Mivel mindig is a szívemen viseltem az olvasók lelki világát, így az új esztendőben sem lesz ez másképp. Szóval mielőtt felkötnéd magad egy fára a város széli erdős területen, hogy azután hollók és kedves erdei állatkák vájják ki a szemeid és egyéb belsőségeket csak azért mert egy gyáva szar voltál szembenézni a problémáiddal vagy segítséget kérni, inkább előbb nézd meg ezt az ábrát és gondolkodj!

Egy röpke poszt az éjszakai baglyoknak mert látom szarban van a haza... Nincs benne semmiféle éles váltás, bizarr cucc, se csöndes, szép szemű, nagyfarkú lányok, csupán pár kép innen- onnan. És, hogy valamivel személyesebb legyen, leírtam minden képhez címként az első szót/gondolatot ami eszembe jutott róla.

Szélvihar:

Csak a szokásos képkazal, meglehet erre is igény van még. Ha valóban így van, itt egy újabb adag. Továbbiak a poszt második részében...

1.

Üdv,

Rég volt már bejegyzés tőlem sokak bánatára (netán örömére) így most felfedem előttetek annak a világnak egy darabkáját újra, amit eddig is képviseltem a Blog keretein belül. Itt van pár elborult, vagy épp elgondolkodtató kép estére, ami talán pont jól jön ahhoz, hogy velem együtt kipihenjétek a hétfői hajtás fáradalmait...

1.

2.

Szép estét, mindenkinek!

Egy elfeledett levél következik most, amit annak idején nem volt időm közzé tenni. Kocsonya kolléga elmentette nekem a központi postaládából de aztán csak itt porosodott a gépemen és a minap bukkantam rá, mikor a ''Bloghoz'' elnevezésű mappámat rendezgettem. Láttam, hogy nem egy olyan félkész vagy éppen teljesen kész poszt akad még amelyeket elfelejtettem kitenni annak idején és Csucsu1111 olvasónk elhagyott ipartelepes képeinek is csak a felét pakoltam ki a blogra tavasszal.

Idővel természetesen pótolom a hiányosságokat, most azonban álljon itt eme elfeledett levél, több mint 1 hónapos csúszással közzé téve. Ezúton is elnézést az írótól, a jövőben nagyobb figyelmet fordítok a beküldött levelek időbeni publikálására.

Az Élet, amely acélbetétessel rúg beléd

2007. Szerintem akkor kezdődött minden visszafordíthatatlanná válni. Egy napon, 2007-ben bejelentették a szüleim, hogy elválnak és már a szükséges papírok is kitöltésre kerületek. Elmondták azt is, hogy lassan el kell döntenem, hogy kivel maradok. Hogy milyen napon történt, délelőtt volt-e vagy délután, vagy, hogy milyen volt az idő arra sem emlékszek, csak az jut erről az egészről az eszembe, hogy bejöttek a szobámba, illetve csak az anyám - az apám kicsit hátrébb állt - és elmondták, hogy elválnak. Én a számítógép előtt ültem és csöndesen tudomásul vettem, hogy az élet, amit eddig éltünk, már nincs többé. Összetört, mint egy tükör vagy millió darabra szakadt, mint egy öngyilkos merénylő. Megszűnt létezni. X óra Y perckor még létezett, de X óra Y+1 perckor már nem.

* Üdv kedves olvasók. Jelen cikkem előzőleg már némiképp felvezetett posztsorozatom újabb darabja, melynek előzményeit megtalálhatjátok ITT (valamint a két bevezetőt ITT és ITT)…

Az előzőekben nagyjából sikerült lefektetnünk az alapokat, hogy egy gyermek számára alapvetően fontosak az első benyomások és tapasztalások a családon kívüli világgal kapcsolatban. Természetesen, bár az alapvető személyiségjegyek kialakulásában tényleg nagyon lényeges az elsődleges, családon belüli szocializáció időszaka, illetve az első a külvilággal való találkozás, de a leglényegesebb változásokat mégsem a gyermekkor alatti benyomások, hanem az általános iskola közepére-végére kialakult, illetve az azt követő új környezet (szakiskola, gimnázium, stb.) által diktált, vagy elvárt szerepek idézik elő.

