Zenés kontraszt estére
Örök téma volt mindig a különböző énekeseknél a másik nemről, az hozzájuk fűzött pozitív vagy negatív érzelmekről szóló dalok. Manapság azonban valami megváltozott, hogy mi, azt a poszt végére meglátjátok majd. Hoztam mára két előadot/videót, az egyik egy mai, a másik egy régebbi előadótól született.
Nézzük először az utóbbit, pár szóban: Alice Cooper 1964-ben alapított együttest "The Earwigs" néven. A zenekar a korai időkben Rolling Stones és Yarbirds dalokkal lépett fel. Hosszú út vezetett az elismertséghez. Igazi sikereket 1970 után értek el. Alice 1970-ben lépett ki az együttesből, szólózenészként folytatta a pályafutását. Ekkor már Alice Cooper Group volt a nevük. Az igazán nagy áttörés 1989-ben sikerült Trash című nagylemezzel, leginkább a Poison című dallal, amit alább be is linkeltem. Vendégénekesként énekelt a Guns'n'Roses és a Twisted Sister egy-egy számában is. Napjainkig aktívan zenél, legutóbb 2008-ban jelent meg lemeze (Along Came a Spider), koncertalbuma(Alice does Alice) pedig idén.
Kíváncsiak vagytok ki van a másik oldalon? Katt. a folytatásra!
Justin Bieber egyike azoknak akikből a média és a managerek "csináltak" sztárt. Róla igazából nem tudok mit írni, hiszen első dala csak tavaly jelent meg, mégis állandóan nyomják bele az ember képébe. Akiben meg van egy kis jó izlés, utálja is mint a vastag szart. Undorító dolognak tartom azt a gépezetet, ami az ilyen "előadókat" feltolja a csúcsra, mindenféle zenei tudás nélkül, aztán ha van egy új, eldobják őket mintha sose lettek volna. Miről is szólnak a számai? Vegyük sorra: Vagy arról, hogy van egy csaj akivel nem tud összejönni, vagy szavakat ismételget egymás után. Talán tenni is kéne valamit az ismertségért. Nézzétek meg a videót, utána folytatom:
Nem terveztem hosszan kifejteni, hiszen a két videó egymás mellé téve jól tükrözi azt, hogy a színvonal erősen megváltozott, nem biztos, hogy jó irányba. Rengeteg sokkal tehetségesebb, képzetteb énekes/zenekar nem képes kitörni mert nem arról írnak/énekelnek vagy zenélnek, amit a mainstream média megkíván, hanem esetleg vannak saját gondolataik és ötleteik.














De! Itt vannak az agyonhájpolt kis taknyok, akik a büdös életben sem fognak maradandót alkotni, akik csak valami ratyi zenére nyafogak vagy épp böfögnek unalmas, és álomvilágkeltő szövegeket, amiknek annyi közük sincs a valósághoz, mint a sátornak a Camping sajthoz. És sajnos a divatot is ezek az evolóciós zsákutcák jelölik ki.
Az, ami a mai média által vezérelt "valóság", az a jóízlés két lábbal földbe tiprása.
U.I.: Twisted Sister amúgy, a végén S nélkül, nem Sisters.
Bocs, javítva.
@Ganéhordási József :
Én is zenéltem
és nekem nincs post második fele
Ráadásul, az embereknek ezzel nem egyet kéne érteni, hanem tökéletesen evidensnek kéne lennie, de a média mindent befolyásol, sajnos.
Cigojner monnya a tutit!!
--KB Caps break it down--
A másodikba meg bele se hallgatok, annyit tudok, hogy a kis takony női hangon nyávog valami iszonyat szar zenére amit alapból rühellek. Az jut róla eszembe, amikor pár éve a tokio hotelt nyomatták mindenhol, egy haveromnál voltam, megmutatta egy klipjüket és mondta, hogy nem rossz csaj az énekes, csak kár, hogy ilyen lapos- és halál komolyan gondolta!!
persze biztos megvan neked is az ízlésed, sőt ha szerinted az első szám jó akkor feltétlen, de énmeg azt nem értem tudod, hogy miért kell nekik állandóan "feltűnni"? meg egyáltalán ha meghallgatod a gyereknek a számát egyszerűen ciki még nekem meghallgatni is, pedig nem vagyok sokkal idősebb nála..
