Üdv!

Egyik barátommal (aki reppel) készítettünk egy számot (az alapot én) és ha netalán úgy találnád h teszik, és megosztod hálásak lennénk. Első számunk, felvidékiek vagyunk (Szlov. Királyhelmec), nem sokára el készül a második számunk is. Sajnos mivel segítségünk nincs, mindent magunk csinálunk, a minőségen hallani is :(, de a szerzemény az első hangtól az utolsóig saját. Tudom neked nem kenyered a hiphop, de hátha valakinek még tetszik :)
Előre is köszi.

Sziasztok!

Az Agyiszint Társalgóban felvetettem az ötletet, hogy mi lenne ha Bandi a hegyről barátom Kultfilm rovata itt is helyet kapna és mivel pozitív visszajelzésekre találtam, úgy döntöttem, hogy a T.E. mellett ide is kiteszem őket. Kezdjük a sorozatot egyik nagy kedvencemmel, a Harcosok Klubjával. Ősöreg Agyiszint olvasók biztosan emlékeznek még a Harczosok Klubja, elég nagy visszhangot kiváltott posztra amelyet ha jól emlékszem Főúr kolléga készített. Nos, maga a Harcosok Klubja film egy méltán híressé vált alkotás, amelyben ugyan nincsenek keménykedő cigányok, de vannak benne keménykedő átlagamerikaiak akiknek meló utáni programjuk, hogy szétveretik magukat egy alagsorban. Klasszikus ez a film, sorait még manapság is előszeretettel idézik egyesek és David Fincher rendező karrierje tulajdonképpen ezen alkotás végett kapaszkodott/ért fel a csúcsra (és maradt is ott jóideig, mert bár a Zodiákus enyhe melléfogás volt, azért a Tetovált lány remake-je egész biztosan ütni fog legalább akkorát mint az Oscar nyertes Social Network). Emellett a Harcosok Klubjában megannyi olyan technikai látványelemmel találkozhatunk amelyek addig sehol sem szerepeltek. Emlékezetes például a szobát bejáró kamera a robbanás előtt amely Fincher védjegyévé vált és később a Pánikszobában mesterire is fejlesztette ezt (érdemes csak a film intróját megnézni) de a Helyszínelők ''belezoomolok a pofádba és megnézem hová csapódott a 9 mm-es'' jelenetei sem léteznének ha nincs a Harcosok Klubja. Klasszikus film, mi több: kultfilm. Innen pedig Bandi folytatja tovább:

HARCOSOK KLUBJA (1999)

„Nem a munkád vagy... és nem is a bankbetéted! Nem a kocsid vagy és nem a tárcád tartalma! Nem egy menő ruha vagy! Egy bohóckodó ganajkupac vagy a világban.”

A film, ami mindenki számára mást jelent. Egyesek szerint maró társadalomkritika, mások véleménye szerint vérbeli machofilm, és vannak, akik számára csupán egy laza, szombat esti mozi, persze szigorúan a jobbik fajtából. Mindenesetre tizenkét év elteltével már elmondhatjuk, ez bizony vérbeli kultuszfilm. (Habár én már anno, a premier után megesküdtem rá, hogy ez nem is lehet másként). Akik nem szeretnek szembenézni a valósággal, és helyette inkább struccként dugják homokba a fejüket, még azok is elismerik, hogy ez az a film, ami ha nem lenne, ki kellene találni, hiszen hiába tizenkét éves, mégis napról napra aktuálisabb. Megnézed, és tudod, hogy mit akarsz róla mondani, de nem mondasz semmit, mert azt is érzed, hogy a másik is pontosan ugyanazt mondaná.

A KEZDETEK

Az ukrán felmenőktől származó író, Chuck Palahniuk Harcosok Klubja című regénye 1996-ban jelent meg az Egyesült Államokban. Ez a férfi legelső írásai közé tartozott, szóval szépen belenyúlt a tutiba már kezdetekkor. Legelső írása, az Insomnia: If you lived here című novellája sohasem került kiadásra, de több olyan elemet is tartalmaz, ami visszaköszön cikkünk tárgyában. Magának a Harcosok klubjának a története már évek óta keringett a férfi fejében, és még akkortájt fogalmazódott meg benne, amikor a kilencvenes évek elején autószerelőként dolgozott. Még ezt megelőzően, a nyolcvanas évek végén, huszonhat éves korában ingyenmunkát vállalt egy hajléktalanszállón, később pedig önkéntes munkában foglalkozott gyakran gyógyíthatatlan betegekkel, akikkel csoportterápiára járt. Ezeknek megfelelően (autóbaleset és biztosítás, csoportterápia stb.) a történetben bőségesen találhatunk önéletrajzi elemeket is, vagy éppen egy megélt helyzet kifigurázását. Palahniuk ’97-ben Oregon díjat kapott ezen könyvéért, és az elmúlt tizenöt évben újabb tíz másik regénye jelent meg, de ebből mindeddig Magyarországon csak három (Halálkultusz, Láthatatlan szörnyek, Cigányút) került kiadásra. Az író egy 2003-as interjúban bevallotta, hogy homoszexuális. Az újságíró ezt a részt kihagyta a cikkéből, így az író később egy Internetes oldalon tette közzé a beismerést.