Felhozhatnék most ezer meg egy elcseszett rigmust a fiatalok felelőtlenségéről, tarthatnék itt valami sablonos hegyibeszédet a „bezzeg az én időmben” apropójából, de itt sem erről lesz szó. Egyrészt azért mert én is csak 22 vagyok, másrészt meg azért, mert a véleményem szerint nincsen olyan, hogy valaki alapból felelőtlen, épp ezért nem lehet univerzálisan felelőtlen fiatalokról beszélni. A felelőtlenség és a trehányság ugyanúgy kialakul, mint az igénytelenség, a lustaság, vagy a kelletlenség. Csak nevelés kérdése. Rühellem azokat a szülőket, akiknek az az egyetlen kifogása, hogy „ő egyszerűen ilyen, nem tudok mit tenni”. Dehogynem tud. Nem akar. Ez majdnem ugyanakkora bűn egy gyerek / fiatal ellen, mint az, amit az előző posztomban említett Lili (Gábor „kedves” felesége), és az ő édes anyukája tesznek. Ők a gyerek lényegét (a kíváncsiságot) irtották ki a gyerekből, míg azok, akik e módon „ráhagyják” utódjukra annak dolgait azok a civilizáltságra való hajlamot ölik el.

A recept mondhatni a szokásos, itt van egy raklapnyi kép, különféle érzéseket, lelkiállapotokat tükrözve, ahogy eddig olyan sokszor már. Viszont, hogy egy kicsit színesebb, és interaktívabb legyen az egész, arra kérek mindenkit, akinek kedve és szófosása van, hogy válasszon egy képet és elemezze, hogy mit lát benne. Igazán érdekes lenne látni azt, hogy különböző emberek, akik talán sosem látják egymást, miképp vélekednek egy- egy képről.

Ez a képgyűjtemény kicsit más lesz mint az eddigiek, mivel kitaláltam valamit, amit szeretnék most megpróbálni. Talán kevesen tudják, de szoktam magam verseket írogatni, így azt gondoltam ötvözném a kettőt, és a képsorozat végén taláhattok egy költeményt tőlem. Aki már olvasta őket egy másik blogon itt a Puruttya- blogrendszeren belül, attól elnézést, ezentúl itt találhattok majd tőlem. Mivel rengeteg kép van, így azt nem ígérem, hogy a vers passzolni fog a sorozathoz, inkább csak egy kis adalék.

KulturbarbárSzelekt válasza:

Nos, gondolom mindenki tudja, hogy milyenhatalmas gondokat okozott az a bizonyos levél ami a napokban került publikálásra. -Britpopper- kollegát gyanúsították többen is a levél megírásával. Azért, hogy tisztázzam végül is ki írta, az utóbbi néhány napomat arra fordítottam, hogy kiderítsem ki volt a levélíró és hogy kizárhassam a belsőkezűséget. Először is néhány dolgot kiderítettünk a levélíróról (lakhely, facebook profil). Majd felvettem privát levél formájában a kapcsolatot a levélíróval, ahol msn elérhetőséget cseréltünk. Hosszas beszélgetés alkalmával elhitettem vele, hogy bennem megbízhat, olyan dolgok elmondására vettem rá, amiket meg tudtam támadni, és további információt tudtam kinyerni belőle. Végül 2 órás manipulálás, és bűntudatkeltés után megtört és bevallotta, hogy az egész levél kamu volt. Indoklásként csak annyit mondott, hogy író szeretne lenni, ezért írt egy ilyen témáról.