Ne ragadjunk le, de attól még nem kell beérni a silányabbal. Igen, olvastam, hogy "állítolag" autódidakta módon tanult meg hangszeren játszani. Tudod hányan vannak még így? Millióan, csak kérdés, hogy van aki eladja magát, van aki nem, mert van egy kis tartása.
énazt értemhogy gáz hogy folyton felkapnak valakit. énis útálom az ilyent. de lehethogy elfogult vagyokde Justin akkoris tehetséges. énse vagyok oda érte hogy ilyen divatmajmot faragtak belőle dehát ezvan. ezkell mai embereknek : /
Így van
hátjó. Justin eladta magát. de attól függetlenül nemkell rá aztmondtani hogy tehetségtelen ha egyszer ez nem igaz. engem nem az bosszanthogy fikázzák. hanemhogy tehetségtelennek tartják amikor igenis tehetséges...
De mond el nekem mit ér a tehetség ha elpocsékolják?
valójában semmit.X'D igazából. énsevágom mértkell 'elpocsékolni'... : /
Majd nézzétek meg 19 évesen... Britney Spearsből is mi lett? Egy kiégett kopasz kurva lett belőle, majd ez a majom is arra a sorsra jut, meglássátok. Drogok, AIDS, meg még egy félresiklott élet, big up kétperces hírnév
Nincs igazad pár dologban a második figurát illetően. Ez a gyerek nem tehet arról, hogy a média szar csinált belőle, a szülei adták el, mivel még nem is nagykorú. Másrészt azt írtad, hogy zenei tehetség nélkül. Elolvastam a gyerek korai életrajzát, és nagyon is tehetséges. Rengeteg hangszeren rövid idő alatt mesterszinten megtanult játszani. Több nemzetközi tehetségkutatót is megnyert. (Nem ilyen szar Megasztár meg x-faktor félét)Ha a szülei egy zeneművészeti iskolába adják és normális képzést kap, kíváló zenész lehetett volna belőle. Ehelyett a rohadt média arra használja, hogy egy kialakított Image-vel manipulálják az idióta amerikai közönséget és persze PÉNZT keressenek.
erre inkább nem írok semmit
Lehet, hogy van bennem egy kis elfogultság az első előadó felé, DE azért azt nem hiszem, hogy a szülei pisztolyt tartottak a fejéhez, hogy ezt kell csinálnia. Lehet, hogy van tehetsége a zenéhez, jó rendben, ebben tévedtem akkor. De így már nem ér semmit, legalábbis az én szememben nem. Persze mindenkinek meglehet a saját véleménye.
Én is ezt a jövőt jósolnám neki
Mellesleg, ha olyan dalokat énekelne, amiknek lenne normális szövege s tartalma is, akkor talán volna értelme meghallgatni.. vagy, ha nem olyan gyerekes 12-13 éves arcszerkezete lenne, amitől úgy néz ki, mint aki kise látszik az anyja szoknyája alól..
Minden jóérzéseű ember segítségét kérném
Az alábbi linken találtok egy videót(azt szarjátok le xD) és dislike ezerrel
http://www.youtube.com/watch?v=kffacxfA7G4&ob=av2e
Továbbá szerintem elég meredek egy kalap alatt említeni egy 40+éves ősrocker arcot és egy tizenéves pop énekest. Se műfajban, se célközönségileg nem hasonlíthatóak össze. Ez olyan mintha azt írnád, hogy a matematika nehezebb, mint az irodalom. Mindkettő tantárgy, csak totál más stílusok.
Én tisztában vagyok vele, hogy ez a Justin egy rakás hulladék(nem a tehetsége, hanem amilyen szöveget írnak neki és amilyen image-t aggatnak köré), minden bizonnyal 1 év múlva kifúj majd, mint szél a lyukból, de hidd el: 30 évvel ezelőtt is voltak hasonló trágya énekesek a pop zenében. Volt 10 számuk aztán szevasz, eltűntek. Ugyanígy 30 évvel ezelőtt is voltak felejtős rock bandák, hasonló teljesítménnyel. Valószínűleg ez így lesz 100 év múlva is, mert "ilyen ez a pop szakma", és nem azért mert a modern média ilyen. Az, hogy te beraksz egy rock legendát egy szerencsétlen kisgyerek mellé, nem bizonyít semmit, ugyanis az egész értelmetlen.
Én úgy vagyok vele, hogy így is elég rajongója van sajnos, nem kell még pluszba ugyanannyi aki beszél róla.