Az alábbi poszt anyagát Noked Lee küldte nekünk emailben:

Üdv Agyiszint!
Régóta nagy csodálója vagyok tevékenységeteknek illetve annak, hogy hogyan "nyitjátok fel a szemét" néhány arra szoruló embernek. Minap egy kedves ismerősinám (akit személy szerint szúrnék) írt rám, hogy nézzek már rá az egyik ismerősére, azon belül az egyik posztra. Olvasás közben már a 2. sorban diagnosztizáltam az illetőnél a visszafordíthatatlan neuronrákot, így kipróbáltam az egyetlen lehetséges gyógymódot, amire a többi neuronrákos is ugrott, mint zombi az egészséges húsra. A dolgokhoz nincs különösebb hozzáfűznivalóm, naponta csinálok ilyet a névtelen profilommal(ha nem lenne névtelen valószínűleg már nem élnék) de ezek a pujárógigolok véleményem szerint több figyelmet érdemelnek, hiszen ők azon kevesek közé tartoznak, akik nem ismerik el a betegségüket és nem törlik ki a hozzászólásaim, vagy netán az egész posztot. A végén már féltem, hogy a két "Deejey" és a bejárónőjük bedarál a bakelittel, szóval már meg sem szólaltam (elnézve a válaszaikat az eddigieknek sem volt sok értelme). Ennyit rögzítettem képben, amúgy előtte és utána is vannak hasonló értelmi szintet tükröző hozzászólások, de mint leírtam, nem csak ők vannak a világon. Ha gondoljátok tegyétek ki, szerintem ők is megköszönnék. :)

-NokedLee

Folytatás a tovább után, mivel kurva hosszú facebook beszélgetés lesz látható a posztban. A jobb olvashatóságért majd kattintsatok a képre!

Szép estét, mindenkinek!

Egy elfeledett levél következik most, amit annak idején nem volt időm közzé tenni. Kocsonya kolléga elmentette nekem a központi postaládából de aztán csak itt porosodott a gépemen és a minap bukkantam rá, mikor a ''Bloghoz'' elnevezésű mappámat rendezgettem. Láttam, hogy nem egy olyan félkész vagy éppen teljesen kész poszt akad még amelyeket elfelejtettem kitenni annak idején és Csucsu1111 olvasónk elhagyott ipartelepes képeinek is csak a felét pakoltam ki a blogra tavasszal.

Idővel természetesen pótolom a hiányosságokat, most azonban álljon itt eme elfeledett levél, több mint 1 hónapos csúszással közzé téve. Ezúton is elnézést az írótól, a jövőben nagyobb figyelmet fordítok a beküldött levelek időbeni publikálására.

Az Élet, amely acélbetétessel rúg beléd

2007. Szerintem akkor kezdődött minden visszafordíthatatlanná válni. Egy napon, 2007-ben bejelentették a szüleim, hogy elválnak és már a szükséges papírok is kitöltésre kerületek. Elmondták azt is, hogy lassan el kell döntenem, hogy kivel maradok. Hogy milyen napon történt, délelőtt volt-e vagy délután, vagy, hogy milyen volt az idő arra sem emlékszek, csak az jut erről az egészről az eszembe, hogy bejöttek a szobámba, illetve csak az anyám - az apám kicsit hátrébb állt - és elmondták, hogy elválnak. Én a számítógép előtt ültem és csöndesen tudomásul vettem, hogy az élet, amit eddig éltünk, már nincs többé. Összetört, mint egy tükör vagy millió darabra szakadt, mint egy öngyilkos merénylő. Megszűnt létezni. X óra Y perckor még létezett, de X óra Y+1 perckor már nem.

Tudom, hogy még csak kedd van és nagyon nehéz visszarázódni a megszokott kerékvágásba (gondolok itt elsősorban a sulival járó kellemetlenségekre, pölö korán kelés, későn fekvés, rohadt nehéz iskolatáska, stb.) de így estére hoztam nektek egy klassz kis elgondolkodtató irományt Oilworker olvasónktól. Szeptember van, itt az őszi szezon, az őszi menetrend a blogon is. Ez annyit tesz, hogy magunk mögött hagyjuk a nyár minden kellemes tulajdonságát (strandon döglés, fagylalt zabálás a 41 fokban, miegymás) és újra az íróasztalaink fölött fogunk görnyedni. Elsősorban tanulunk majd, de a blogon is meg fognak szaporodni a posztok, ebben biztosak lehettek. Álljon akkor most itt ez az olvasói iromány, melynek témája egy összeesküvés elmélet:

ÖSSZEESKÜVÉS ELMÉLETET akartok? Nincs gond,gondolkozzatok miért jutott kisbolygónk odáig,ahol most tartunk? Nem a környezeti tényezőkről beszélek- ebben az esetben van egy elmélet, hogy az üvegházhatás létező ciklikus jelenség a Földön, pusztán „csak’’ annyi történt, hogy sikerült csöppet felgyorsítanunk- hanem, hogy akár kis hazánk is hogyan jutott el odáig, hogy nemcsak az emberek egy része itt, hanem maga az ország is hitelekből él, amelyek visszafizetésére az életben nem lesz soha reális esélyünk hiszen lerágott csont, hogy a hitelek kamatai kamatainak a kamatait is csak éppenhogy tudja fizetni az ország, miközben arra, hogy ezt megtehesse újabb hitelek szükségesek. Adósságcsapda ez a javából a kiút erőteljesen kérdéses. De miközben azon sírunk-rívunk, hogy milyen rossz nekünk csupán érdeklődésből nézzünk csak szét a nagyvilágban és majd meglepő dolgokat láthatunk. Görög államcsőd-közeli helyzet? Már-már unott téma. Tudtommal- javítsatok ki, ha tévednék- ilyen helyzetbe akkor kerül egy állam, ha egész egyszerűen fizetésképtelenné válik. Ezután menjünk egészen nyugodtan tovább, nézegessük csak meg a többi országot . Nem tudom hányan vagytok, akik utánanéztek, a többi EU-s ország ebből a szempontból milyen helyzetben van. Én megtettem.

