Ma reggelre egy igazán kemény vatos locos csávót hoztam nektek. Igaz hogy nem cigány, de ilyen testtel aki alsógatyában vagánykodik a fegyverével és még facebookra is feltölti szerintem simán megérdemel itt egy posztot.
Mint a blog egyik vezetője mindenképp szükségét éreztem annak, hogy pár posztot e balsorsú forradalom hőseinek és tetteinek emlékére szenteljünk a mai nap során.
Az 1956-os események bár végül nem hozták meg a célt amit egy egész nép áhított, mégis mint esemény, mint "élmény", feloldhatatlanul összekötött több teljes generációt, és erőt adott a magyarságnak egészen a rendszerváltozásig. Kevéssé ismert tény, de a forradalom nem Budapesten kezdődött el (és nem is hullott először vér), hanem Debrecenben. Október 23-án reggel debreceni diákok többezres tömege gyűlt össze az egyetem előtt, ahonnan jelszavakat skandálva és forradalmi dalokat énekelve, nyolcas sorokban a belvárosi pártszékházhoz vonultak, hogy az egyetemi ifjúság húsz pontos követelését kinyomtassák. A pártvezetés tárgyalt a diákok küldöttségével, ezt követően Görbe János színész az épület erkélyéről elszavalta Petőfi Sándor Még kér a nép című versét...
Az ELTE diákjainak tömegdemonstrációja a Petőfi szobornál...

Az '56-os események, melynek nyitómomentuma az egyetemisták határozott, de békés tiltakozása a hatályos rendszer ellen, a pártvezetés és Hruscsov elutasító magatartása miatt kevesebb mint egy nap alatt dagadt forradalommá, megmutatva a magyarság erejét. Sajnálatos módon mindez végül a szovjet haderővel szemben kevésnek bizonyult, de ettől függetlenül sosem vált feleslegessé a (becslések szerint) legalább 2700 magyar áldozatot hozó forradalom, illetve az azt követő megtorlás.
A tüntetők a belvároson át a Parlamenthez vonulnak...
EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!Az emósokról ugyebár az általános életuntság, a sötét színű ruhák és lélek, valamint az állandóan sírásra görbülő száj + leszegett fej jut elsőre eszünkbe, na meg hogy nagyon szeretnek szenvedni, szomorkodni, sírni - most megláthatjuk mi lenne ha lenne egy külön emo bolygó valahol a világegyetem egy sötét és távoli pontján.
Mai játékunk, az Emo Gunner, amit a KMK-n találtam ilyentén módon okot is ad a búslakodásra (nekünk persze az örömre), hiszen gyakorlatilag mindenféle festett és vasalt hajú életunt léttípusra lövöldözhetünk azzal a konkrét céllal, hogy nehogy bejöjjenek a házba.
*** A játékért kattintsatok a képre... ***
Figyelem, a fejlesztések lassan indulnak be, de akár huzamosabb ideig is el lehet lenni ezzel a játékkal. Jó szórakozást...
Emlékeztek még arra a posztra, ahol rátok volt bízva, döntsétek el ti, hogy mi legyen a címe. Mellre gyúrós barátunk küldött két képet, gondolom enyhe célzás gyanánt. Vagy csak meg akar borotválni engem?
EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!Vannak emberek, akiknek a társkeresés bizony nem úgy megy, mint egyeseknek, hogy csak kettőt füttyentenek és a legtutibb csajok/pasik hullanak az ölükbe (apropó, milyen a tuti pasi/csaj?), hanem veszettül meg kell szenvedniük, hogy a napi betevő punczit, vagy annak reményét, esetleg a feszültséget oldó hanczúr-lécet megkapják. Magam is a többséghez tartozom, azaz fáradtságos munkával űzöm a hódítás művészetét, így szakértőként mondhatom, hogy ha bármilyen eszközt be is kell dobni, a következő fotókat akkor sem bocsátanám közszemlére:
Oké, rendben, elismerem, szmókernek lenni manapság már menőség, a csajok bomlanak a félkábult, kifordult szemű, félrebeszélő pasikért (gyanítom könnyebben rávehetők bármire...), de azért ne essünk túlzásba! A kép előnye viszont, hogy az esetlegesen bűnronda fizimiskát jópofán takarja a szimat-cucc...
EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!
Legutóbb volt egy poszt vicces sírfeliratok címmel. Bár a képek alapvetően csak PS munkák voltak, megmutatták a halál egy (kissé morbid) "felfogását", ezért a képeim közül kitúrtam az ilyen eseményekre tartogatott elemeket. Nos, látogassunk el Oroszországba, ahol a halál "uras" (rajos) oldalát ismerhetjük meg.
Itthon a rajság még csak a kőoroszlános, narancssárgára festett falas, romasoppos korszakát éli, nem úgy az oroszoknál, ahol már több mint tíz éve hódítanak a "rajos" síremlékek, főként a nagyobb városok felső tízezrének egy bizonyos csoportjában. Igen, az orosz maffiára gondolok. Na lássuk:


Kemények, mint a 2 hetes zarándok szar! Izompólós cickányképű, és a kapucnis fagylaltos az értelmi szerzők, többiek a végrahajtók, és a hányás mintás nadrágban feszítő illető a vagyonkezelő, ő vigyáz a nagyitól lopott napszemüvegre! "Gyólesszfittyásszni!", ahogy egy klasszikus mondta...
EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!Tegnap az Indexen találtam egy jópofa hírt. Általában szokásom ilyen "nap híre" dolgokat keresni magamnak az RSS feed segítségével, hogy jobb napom legyen, na ez is ilyen volt. Nem tudom, ki látta a Jay és Néma Bob visszavág című filmet, de nekem erről a hírről pont a vége jutott az eszembe amikor a Bunkóman és Gyökér filmért kapott pénzből felkutatják Magnoliarajongót, meg a többit, aki fikázta a filmjüket.
Itt a hír:
EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!Nakérem, ez a fazon tényleg nem szarral gurigázik! :)
Azért a pisztolya eléggé rajos, de hát elnézzük neki! :D

























