Ma délutáni alanyaim az "energiaitalos, mekdonálcos generáció" két tagja. Itt is van minden, ami kell egy "trú imóhoz", hiszen aki annyira hardkór arcz, hogy vécépapírt sem a csíknál tépi, hanem szakítja ahol éri, az már bőven megengedheti magának, hogy a haját is a szél fésülje, meg lesse az anyja fizetését, amit hajlakkra meg csőgatyára költhet.
EMO csók. Mindegy, hogy lehunyod-e a szemed, úgysem látni a hajadtól!
EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!"Veled álmodtam" – szólalt meg a Fiú, majd az ablakon kibámulva, az odakint szakadó hóesést tanulmányozta. Már második napja folyamatosan esett, és az idő is nagyon hideg, és fagyos volt. Kövérke hópelyhek versenyeztek egymással a földet érésért, miközben a hűvös, téli szél ide-oda sodorta őket, mint a jeges óceán az uszadékokat. A messzeségben megbúvó fák már réges-régen lehullajtották leveleiket, és csupaszon álltak évek óta változatlan helyükön, miközben vékonyka ágaikkal a szürke égbolt felé meredtek, mintha csak az Napot szeretnék elérni, hogy egy kis melegséget hozzon számukra, ebben a dermesztő decemberi hónapban.
"Miről szólt az álom?" – kérdezte tőle a Lány halkan, a Fiú pedig leült mellé, és mesélni kezdett:
"Álmomban sűrű köd borult mindenre – mint valamiféle tejszerű fátyol. Az ég koromsötét volt, és csak néhány lámpa óvó fényében lehetett fél méternél távolabbra látni. Hamu szitált mindenfelé, és az utcákat holtak járták. Szemük élettelen volt – üveges. Nem beszéltek, egyetlen szó sem hagyta el a szájukat. Csak mentek-mentek, mint egy szörnyű rémálom lélektelen gépezetei, kik maguk sem tudják merre menetelnek, és mi lesz hosszú útjuk végső állomása. Talán megtérnek teremtőjükhöz, ki magasan tornyosuló kísértetkastélyának rideg szobájában vár rájuk már hosszú idők óta. Talán hozzá, talán magához a Halálhoz menetelnek. Senki sem tudja, és senkit sem érdekel. Hiszen nincsen, kit érdekelne. Kívülálló nem lép ebbe a közegbe, csupán egy-egy ilyen álom alkalmával nyer bepillantást. A holtak pedig tovább menetelnek borús úti céljuk felé. Lépteik egységesek – ütemesen masíroznak, mint egy homályból elősejlő szellem-hadsereg. Folyamatosan mennek, mígnem elnyeli őket a sejtelmes, mindent beborító sötétség..." - fejtette ki hosszasan.
"Én mit csináltam ebben az álomban?" – hangzott el a kérdés. A Fiú végigsimította a Lány arcát.
"Semmi különöset" – válaszolta. "Te csak ott voltál mellettem, és akár hiszed, akár nem, nekem ez okozta a legnagyobb örömet. Megnyugvással, és biztonságérzettel töltött el, hogy még egy ilyen rémisztő álomban is ott vagy mellettem."
"Ez kedves" – mosolyodott el a Lány.
Egy kis válogatás délelőttre, hátha találunk egy igazi egyéniséget köztük. Itt az első kép, a hajcsatból és pántból először lányra tippelnék, de a hajszerkezethez passzoló szakmunkásbajusz elárulja hogy buziról akarom mondani hím egyedről van szó.
Nézegettem újabb díszpéldányokat, és ráakadtam erre a pulira. Első ránázásre nem igazán tudtam eldönteni, hogy milyen nemű, csak 3-4 kép átnézése után lettem biztos a válaszban. Szerintetek? A poszt további része adhat némi segítséget.
Az igazán true emo-k képesek az erdő közepén is félmeztelenül pózolni:
Az emberi száj -és itt most az ajakra gondolok- talán az egyik legfontosabb testrészünk. Persze jók a 85/d-s mellek is, vagy a lányoknak egy 30 centis néger kuki, de amikor összejövünk valakivel először mindig megcsókoljuk. Innen már eldönthetjük, hogy béna-e vagy sem. Ritkán van az, hogy csók előtt jól ánuszon viccelhetünk valakit. Ha valaki ismer ilyen bevállalós csajt, kérem adja meg a címét. Visszatérve a romantikus síkra: fontos, hogy szájunk mindig ápolt és kellően szép legyen. Ez persze inkább lányoknál fontos, fura lenne, ha egy fiú egész nap szájfényezne. Abban mind a két nem képviselője egyet vall, miszerint a repedezett ,kiszáradt, pörkölt-szaftos ajkat megcsókolni nem a legjobb dolog.
Persze ilyen téren is van sok hülye ember, akik túl nagy hangsúlyt fektet a száj kihangsúlyozására.
A képen elrejtettünk két homokost! Ha kellően szemfüles vagy, megtalálhatod őket...
...mert a végén magad is meglepődsz!