KulturbarbárSzelekt válasza:

Nos, gondolom mindenki tudja, hogy milyenhatalmas gondokat okozott az a bizonyos levél ami a napokban került publikálásra. -Britpopper- kollegát gyanúsították többen is a levél megírásával. Azért, hogy tisztázzam végül is ki írta, az utóbbi néhány napomat arra fordítottam, hogy kiderítsem ki volt a levélíró és hogy kizárhassam a belsőkezűséget. Először is néhány dolgot kiderítettünk a levélíróról (lakhely, facebook profil). Majd felvettem privát levél formájában a kapcsolatot a levélíróval, ahol msn elérhetőséget cseréltünk. Hosszas beszélgetés alkalmával elhitettem vele, hogy bennem megbízhat, olyan dolgok elmondására vettem rá, amiket meg tudtam támadni, és további információt tudtam kinyerni belőle. Végül 2 órás manipulálás, és bűntudatkeltés után megtört és bevallotta, hogy az egész levél kamu volt. Indoklásként csak annyit mondott, hogy író szeretne lenni, ezért írt egy ilyen témáról.

Megbánást tanúsított és többször is megkért, hogy „rejtsem” el a kérdéses posztot, mert sajnálja az egészet, és hogy hülye volt. Ezzel azonban nem zárult le semmi. További aggályok merültek fel. Közben elvettem a kapcsolatot a levélíró egyik facebookos ismerősével, aki igazolta, hogy egy 14 éves lány, aki zárkózott és ő is csak az internetről ismeri, de beszélt vele skypeon tehát látta és megerősítette azt, hogy valóban létező személy. Miután közöltem, azt hogy csak kamu sztorival becsapott mindenkit ledöbbent és megerősítette az általunk kiderített adatokat. Közben Kocsonya kollega is rajta volt az ügyön, kiderítette, hogy G. Kata a levélíró egy iskolába jár, ahol ráadásul sporttagozatos, ergo a szívbetegség sztori ismét megbukott. Egy informátoromnak köszönhetően minden általunk szerzett információ meg lett erősítve, tehát 100%-os biztonsággal hivatalosan is kijelentem, hogy belsőkezűség nem történt. Ez úton szeretnék köszönet mondani a közreműködésért Kocsonyának és a független informátoromnak Vezérhimnek.

-Brit- válasza:

Én pedig ezúton szeretnék köszönetet mondani Kultur és Kocsonya kollegáknak és Vezérhímnek is amiért segítettek a nyomozásban és kiderült végül hogy ki is írta a levelet. Egy teljesen átlagos 14 éves kislányról van szó akinek nem volt jobb dolga – és úgy látszik feltűnési viszketegségben szenvedett – ezért megfogalmazott egy ilyen levelet amit Ti is láthattok alant. Az egész iromány úgy kamu ahogy van, sajnos ezt mi néhányan az elején még nem láttuk és úgy benyeltük az egész sztorit mint kacsa a nokedlit. Jó kis példa volt ez arra, hogy nem szabad már hinnünk senkinek sem ebben a világban és hogy az ember bizony nagyon megszívhatja ha kellőképpen naiv. Mivel nem vagyunk ordenáré nagy gecik ezért itt most sem telefonszám (pedig tudjuk), sem fénykép (pedig 1 már van), sem pedig lakcím (pedig tudjuk utcára, sőt, házszámra pontosan) nem szerepel majd G. Katáról, elég hogyha mi négyen tudjuk pontosan, hogy ki is ő valójában. Inkább azt kérnénk tőle, hogy magyarázza már el nekünk, hogy mi a jó abban, hogy egy szívbeteg, a halál küszöbén álló embernek adja ki magát, közben meg sporttagozatos iskolába jár. Unalom? Szórakozás? Nem is főként nekünk kellene beszámolni minderről, inkább annak az ismerősének aki a Kulturral folytatott beszélgetés alapján egyértelműen tudtunkra adta, hogy szereti az említett Katát és végtelenül sajnálja is, amiért ennyire beteg – csakhogy betegségnek nyoma sincs, az említett ismerőssel pedig már közel 3 éve a bolondját járatja a kedves Kata. Persze a levél elég heves indulatokat váltott ki a háttérben. Egymásra mutogattunk, hogy ''biztosan te írtad!'' de egyértelmű bizonyítéka senkinek sem volt addig amíg Kulturral rá nem álltunk a nyomozásra. Ment a sárral dobálózás nagyban (ezúton is elnézést kérek azoktól akiket meggyanúsítottam, főleg Marcipánoscsokitortától) és ha már értelme nem is, legalább annyi haszna volt ezen posztnak, hogy segített tisztábban látni bizonyos dolgokat. És hogy kerüljön kép is a posztba, álljon itt most azon privát üzenet amit akkor kaptam Katától amikor már erősen szorult a hurok a nyaka körül. Bukott ember még utolsó lélegzetével is az igazát védi, erre remek példa ez az egész ügy, és az alábbi privát üzenet is:

(A levél a Folytatás után megtekinthető, nem lesz törölve)

A tükör másik oldalán, avagy a fiatal generáció nyűgjei.