Megbánást tanúsított és többször is megkért, hogy „rejtsem” el a kérdéses posztot, mert sajnálja az egészet, és hogy hülye volt. Ezzel azonban nem zárult le semmi. További aggályok merültek fel. Közben elvettem a kapcsolatot a levélíró egyik facebookos ismerősével, aki igazolta, hogy egy 14 éves lány, aki zárkózott és ő is csak az internetről ismeri, de beszélt vele skypeon tehát látta és megerősítette azt, hogy valóban létező személy. Miután közöltem, azt hogy csak kamu sztorival becsapott mindenkit ledöbbent és megerősítette az általunk kiderített adatokat. Közben Kocsonya kollega is rajta volt az ügyön, kiderítette, hogy G. Kata a levélíró egy iskolába jár, ahol ráadásul sporttagozatos, ergo a szívbetegség sztori ismét megbukott. Egy informátoromnak köszönhetően minden általunk szerzett információ meg lett erősítve, tehát 100%-os biztonsággal hivatalosan is kijelentem, hogy belsőkezűség nem történt. Ez úton szeretnék köszönet mondani a közreműködésért Kocsonyának és a független informátoromnak Vezérhimnek.

-Brit- válasza:

Én pedig ezúton szeretnék köszönetet mondani Kultur és Kocsonya kollegáknak és Vezérhímnek is amiért segítettek a nyomozásban és kiderült végül hogy ki is írta a levelet. Egy teljesen átlagos 14 éves kislányról van szó akinek nem volt jobb dolga – és úgy látszik feltűnési viszketegségben szenvedett – ezért megfogalmazott egy ilyen levelet amit Ti is láthattok alant. Az egész iromány úgy kamu ahogy van, sajnos ezt mi néhányan az elején még nem láttuk és úgy benyeltük az egész sztorit mint kacsa a nokedlit. Jó kis példa volt ez arra, hogy nem szabad már hinnünk senkinek sem ebben a világban és hogy az ember bizony nagyon megszívhatja ha kellőképpen naiv. Mivel nem vagyunk ordenáré nagy gecik ezért itt most sem telefonszám (pedig tudjuk), sem fénykép (pedig 1 már van), sem pedig lakcím (pedig tudjuk utcára, sőt, házszámra pontosan) nem szerepel majd G. Katáról, elég hogyha mi négyen tudjuk pontosan, hogy ki is ő valójában. Inkább azt kérnénk tőle, hogy magyarázza már el nekünk, hogy mi a jó abban, hogy egy szívbeteg, a halál küszöbén álló embernek adja ki magát, közben meg sporttagozatos iskolába jár. Unalom? Szórakozás? Nem is főként nekünk kellene beszámolni minderről, inkább annak az ismerősének aki a Kulturral folytatott beszélgetés alapján egyértelműen tudtunkra adta, hogy szereti az említett Katát és végtelenül sajnálja is, amiért ennyire beteg – csakhogy betegségnek nyoma sincs, az említett ismerőssel pedig már közel 3 éve a bolondját járatja a kedves Kata. Persze a levél elég heves indulatokat váltott ki a háttérben. Egymásra mutogattunk, hogy ''biztosan te írtad!'' de egyértelmű bizonyítéka senkinek sem volt addig amíg Kulturral rá nem álltunk a nyomozásra. Ment a sárral dobálózás nagyban (ezúton is elnézést kérek azoktól akiket meggyanúsítottam, főleg Marcipánoscsokitortától) és ha már értelme nem is, legalább annyi haszna volt ezen posztnak, hogy segített tisztábban látni bizonyos dolgokat. És hogy kerüljön kép is a posztba, álljon itt most azon privát üzenet amit akkor kaptam Katától amikor már erősen szorult a hurok a nyaka körül. Bukott ember még utolsó lélegzetével is az igazát védi, erre remek példa ez az egész ügy, és az alábbi privát üzenet is:

(A levél a Folytatás után megtekinthető, nem lesz törölve)

Azoknak akik hiányolták ezt a rovatot, itt van egy új csomag. Mivel rengeteg van még, így úgy döntöttem nem költöztetem ám teljesen a Titkos Ellenállás blogra, hanem ide is szemezgetek belőlük. Jó szórakozást hozzá!

