Agymenés...

Üdv mindenkinek,

Egy ideig nem jelentkeztem, mert hol így, hol úgy de akadályozva voltam a „munkavégzésben”. De most visszatértem. Elsőnek összetörnék egy szívet, ugyanis .hannah.paranoid. kisasszony annyira felspanolta magát azon hogy „megfenyegettem” az újbóli kirakással, hogy még a blogjára is kikerültem (igaz csak az „egyik szerkesztő” névvel illetett). Jupijéóóó (vagy mi). Sajnos rajtam kívülálló okok miatt következett be a kényszerpihenő, de időközben úgy döntöttem nem rakom ki ismét (tehát aki akarja lecsaphat rá), mert vagyok olyan szenyó hogy nem adom meg neki amit igényel (plusz figyelem). Nem mintha érdekelne egy 16 éves kislány locsogása, vagy az ő macikájának esetleges bosszúja, de inkább nem foglakozok ilyesmikkel.

Nem mintha irigyelném ezt a fajta figyelmet egy beteg embertől (mert a feltűnési viszketegség akként is felfogható, például hozom másik negatív „példamutatónkat” Hollie Scene-t - vagy akár B. Artúr „barátunkat” - akik mindent megtesznek plusz egy olvasóért). Az már teljesen mindegy, hogy a kívánt figyelmet a tegnapi anális szex szaftos részleteinek leírásával, vagy a cigányok a magyar terrorszervezetek általi elnyomásának leírásával érjük-e el a hatást, vagy éppen csak azzal hogy minden rohadt V helyett W-t írunk, a lényeg ugyanaz. Egy alapból szánalmas, és felmutatni semmit sem tudó személy ezek útján a középpontba akar kerülni, még akkor is ha ez a figyelem negatív előjelet kap.

Az elmúlt hetekben egy kis kutatásom folyt az általános mentalitással kapcsolatban a fiatalabb korosztályt célozva (bár jómagam nem vagyok öregember). Hosszas, esetenként kifejezetten pozitív végű beszélgetésem során sok mindent megtudtam egyes fiatalok közében kedvelt csoportok „lelki világáról” (nekem ne mondja senki, hogy nem próbálom megérteni őket). Kutatásomat a régi gimnáziumomban kezdtem, ahol könnyed, kötetlen, de irányított beszélgetés keretein belül „faggattam” pár ismerősömet. Az eredmények nem feltétlenül adnak okot nagy vidámságra, bár azt el kell ismernem, hogy pozitívabb a végkifejlet, mint amilyenre számítottam (eszerint túl kritikus vagyok).

Az a legtöbb ép elméjű embernek tiszta, hogy kicsiny országunk egy kicsit túl liberális, és egy kicsit túl is lövünk a célon (jó magyar szokás szerint) az egyenlőség témájában, eltolódva egy egyenlőbbségi állapot felé. Alapvetően nekem, mint kritikus, de alapjaiban véve felelős gondolkodású embernek a liberalizmus alapgondolatával nincsen problémám, de az itthoni rendszer ezen sajnos túlmutat. A liberalizmus lényege (mint az a nevéből is kikövetkeztethető) arra hivatott, hogy mindenkinek egyenlő jogokat, és szabadságot nyújtson függetlenül annak etnikai, vallási, vagy szexuális orientáltságával összefüggő hovatartozásától, nemétől, korától, stb. Az alapgondolat szép, ebben a formájában támogatandó lenne, de ebben az országban sajnos ez nem így működik.

Magyarország, én így szeretlek…

A magyarban valami hihetetlen tartás, és versenyszellem lakozik, ami régen még igencsak jól jött, de manapság csak púp a hátunkon. Az ország lakóinak nagy része, ahogy annak vezetői sem képesek belátni, hogy jelenlegi helyzetünkben nem kéne mindenből a non plus ultrának lennünk. Köszönhetően igen átgondolt programjainknak, inkább negatív értelmű leggé válik az országunk, de mi azért fennhangon hirdetjük, hogy csak azért is azok leszünk, aki majd példaként elől jár bizonyos dolgokban. Ezért mi egy rendkívül elfogadó országgá váltunk. Ezzel még nem is lenne probléma, de az hogy itt mindenféle jöttment vándornépnek, és szexuális deviánsnak több joga van mint a normális dolgozó embereknek az nem normális. Először is azért, mert ez a fajta „kivételezés” csak elmélyíti azokat az ellentéteket, amik ellen tenni hivatott, másrészt mert az hogy befogadunk, és megvédünk számtalan kisebbséget, de sajátjainkét (értsd: a határon túli magyarságért) semmit sem teszünk érdemben (itt a politikusok felelősségére gondolok) nem helyén való. Mert fura mód ez az ország lett az egyetlen a világon, ahol mindenkit a tenyerünkön hordozunk támogatunk, ellátunk, és védünk, csak a sajátjainkat nem.