Régen volt már kinn olvasói levél a blogon és mivel az utóbbi időben egyáltalán nem voltam gép és netközelben, szépen felhalmozódott egy csomó olvasatlan levél a szerkesztőség postaládájában. Ezeket szépen ki fogom szórni most már az oldalra mert most már van rájuk időm, de utólag is elnézést azoktól akik arra várnak már egy ideje, hogy mikor láthatják viszont a levelüket/beküldött alkotásukat az oldalon (Bandi, a te irományaid is ki fognak kerülni hamarosan, tudom, hogy nagyon elmaradtam velük). Az alant következő levelet egyik kedvenc olvasóm, Unknowngirl küldte be nekünk (köszi szépen! ;-P ) és két sztorit fog megosztani benne veletek. Reagálok majd mindkettőre a Folytatás után, aztán szívesen venném a Ti véleményeiteket is. De előbb a levél:

Sziasztok!
Olvastam,hogy most hogy így nyári szünet van,nem nagyon értek rá a posztolgatásra és ettől egyből pörögni kezdett az agyam,hogy hogyan segíthetnék imádott blogomon.Először képekre gondoltam,de nem tudom hogy milyen témában keresgéljek.Azután eszembe jutott,hogy írhatnék valamit,és egyből beugrott 2 sztori amit szeretnék veletek és az olvasókkal megosztani.
Ha nem lett jó,ne tegyétek ki és ezt a levelet se,csak írjátok,hogy nem elég,vagy hogy nem jó,és én újra próbálok valamit összehozni.Nagyon szeretnék segíteni nektek..
Szóval..

Most (22:09-kor) találtam rá erre az e-mailre, amit egy posztalany írt nekünk, és engem sikerült meglepnie. Mivel a levél teljesen normális stílusban íródott, a beküldő nevét kitakartam.

Eléggé összesűrítettem nektek az olvasmányokat a hétvégére ergo aki nem szeret olvasni az most biztosan húzza a száját de pardon, pár kihagyott nap után az a minimum tőlem, hogy bepótolom a hiányosságot. Megint csak egy olvasói levél kerül terítékre amelyet Aungia olvasónk küldött be nekünk. Kedves Aungia, én maximálisan egyet értek a leveledben (vagyis a blogodon tett bejegyzésben) leírtakkal a regisztrációval kapcsolatban pedig csak annyit tudunk tanácsolni, hogy a megerősítő email valószínűleg meg fog jönni idővel de ha mégsem akkor érdemes másik címről regisztrálni, hátha sikerrel jársz. Hosszabban véleményt pedig azért nem fogok most nyilvánítani ezen levél után mert már javában dolgozom egy 2 részes poszton (most jutott eszembe, hogy a háborús sztorinak is lógok még a befejezésével, hoppá) amiben kitérek majd erre is, sok más egyéb mellett. Ez a szeretet/szerelem téma bizony – már bocsánat – kurva érdekes és amikor már tényleg elhisszük, hogy minden rendben van akkor állnak feje tetejére a dolgok. De erről nem most fogok értekezni ugyanis egyrészt ki kell teregetnem, másrészt meg ez Aungia levele (vagyis cikke) ezért most övé a főszerep. Véleménynyilvánításokat kommentek formájában várunk tőletek, jó olvasgatást:

Üdv a szerkesztőségnek! :)

Gondoltam írok, mert már egy jó ideje rendszeresen nézegetem az Agyiszint postjait és nagyon örülök, hogy végre megtaláltam azt az igazi igényes vicces, elgondolkoztató és egyben jólesően kritikus oldalt, amit szerettem volna. A Napiszart és társait jóval lekörözitek és tetszik, amit csináltok! Na de nem is zengek tovább ódákat (bár tudom ám, hogy jól esik a dicséret!)
Mivel ugye már egy ideje követem az oldalt, nem kerülte el a figyelmem ez a párkapcsolatos téma. Én egy 19 éves lány vagyok és úgy gondolom, hogy eléggé más véleményen vagyok a kapcsolatokról, mint a korombeliek... és ezt már mást is mondta, szóval nem szaporítom tovább a szót... csatolnám a blogom linkjét azon belül is egy még 2010es bejegyzést ugyanebben a témában, amit még nem fejeztem be.

http://aungia-mildmaniac.blogspot.com/2010/06/ferfi-es-no-szubjektiv-part-i.html

Szerettem volna az oldalon is véleményt nyilvánítani, de szerintem a puruttya nem bírja a fejem, mert egyik e-mail címemre se kaptam megerősítő e-mailt, szóval feladtam. : D Előre is köszi, ha időt fordítasz/fordítotok az irományomra! Amúgy is az egyik kedvenc elfoglaltságom az írás (szeretem is az agyiszintes olvasmányos postokat!)

Na csak így tovább! Szeretlek titeket! :)

Üdv,
Aungia

A férfi és a nő [szubjektív] part I.

A nő és a férfi kapcsolata...