A nagy igazság itt van:
http://www.youtube.com/watch?v=YgJe7H_8JKA
Alice Cooper szerény véleményem szerint egy élő legenda, vagyis a szememben, aki színvonalas rock előadó, míg Justin egy mai pop termék, aki egy rakat szart játszik. Viszont a rockot és a popot összehasonlítani szerintem eléggé fölösleges, mert nem lehet. Annyira eltérő hogy vagy az egyiket vagy a másikat szereti az ember és persze amelyiket nem azt mindennek lehordja.
Arról nem is beszélve Cooper befutott egy nem kis pályát és beírta elég erőteljesen a nevét a zenetörténelembe, még Justin egy pár hónapig fog majd most így "tündökölni" és eltűnik.
Justin tehetségtelen? Hát nem ^^, csak éppen kapott egy lehetőséget, a popszakma bábja lett és felvitték a dolgát. Minket céloz a "zenéje"? Nem, tipikusan a 10-en éveseket akarja lenyűgözni. Lenyűgözi? de még mennyire, a 10-en éveske oda vannak érte.
Kérdem én mi ebben a baj? Hányan mondtak volna nemet, mert szerintem nem sokan. Annyi pénzért bárki hülyét csinál magából, persze kivétel erősíti a szabályt.
Összességében engem a hideg ráz tőle, de nem is bántom. Nem hallgatom és kész maradok a klasszikusoknál. Az idősebb korosztály úgy is az igényes zene felé fordul majd és ennyi.
Justin meg elénekelget boldoggá teszi a 10 éveseket majd aztán egy év múlva azt se tudjuk ki volt.
Amúgy a Tokio Hotel-től pont a minap láttam egy számot. A címe Dark Side of the Sun volt - nekem erről valamiért a Dark Side of the Moon ugrott be hirtelen...gyorsan át is kapcsoltam.
Elég hosszan írtál, megpróbálok pár fő pontra válaszolni:
1. Ellentmondásos a poszt az biztos, de az életben mi nem az? Írod, hogy mennyi paradoxont találtál az írásomban, és hogy reklámozom. Az elrettentő példa reklám? Akkor innen indulva az egész blog reklámozza a rajos meg az emós életstílust. Vagy nem?
2.Azért tettem be egy ilyen "ősrockert" a srác mellé, hogy legyen egy élesen ellentétes (mivel ez volt a célom) példa, egy olyan aki tett is a sikeréért. Mondhatod, hogy ő sem tett, meg, hogy nem látok mögé és egyebek. Viszont ismerem eléggé az életrajzát ahhoz, hogy merjem állítani: nem adta el magát.
3. Helyesen mondod, minden korszakban voltak egy nyári bandák, és mindig voltak, akik erről rossz véleménnyel voltak, és esetleg hangot is adtak neki. Ahogy fél éve még te is hangot adtál a véleményednek itt. Ha ezen akarsz változtatni, javaslom inkább fordítsd meg a Duna folyásirányát.
4. Az, összehasonlítunk két teljesen más stílust nem hiszem, hogy értelmetlen. Nap mint nap teszünk/teszel hasonlót. Példa: Amikor valaki az egyetemi karokat (BTK, ÁKJ, TTK, stb.) hasonlítja össze, akkor is a saját nézőpontja alapján von le következtetéseket, hogy melyik a jobb/nehezebb és így tovább. Ha még sosem hasonlítottál össze két ellentétes dolgot, akkor légy szíves menj be a helyi püspökségre, és jelentsd be, hogy csoda történt. Mert kb. ennyire abszurd.
Akkor reagálok én is:
1.: Igen az elrettentés az egyik legnagyobb reklám. Nézd meg a "Thank You for Smoking"-ot, vagy olvasd el ezt:
"negatív reklám: látunk/hallhatunk olyat, hogy a negatív dolog felkelti a vevő érdeklődését. Angliában állítólag divat. (Nálunk is futott egy Leggyengébb láncszem című műsor, szintén hasonló analógiára.)
Vegyük példának a Tesco titok c. könyvet. Negatív, nyers, olvasmányos, pörgős, eseményteli. Még az is elolvassa kíváncsiságból, aki amúgy nem is szeret olvasni. Egyáltalán nem irodalmi (bár Kelemen Annához képest minden írás az),de nem is kifejezetten reklám. Mégis reklám. Hiszen aki elolvassa, mik történtek meg a Fogarasi Tescoban, az kíváncsi lesz és megnézi, lát-e piros fülű tolvaj vásárlót, kacsintó biztonsági őrt, fillérekért vihető LCD monitort, a többit ajánlom elolvasásra. Az is érdekelheti az olvasót, van-e még ilyen, és hogy az E. nevű áruház-igazgató üvöltözik-e még a vásárlókkal is.