"Találkozni kell Istennel. Meg akarok kérdezni tőle egyet-mást. Például, hogy mivégre vagyunk. Mert hát... fölépítjük a házainkat, felneveljük a gyerekeinket, learatjuk a búzát, háborúskodunk... öljük egymást... aztán mivégre? Meg hát... az én életemről is ki akarom kérdezni. Az igazságot akarom megtudni."

 

Lassan kifutunk a nyárból. A küszöbön ott toporog már a hideg, nyirkos ősz és alig várja, hogy beléphessen. Szelet hoz majd, esőket és komor hangulatot. Újra végignézheti mindenki amint lehullanak a levelek, megkopaszodnak a fák, halomba gyűlik az ázott talajon a színes avar. Az ősz az elmúlás időszaka. Gondolatok, érzések, emlékek, vágyak tűnnek tova de mindig jönnek újabbak amelyek felülkerekednek a régieken. Mikor ezt a posztot írom még javában süt odakinn a Nap és van vagy 25 fok. De nagyon furcsa hely ez a világ. Több ezernyi csodája van (gondoljunk csak a gyönyörű esőerdőkre, a hó borította hegycsúcsokra vagy a szivárványra eső után) de legbelül rohad. Rohad, mert az emberek rohasztják el. Még a legjobb tudósok is csak papolni tudnak arról, hogy globális felmelegedés így, meg olvadó jéghegyek úgy holott semmit sem tesznek a panaszkodáson kívül. Az a munkájuk, hogy vizsgálódjanak és nem az, hogy tegyenek is valamit a változás érdekében. Ugyan mit tehetnének? A Föld lakossága már közel 7 milliárd fő. És a legtöbb ember magasról tesz a globális felmelegedésre, az olvadó jéghegyekre, a kihaló állat/növényfajokra és ami még rosszabb: egymásra is. A 21. század rákfenéje lett a gonosz kis frusztrált lakos, akinek az érzelmek csak másodlagosak és elsőnek tekinti a pénzt vagy a minél jobb pozíciót egy munkahelyen. Él, dolgozik és hirtelen azon kapja magát, hogy az 50. születésnapját is egyedül ünnepli. Sokszor mondják, hogy a világ rossz. Szerintem meg az emberek tették rosszá, akik szintén rosszak de ha úgy vesszük, őket pedig a rossz világ formálta rosszá. Na, ez az igazi 22-es csapdája.

Sziasztok!

Folytatnám tovább a délután megkezdett gondolatmenetemet, egyúttal le is zárnám a témát ezen a blogon (Ellenálláson még nem). Szoktam így néha buszozgatni mint a buszozgató emberek buszozgatós nagy része és bizony sok érdekes jelenséget látok én olyankor – főleg az éjszakai járatokon. Már nem is tudom mikor történt mikor minden egyes pénteken éjszakaival jöttem haza és minden egyes alkalommal egy-egy szétszívott/beállt csapat hangoskodott hátul. Próbáltam kizárni a külső zajokat mert nagyon zavaróak tudnak lenni ilyenkor (akinek volt már része ilyen alkoholmámoros trip-ben az tudja mire gondolok) de ezek olyan hangosak voltak, hogy szabályosan fájt már a fülem. Leszállásnál kicsit hátra sandítottam és megnéztem magamnak az éppen aktuális mókázó csapatot: nem lehettek többek 15-nél de a piás üveg mindegyiknek a kezében ott volt. Én megértem, hogy egyszer élünk meg minden de ez akkor sem normális. Vagy igen? Lehet, hogy csak én vagyok túl beszürkült és az lenne a normális ha minden nap más csajjal kúrnék miközben drága piával locsolom magam? Hát, nem hiszem.