Jó kis téma. Mindenki máshogy látja. Az alapvető két nézet, a férfié és a nőé. A férfi nézetről nem nyilatkozhatok reálisan, maximum a sztereotípiákra támaszkodva. Ezek szerint a férfinek tényleg az elsődleges szempont a szex, bár ez az évek előre haladtával némileg "veszít" a fontosságából, már ha olyan emberről van szó, akinek a szexben egészséges mértékben mindig is része volt, és agyilag és érzelmileg is van olyan szinten, hogy ne ez legyen a legfontosabb. Bár kétségtelen, hogy a férfiaknak erre szükségük van, és nem bírják ki nélküle akármennyire is "szeretik" a nőt akivel együtt vannak, de esetleg tőle nem kapják meg. Ebből előbb utólag konfliktus lesz, és a férfi félrelép. Nem mondanám, hogy az ő hibájuk, teljesen jogos. Ahhoz hasonlíthatnám, hogy a nő és a férfi is egyaránt kiakadna, ha nem kaphatná meg a kedvenc ételét hónapokig, évekig (ki meddig bírja) és tovább állna valakihez, akitől megkapja. Igaz a szex nem létszükséglet(?), mint az étel, de ahhoz hasonlatos, a legmélyebben belénk van kódolva.

Egy nő akár gond nélkül el van szex nélkül (egy darabig, ez mindenkinél változó - van aki kb. addig bírja mint egy férfi... 1 nap-1hét-1hónap...stb.). [Persze, ha az ember szűz, akkor az más tészta. Még nem tudja mi hiányzik.] A nőnél főleg az érzelmek dominálnak. Jó esetben a szex a szerelemmel együtt járó "csoda", olyannak adja magát, akit szeret, akihez kötődik. Vágyik rá, hogy megértsék, hogy lelki támaszra találjon [persze elkerülhetetlen hozzá fűznöm, hogy mostanában mindenkinek úgy tűnhet egyre több az ordenáré k*rva (már bocsánat a kifejezésért), de szerintem a többség azért lesz ilyen mert a társaság ezt várja el tőle és valamilyen szinten azért csinálja, hogy visszajelzést kapjon arról, hogy ő "jó nő", hogy ő "kell a férfiaknak" netán tényleg csak a szex miatt, vagy amiről majd még írnék valamikor, az "egymást rontjuk el" témáról]. Nyilván egy férfi is szeretné, ha olyan nőt találna, akivel lehet beszélgetni és megérti őt, a férfit. Igen itt kezdődnek az alapvető problémák. Mindkét nem mást akar. Amikor még tombol a szerelem, az első hónapokban, amikor kezünk-lábunk remeg, a szívünk majd kiugrik a helyéről, ha Vele vagyunk... tökéletes az összhang, mindketten csakis egyet akarunk, hogy MI legyünk és ne Te meg Én. Van aki összekeveri a szerelmet a tetszéssel. A férfiak és a nők egyaránt (főleg, mert most már mindkét nem 13 évesen belevág a szexuális életébe). A szerelem nem az, ha a másiknak a torkáig leszeretnénk nyalni, és minél hamarabb magunk alatt/fölött látni meztelenül... az csak puszta vágy. Testi vágy, valóban csak kémia és biológia, ahogy manapság állítják. De a szerelem, abban már a lélek is részt kíván venni... Szeretné, ha nem csak egyedül lézengene, hanem lenne vele egy másik lélek is. Ez még működik is eleinte, aztán ez is átfordul egymás lelkének szaggatásába. Azt hiszem ez se a mi hibánk... belénk van kódolva a pusztítás is, ez az emberi természet. Általában nem direkt kezdünk bele ebbe sem, hanem mert nem értjük meg egymást... Jobb esetben véletlenül okozunk a másiknak olyan sebet, ami csak hegesedve gyógyul be. Mindenkinek van ilyen...

A múltkor már írtam a párkapcsolatokról itt hosszabban is és akkor már olvashattatok egy ehhez kapcsolódó olvasmányt Mr. Sulutól azonban most annak itt van a kiegészítő része, amit amolyan folytatásként is fel lehet fogni. Úgy látom régen volt már olvasó s kommentelő által beküldött iromány/történet itt kinn a blogon ezért most pótolnám ezen hiányosságot. A sztori nekem bejött és kicsit reflektál is a nemrég közzé tett levélre, hogy mivé vált az emberiség, kiben bízhatunk, kiben nem, stb. De hogy pontosan mire is gondolok az majd most kiderül, jó olvasgatást kívánok:
 

