Myvip Szépei - Józsi a "dzsigolo"-
2010. március 16. 13:13 | Bikafa | 27 hozzászólás érkezett eddig.
Szörnyen érezném magam, ha egyesek csak azért nem találnának maguknak párt, mert nem látogatják a kitünő myvip (és hasonló) közösség építő (és ismerkedő) portált, képletesen szólva elsétálnak a nagy Ő mellett az internet kesze-kusza ösvényein. Megnyugtatásomra -és remélem a hasznotokra!- olykor bemutatok lányokat, fiúkat, esélyt adva ezzel a várva várt nagy szerelem fellobbanásának!
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
Gondolom, lányok, a bugyik már csatakosak, aki érez magában bátorságot, az próbálkozzon-ITT-














Engem némiképp elgondolkodtatott a 2-3. képen a falon található stukkó (üres képkeret??) mibenléte
Igaz. Én is ismerem a jogi karról (néha ott takarítok).
Fiatal korát meghazutolva több tanulmányt írt az utógondozás elméleti és gyakorlati problémáiról. Részt vett az erőszakos bűnözés témakörében folyó több éves kutatómunkában. Tavaj védte meg a visszaeső bűnelkövetők tipológiájáról írt kandidátusi disszertációját.
Úgyhogy azonnnal vegyjétek le mer már keres titeket a kutyálya és a brazilolasz apja meg mafia nemlennék a hejetekbe gojó lessz a felyetekbe
Lányoknak érdemes szerencsét próbálni!
Ha még egy rossz szót, gúnyos megjegyzést meglátok, istenuccse törlöm a posztot!...grrr...
Há ídes testvírem biztos ellopták a madzsarok belőle a Munkácsy képet...
(Vagy csak a rokonok)
Zolika5, te drága...még egy reklám, és sajnos bannollak...ráadásul én nem tudok 1 napra, csak végleg...sorry...
Olyan sukár a srác
Bikafa, szerinted min gondolkodhat ennyire?
Ha ló lenne tolná a szekeret
Akkor meg mi a bánatos lófasznak vannak itt a fogyatékos képei??? Amúgy mindenkinek szive joga azt irni amit akar azért van ez a honlap nem de???
Teljes E. Rommel-lel folytatott párbeszédünkre hivatkozva még egyszer a mai nap folyamán nem fogom elmagyarázni a szarkazmus fogalmát, guglizz rá.
Cigányozás után/közben tanulj meg gondolkodni, esetleg csiszolj a stílusodon, iratkozz be valami okjs képzésre, ilyenek, mivel nekem is szívem joga azt írni, amit akarok.
Arra nem gondoltál kis csillag, hogy valaki rossz szándékból tette föl? Kíváncsi lennék az arcodra, ha a te fényképedet raknák föl, és mindenféle megaláztatáson vennél részt. Kapj a fejedhez te is, és a hozzád hasonlók is... és próbáljatok meg magatokból ki indulva, hogy ti hogy néztek ki, mert biztos vagyok abban, hogy rajtatok is van mit kifogásolni. A másik... hogy mi lenne, ha a rasszista megjegyzéseiteket otthon hagynátok? Hmm??? Nehezetekre esne?? Ha igen... akkor vegyetek elő egy olyan honlapot ahol erről írnak.... TANULJATOK DRÁGA... MERT VAN MIT...
Nebassz...vajon mit vétettem?
3. kép, háttér, kiccsalád a falon
Te barom,ász a dumád,naon karmolom...
Ne haragudj,kissé túloztam.Tudod olyan bamba arca van mint a szemét homokos bratyómnak akit rohadtúl utálok.Az első kép és a szöveg odabasz.Még valami én nem rakok fel akárhová képeket magamról tudod nem bírom a kritikát.Még egyszer ne haragudj!
Tudod milyen helyes vagy amikor normális vagy??? Bár az utolsó mondatban cinizmust vélek... hát ... neked most elfogadom.. mert jó kedvemben találtál..