Olyan cipőben járok most, amiben már nagyon sokan belebújtak előttem: egy szakítást mindenki másképp dolgoz fel, én is a magam módján. Sokáig azt hittem a normális lányok már végleg eltűntek a Föld színéről de szerencsére erre nagyon hamar rácáfolt egy-két ember. Van olyan is akit nem is ismerek személyesen de 1 hét alatt több figyelmet és segítséget kaptam tőle mint eddig bárkitől összesen. Kicsit máshogy állok én a dolgokhoz. Máshogy szemlélek bizonyos dolgokat. Sok párkapcsolat ma már az interneten kezdődik és ott is ér véget. Nem tudom ki hogy van vele, de én speciel az msn-en való szakításnál nagyobb geciségnek már csak az sms-ben való szakítást tartom. És ha már a fiatalságot vettem górcső alá, akkor nem mehetek el szó nélkül az mellett sem, hogy náluk viszont ez már teljesen hétköznapi. ''Nem kellesz, anyád picsája, letiltalak, szevasz'' és kész, vége a boldogságnak. Már ha ezt boldogságnak lehet egyáltalán nevezni. Talán én vagyok túl öreg már az ilyesmihez (22 évesen azért ez elég vicces lenne) vagy jobb szeretnék a múltban élni, mindenesetre az emberek sajnos nagyon sokszor nincsenek tisztában a másik érzéseivel/gondolataival és csak önön boldogságuk megteremtésére törekednek. Sokszor feltettem magamnak a kérdést a kórházban, hogy ugyan hogyan álljak én fel a padlóról ha nem látom a felém nyújtott segítő jobbot. A válasz: magamtól. Sikerült is de aztán az a gerinctelen fenyegetőzés visszarántott a padlóra. Az, hogy onnan megint fel tudtam állni kizárólag olyan embereknek volt köszönhető akik talán nem is ismernek személyesen de mégis segíteni akartak/akarnak. Senkit sem nevezek meg most, magukra ismernek akik olvassák ezt a posztot de a legnagyobb segítséget már egy hete folyamatosan kapom egy olyan embertől akit ugyan én sem ismerek személyesen (talán ez később változhat még), mégis nagyon fontos nekem. Tudom, hogy nyálas szöveg meg minden de mégiscsak ő öntötte belém a legtöbb lelket és adott nagyon sok erőt. Természetesen nem Marcipánoscsokitortáról van szó, nyugodtak lehettek.

Már én is előre sajnálom a most felnövő generációt mert a megfelelő nevelés hiányában még rosszabbak lesznek mint ezek a maiak. Nem került Folytatás gomb ebbe a posztba mert sok mindent már nem lehet írni a jelenleg is éppen jelen lévő fiatal generációról. El lettek baszva a média meg a hanyag szülői nevelés hathatós segítségével, úgyhogy tengetik szépen csodásnak hitt kis életüket de a végén úgy fognak pofára esni, hogy még a beton is beletörik alattuk. Nem újdonság (láthattunk már rá elég példát itt) mikor valami betokosodott pedofil a myvip sötét bugyraiban talpig gázolva ráakad egy hamvas kis tizenéves adatlapjára majd felfedezi a kislány nyári bikinis fotóit és máris áll a löttyedt kis farka mint a cövek. De nem elégszik ám meg azzal, hogy minden nap ráránt újdonsült kis barátnője képeire, inkább még jól be is kommentel a képek alá valami ízes mocsokságot. Nem tudja, hogy egy olyan lánynak írogat aki lehet (de csak lehet!), hogy a péntek esti buli után egy 30-as pasi ágyában köt ki és véresre lesz kúrva. Durva példa volt de legalább jól szemlélteti a mai valóságot és különben sem akarom az érzelmesebb oldalamat mutatni itt mert arra ott a Titkos Ellenállás. Tényleg, folytatom is tovább >OTT<