Követés

17 óra, nézett a nő az órájára. Megint egy órával tovább maradt bent, pedig senki sem fogja ezt megköszönni neki, a főnöke is már rég lelépett. De legalább nem otthon unatkozott az üres lakásban- gondolta.
Huszas évei végén járhatott, egész csinos nő lenne, ha egy kicsit foglalkozna is magával. Ruhatárát már régen frissítette és fodrásznál sem volt már vagy két hónapja. Felvette a kabátját és eloltotta az asztali lámpát, elköszönt a takarítónőtől és elhagyta az üres irodát. Mikor kilépett az utcára egy pillanatra megtorpant a hatalmas tömegtől, ami kint fogadta, vett egy nagy levegőt és elindult hazafelé a szokásos útvonalon. Elment a nagy ódon épület előtt ahogy ezt minden nap megteszi. Az épület ajtaján egy kis táblát vett észre: „Dr. Frajd Zsigmond pszicháter, párkapcsolati tanácsadó”. Ebben a pillanatban egy férfi lépett ki a hatalmas ajtón. A nő megnézte magának az alakot és arra gondolt milyen szánalomra méltó, hogy valakinek szakember kell a szerelmi életének rendbe tételéhez. Bezzeg neki semmi szüksége sincs efféle sarlatánok segítségére, hisz vele minden rendben van, eme gondolatát önkéntelenül is egy keserű félmosollyal nyugtázta. Folytatta tovább útját a metró aluljáró felé. Egy perc múlva észlelte, hogy az imént látott idegen kicsit lemaradva tőle,de a nyomában van. Feltűnésmentesen megpróbálta megfigyelni követőjét: magas, jó erőben lévő, huszas évei közepén járhatott. Ugyan már, biztos nem engem követ, csak ő is a metró felé igyekszik- gondolta a nő. Elmélete próbára bocsájtása képpen tett egy kis kitérőt és kerülőúton tette meg az utat a földalattihoz, legnagyobb meglepetésére a férfi követte őt a vargabetű után is. Igen, most már biztos, hogy engem követ ez a fickó, de vajon miért?? Lehet, hogy egy őrült vagy valami kéjgyilkos… -futottak végig a nő fejében a borzasztóbbnál borzasztóbb lehetőségek. A nő felszállt a metróra, a tömegben biztonságban érezte magát, amíg emberek veszik körül addig nem lehet baj. A férfi követte a nőt a metrókocsira, ahol végig az egyre ijedtebb lányt méregette.

Szerencsére a metrókocsi két végében álltak, egymástól a lehető legmesszebb. Negyedik megálló, itt szállok le- gondolta a lány és gyors léptekkel hagyta el a metrószerelvényt. Ezután pár percig hátra sem mert nézni, a lehető leggyorsabban igyekezett minél meszebbre jutni. Pár utcával később csak az egyre közeledő lépteket hallotta maga mögött, miközben elhűlve vette észre, hogy az utca ahol jár teljesen kihalt és sehol egy lélek. Ősz lévén addigra már szürkülni kezdett. Még három sarok hazáig és végre biztonságban vagyok- bíztatta magát a nő. Szívverése teljesen felgyorsult, légzése egyre szaporább lett, a léptek már közvetlen mögötte dobogtak. Kezét retiküljébe dugta és kotorászni kezdett benne. A következő pillanatban egy kéz érintette meg a vállát, a nő hátrafordult és azt látta hogy a férfi a kezében tart valamit. Nem tudta megnézni mi lehet az pontosan, mert nem volt rajta a szemüvege, amit azért vett le mert az egész napos munka után nagyon megfájdult a szeme. Ebben a pillanatban tudta tennie kell valamit és csak magára számíthat, senki sem segíthet neki. Végre megtalálta és elővette táskájából az ott lapuló paprika sprayt, mindig tudta hogy egyszer jó hasznát veszi. Szemen fújta a „támadóját” aki ettől megfutamodott, szeméhez kapta kezét és kiabálni kezdett. Ez nem volt elég a nőnek, hátralépett és ott rúgta meg a férfit, ahol az a legjobban fájhat neki. Ez az egész jelenetsor egy szemvillanás alatt történt meg egyikük sem tudta igazán felfogni mi történik. A nő teljesen elvesztve lélekjelenlétét üvelteni kezdett: -Miért követtél te szemét, mit akarsz tőlem?? Meg akartál erőszakolni, vagy ki akartál rabolni?? Válaszolj már!!
A férfi csak nyöszörögni tudott, pár másodperc kellett hogy összeszedje magát és azt dadogja: - Én… én csak randira akartam hívni magát…, mert nagyon tetszik nekem… nem akartam bántani…
A nő csak ekkor vette észre, hogy a férfi mit szorongat a kezében: egy szál vörös rózsa volt az…

Sziasztok!

Szeretnék elnézést kérni amiért pár napra eltűntem és egyáltalán nem jelentkeztem új posztokkal de volt egy kis magánéleti zűrzavar (erről majd kicsit bővebben később) aminek pontot kellett tenni a végére. Semmit sem értek pontosan és semmit sem fogadok el úgy, ahogy most van de nem is ez a lényeg. A remény hal meg utoljára, ezt szokták mondogatni és én is nagyon bízom benne, hogy egy nap majd minden rendbe jön és ugyanolyan boldogok leszünk mint régen. Sajnos ezen időszak alatt nemhogy a blogra de a postaládánkra sem volt időm figyelni ezért csak tegnap olvastam az alábbi levelet amelyet az egyik kolléga volt olyan kedves és megcsillagozott nekem nehogy véletlenül átfussak felette. A téma nem szorosan a párkapcsolat (bár ahhoz is köthető) hanem az egész emberiséget veszi górcső alá és elemzi ki nekünk a kedves olvasó mégpedig igen korrekt módon. Minden egyes leírt szavának igazat adok és nem is húznám tovább az időt, következzék maga a levél:

Kedves Agyiszintesek!

Nemrég találtam az oldalra, nagyon jó, kreatív, szórakoztató és még több rovat "elszomorító".
Britpopper cikkein elgondolkodva több dolog is átfutott az agyamon a párkapcsolatokról, így egy ehhez kapcsolódó írásom nekem is lenne. Konkrétan nem a kapcsolatokról szól, hanem a civilizáció fejlődése okozta világról. Én úgy gondolom, hogy valahogy ez is benne van, hogy miért tartunk ott, ahol tartunk. Nem feltétlenül várom, hogy kitegyétek az oldalra, csak visszajelzés(eke)t szeretnék, hogy más is így gondolja-e, ahogy én.
 