Így lesz az elrettentő példából reklám. Nem kell háromszor elmondani, mutatni, vagy napjában többször sulykolni, hatásos ez anélkül is. Önként kezd el érdekelni."
http://bandeenator.blog.hu/2008/02/18/jo_es_rossz_reklam
2.:
Egy szóval nem mondtam azt, hogy nem értesz a dolgokhoz, ezt felesleges volt írnod
3.:
Nem akarok én ezek ellen semmit sem tenni, mert ahogy majd te is rájössz, hogy több értelme van a Duna folyásirányát megfordítani, mint évről évre felháborodni, hogy milyen szar a popszakma, úgy majd rájön az utánad levő is, meg az azután következő is.
4.:
Szerintem a példád nem helytálló, hiszen az iskolákat pont elég sok minden alapján össze lehet hasonlítani. Mennyien jelentkeznek és hány % végzi el, milyen eredménnyel, hányan tudnak utána elhelyezkedni, stb. De zenei téren tényleg nincs kapaszkodó, az egész totálisan szubjektív. Az hogy neked (és nekem) a Cooperes tetszik, a 15 éves kislánynak meg a Justin, az egy teljesen normális dolog. Ő meg lehet a Poisont nem tudná meghallgatni. Nem verheted meg a gyerekedet majd, mert kiskorában ilyen zenét fog hallgatni.
Nem értem miért tereled rám a dolgokat, Mi köze van a TE írásodhoz annak, hogy ÉN egy másik környezetben mit hasonlítok mivel esetleg hibásan?
1. Olvastam ezekről a dolgokról eleget, amiket említesz, de nem térnék ki rá én is, mert akkor még jobban eltérnénk a témától. A negatív reklám viszont nem vonz mindenkit, embere válogatja, szóval hiába próbálod ezt általánosan ráhúzni az emberekre.
2.Tudom, hogy nem ezt mondtad, magam sem éreztem úgy, csak megjegyeztem pár dolgot a tisztánlátás miatt. Nem született volna meg ez a poszt, ha nem sztárolnák a gyereket 1 év után agyba-főbe, bármilyen tehetségkutatót is nyert meg. Vannak olyan kezdő zenészek, akik igen jó zenét csinálnak, hiába tapasztalatlanabbak mint Cooper, ők nem is lesznek pellengérre állítva. Nézd meg a legtöbbet, aki gyerekként lett világhíres mi lett belőle? Ember roncs. Persze vannak ellenpéldák is (Justin Timberlake)
3. Hmm... ez aranyos
4. A példám félig helytálló, hiszen ne mondja senki, hogy egy anglisztikát hiányosság nélkül össze lehet hasonlítani egy matematika szakiránnyal. Nem lehet, mivel teljesen más jellegű, mások az elvárások, a szükséges szakemberek száma, mégis megteszik, pont úgy ahogy te is írtad Szóval fele-fele, neked is meg nekem is.
4. A gyerekemnek nem fogom megmondani mit hallgasson, most sem írtam, hogy nem szabad. Nem tartok pisztolyt senki fejéhez mit kell hallgatnia, ezt mindenki maga dönti el. De akkor én had alkossak véleményt szabadon, hogy szerintem szar, akinek tetszik leírhatja (Nikcsiiih megtette) nem fogom elküldeni a picsába, mert zenén nem fogok vitatkozni.
Nem terelem rád a dolgokat, csak ahelyett, hogy minden sorban hibát találsz, keresgess kicsit a magad háza táján is, és ezt teljesen jó szándékból mondom. Az önismeret fontos, azért is hoztalak fel példának, hogy más perspektívát is megláss. Amúgy építő kritikaként elfogadom amiket felhoztál, és remélem kielégítő választ kaptál. Puszillak
Nem kerestem minden sorban hibát, csupán én is elmondtam a véleményemet. Nem az irományod minőségével vitatkoztam, hisz azzal semmi gond nincs. Csak az álláspontoddal nem értettem egyet
Megteheted, ahogy más is megírhatta ha nem ért egyet. Akkor örültem, hogy ezt is kitárgyaltuk
.
.
.
.
Ja hogy ennyi a szám?? Ok, takardodj már...
Láttam őt kétszer élőben. Egy Legenda...
A másodikról inkább nem akarnék hosszan beszélni.
Csak annyit, hogy az összes osztálytársam utálja őt!