Ilyenek voltunk s ilyenné váltunk
 

Az 1800-as években, mikor egy csinos fiatal nő korabeli ruhában (hosszú szoknya, kalap, fűző) elejtett valamit az utcán, legyen ez egy zsebkendő, a férfiak odarohantak majd felvették azt. A hölgy megköszönte, majd továbbállt. Napjainkban azonban ha egy modern divatos ruhájú hölgy (miniszoknya, mély dekoltázs, magas sarkú) megy a járdán s ejt el valamit, akkor a kedves urak nemhogy nem veszik fel neki, hanem szemrebbenés nélkül próbálnak a szoknya alá lesni. Mégis mi változott?

Ahogy a világ az őskortól indult és fejlődése változott át mára globális problémákká, úgy a technika, a tudományok, a filozófiák, az eszmék és az emberek is változni kezdtek. A történelem során sok olyan pont érintette az emberiséget, amely gyökeresen felforgatta az egész addigi életet. A tűz felfedezése, a városok születése, Amerika felfedezése, az országok megalakulása, az új tudományok megjelenése vagy az új eszmék sikere, de még sorolhatnánk. A Föld népessége lépésről lépésre haladt előre (sokszor azonban hátra) a céljuk felé, a folyamatosan fejlődés, megújulás, változtatás irányába. A sok felfedezés hozott el abba a világba, ahol most élünk. Minden pontnak megvan a maga története, előnye és hátránya. Most a legutóbbi és máig tartó lépéssorozatról ejtsünk meg néhány szót: a technika változásáról, s ezzel párhuzamosan a társadalom változásáról.

Ahogy fejlődni kezdett a technika, úgy jelent meg a szórakoztatás, mint eddig létező, de iparágként új fogalom. Az egyszerű munkás a gépek megjelenésével kiszabadulhatott a szürke hétköznapjaiból és átélhette az filmek izgalmát, a partik mámorát. Az egyre több és több szabadidő pedig egyre újabb és újabb látványos kiegészítőket kívánt. Nem volt elég egy könyv a szabadban, egy piknik a folyóparton, egy színházest, de még egy közös családi program sem. Megnyitották a mozikat, koncerteket majd fesztiválokat rendeztek. Az otthonokba is bekerültek a tévék, a rádiók és rohamosan fejlődni kezdett a számítástechnika világa is. Ezek az eszközök maguk elé vonták a tömegeket, s ezzel párhuzamosan az emberi kapcsolatok szorossága is lazulni kezdett.

A tudomány, a technika fejlődésével az emberek is változni kezdtek. A fűzős előkelő hölgyek többé nem szorultak cselédlányokra, maguk választották a ruháikat, a világháborúk őket is rákényszerítették a munkára, így lett a gyengébbik nemből egyszerre karrierista, háziasszony és gyermeknevelő. Ellenben a férfiak szerepe nem alakult át, változatlanul „a család kenyérkeresője” címszó illik rájuk. A nők nem támaszkodtak többé a férfiakra, tüntettek, felvonultak és mára már talán kiérdemelték azt, hogy egyenrangúnak tekintsük a két nemet. Viszont egy merőben más kérdés, hogy a tisztelet megmaradt-e: ha egy kedves úr felveszi az elejtett papír zsebkendőt, nemhogy a többi férfi tanulna, hanem még ki is nevetik őt. A nők is megváltoztak, ma már a rövid szoknya a divat, nem a rejtegetnivaló, hanem pont ellenkezőleg. A nők nem a titokzatosságukkal veszik le a lábukról az urakat, hanem a nyilvánvaló látnivalókkal. Egyik nem sem maradt „tiszta”.

Hiába jelent meg a szórakoztatás, míg a munka újabb és újabb komoly presztízsű ifjakat kívánt. Ugyan eltűntek a nemesség és jobbágyság fogalmak, de megmaradt a hazugság és zsarnokság az élre törők körében. A múltban szinte képtelenség volt magasabb ranglétrára lépnie egy szegény embernek, mára már ez is lehetséges. S nem az elvártak szerint, hogy aki okos, gazdag is lesz. Aki beférkőzik főnöke bizalmába, az tud feljebb törni, jó időben jó helyen megjelenni, és ezzel elérni célját, mások számára hátrányos eszközökkel. Hazugsággal, zsarolással és kihasználással. A gépek megjelenésével a legtöbb fizikai munkát fel lehetett váltani, azonban a szellemi munkát még ma sem sikerült kiváltaniuk valamilyen eszközzel. Segédeszköz mint ilyen létezik, de egy számítógép nem tud átverni egy leendő ügyfelet, nem tud meggyőző lenni, nem tudja használni a marketing eszközeit, hisz számára nem a pénz a legfontosabb. Az emberi kapcsolatok a munkában még mindig fontosak, egy ember „szerencsére” még könnyebben bele tud férkőzni egy másik ember bizalmába. Tehát az új munkák komoly ifjakat követelnek, már nem izomzat, hanem agy segítségével.

Az új munkák, a technika fejlődése, a divat változása folyamatos lépést diktál mindenkitől. Aki lemarad, az kiesik és esélye sincs többé. Ámíthatjuk magunkat, hogy van rendőrség, bíróság, állam, kórház, de kérdezem én: mi diktálja őket? A pénz. Pénz nélkül az ember pedig elveszett. Hiába van igazunk, ha nem a legjobb ügyvéd áll előttünk. Hiába van súlyosabb betegségünk, mint a mellettünk fekvőnek, ha ő tud teletömött borítékot csúsztatni. Hiába van eszünk, szívünk, lelkünk, hogy az életben valamit is tehessünk magunkért, másokért, a világért, ha egyszer nincs kezdő tőkénk, ismeretségünk és hírnevünk.

Az a sok gyermekkori mese, miszerint a jó győz a rossz felett talán tényleg csak mese? Vagy az esetlen okos gyermek úgyis jobb helyzetben lesz felnőttkorában a nagydarab verekedősnél? Ámítás a gyermekkor, felnőttkorban döbbenünk rá, hogy valamit rosszul mondtak nekünk egyszer. Az emberiség is rádöbbenhetne, hogy míg gyerekek voltunk az őskorban boldogabbak voltunk, mint most felnőttként a mában.

Köszönöm a figyelmet.

Üdv, egy lelkes látogató

"Ez a cikk, nem olyan mélyen szántó lesz, mint Britpopper művei, de igyekezetem minden fontos dolgot összegyűjteni,ami az MMORPG-kel kapcsolatos. Ha akarjátok szívesen írok más műfajokról is. Ha van valamilyen ötletetek ezzel kapcsolatban akkor írjatok nekem PM-t." - JimmyHammer

MMORPG

Prológus

Manapság napjainkban a számítógép elterjedt dolog bárhol. Már lassan a takarítónő Juli néni is tudja, hogy „vördofvórkráft” az egy „ememóerpídzsí” .
-És az mi Juli néni?
-Másszív Multipléjer Onlájn Ról Pléjing Gém.
-És az tetszik tudni, hogy mi?
-Há’ mán’ hunnan tudjam, hogy mi? Én is csak kiGugliztam és kísz. Onnan tudom.

Na de hogyan jutott el a videójátékipar e ágazata, hogy cikiből menő lett?

Történelem:

1999: Windows 98, rap zene, Annimal Cannibals, az első Gamestar, stb. Ebben az időszakban a kockaság még ciki volt. Kevés embernek volt PC-je, és még ők is éjszakai életet éltek, hogy az akkori MMO-k amerikai szervereinek időbeosztásához igazodjanak. Az akkori nagy játékok (az MMO-k közül) az Everquestek és Ultima Onlineok voltak. Az Ultima Online fontos volt a játékok történelmebén. Történt ugyanis, hogy az egyik fejlesztő Richard Garriot elhatározta, márpedig ő kiskirály lesz a szervereken. Minden játékosnak parancsolgatott, adót vetett ki, egyszóval uralkodott. Ám egy nap furcsa dolog történt. Garriot karakterét Lord Britist ugyanis eltette láb alól egy másik játékos, mivel szerinte Garriot önkényuralma ütközik a játék szabályaival és erkölcstelen. Ekkor a készítők rájöttek, hogy a „játékosok fejében bármi megfordulhat” elv alapján érdemes játékot csinálniuk.

Na, de egészen 2005-ig kellett várnunk, hogy az MMORPG műfaj közösségi szintű legyen. Persze nem úgy pikk-pakk hirtelen mindenki imádni kezdte. Az alapokat a Second Life alapozta meg. Csúcspontját azonban a stílus a World Of Warcraftal érte el. Sokan rákattantak a játékra. Film- és rocksztárok, mint például Vin Diesel és Jace Hall, de még NBA(kosárlabda) és NHL(jégkorong) sportolók (meg egy csomó pornosztár hölgy :) ) is a játékosok között vannak. Így már nem is lett ciki a kockaság.

Sziasztok!

Ki ne emlékezne még az Öreg házas sztorira, és a belőle kerekedett pályázatra, melynek keretében az olvasók mutathatták meg, hogy mennyire jó befejezést is tudnak ők maguk kreálni a történetnek. Legnagyobb örömömre érkezett is jó néhány alkotás, melyek közül – most már nem titok – Bandi a hegyről olvasónk/kommentelőnk/cikkírónk nyerte el a legjobbnak titulált címet. De az eredményhirdetés apropóján került ki akkor néhány igazán jól sikerült kép is, egy öreg, romos házról, amelyet Csucsu1111 olvasónk fényképezett még a télen. Az a romos épület valóban nagyon ijesztő volt (és nemcsak a halott kutyatetem miatt a lépcső mellett), akkor megbizonyosodhattatok róla Ti magatok is, hogy nemhogy éjszaka, még fényes nappal sem valami bizalomgerjesztő az a hely. Respect Csucsu1111-nek, amiért nemcsak egy-kettő, hanem több tucat képet fényképezett nekünk, és jár a respect azért is, mert megőrizte eme jó szokását, és ezúttal egy kihalt, elhagyatott ipartelepet vett célba (pontosabban: a kamerájának lencséje elé). Ez is pont ugyanolyan vészjósló, és a letűnt időket megidéző hely, mint az öreg, romos ház volt, és én speciel itt sem mászkálnék egyedül, főleg nem sötétben. A képek stílszerűen vízjel nélkül szerepelnek, hogy semmi se legyen takarásban rajtuk. Csucsu1111 olvasónknak pedig köszönöm szépen őket.