Ha engem kirúgnak az állásomból, mert közöttem, és Laci között kell választani (aki valamely védett kisebbség tagja), akkor magától értetődő, hogy sokkal ellenszenvesebben fogom kezelni az adott csoport tagjait, legyen az akár más bőrszínű, vallású, származzon más országból, vagy legyen más nemi preferenciájú mint én vagyok, de akkor is utálni fogom. Ennek a dolognak is vannak „szintjei” természetesen, az elfojtott érzésektől kezdve a putrik gyújtogatásáig, de abban megegyezhetünk, hogy a rendszer egyenlege nem pozitív. Ahhoz hogy valamelyest normalizálódjon a helyzet két dolog kéne. Először is hogy ténylegesen egyenlő elbánást kapjanak (NE többet, NE kevesebbet, AZONOSAT), másrészt hogy például egy főnök ne tartson attól hogy ha kirúgja a meleg kollégát, akkor a jogvédők letámadják hogy „hátrányosan megkülönbözteti a melegeket” (de alapvetően a meleg szó helyett lehet fekete, cigány, zsidó, szlovák vagy bármi). Persze ehhez ténylegesen egyenlő elbánás kellene, és nem az különböző adukkal való kivételezgetés.

Nem kell feltétlenül félreérteni ezt sem, nem hajtok egy-egy ilyen csoport likvidálására, vagy ellehetetlenítésére sem, de véleményem szerint nem kellene „szabad kezet” adni az üzelmeikhez, fusson az bodzázás (ami más csoportoknál körülbelül az uzsorával, a védelmi pénz szedéssel, és az adócsalással lenne egyenlő), vagy éppen meleg büszkeség (hetero büszkeség miért nincs például?) címszó alatt. Mert ezek a dolgok nemhogy visszatetszést, hanem népharagot indukálnak, ami akár tetszik akár nem egy meglehetősen anarchisztikus „vox populi, vox dei” (a nép hangja isten hangja) helyzetben fog kiteljesedni, és akkor amikor eljön az az idő hogy saját kézbe vesszük a dolgokat (mármint ebben a formában), akkor már rég késő van.

A hatáskeltés művészete

Egyesek ezen új korszak eljövetelét a Jobbik megerősödésében látják, és magában az ország erősen jobbra tolódásában (a példával a célom nem a politizálás, hanem a hatásmechanizmus bemutatása). Tény, hogy a jobbik programjában rengeteg értelmes, és támogatandó pont van, amit a „többiek” egymás között évről-évre elcserélt pontjaiban, és a másik anyázásáról szóló programjában nem találhatunk meg. De a dolog egyrészt túl vegytiszta (logikai szempontból), másrészt tarthatatlan a maga módján (gazdasági szempontból), harmadrészt bár az alapötlet jó, nagyrészt hatáskeltés (mert valahogy szavazókat kell szerezni), mint ahogy mindenki másé is az. Régi jól megszokott dolog minálunk, hogy amint eljön a választási időszak a szomszédok, mint a kutyák egymásnak feszülnek hasonlóan az ország szavazóképes népességének nagy részéhez. Megjegyezném, hogy szerintem politikáról vitázni eleve faszság, azon felül az egész valószínűleg totálisan felesleges dolog, de van aki szereti az olyan dolgokat amikre szinte semmilyen befolyása nincs vérre menően megvitatni azokkal akik máshogy gondolkoznak.

A Jobbik előnye az, hogy egy aktuális párt. A magyar embereknek tele van már a töke is azzal, ami ebben az országban folyik, és a jobbik éppen őket célozza meg. Ők nyilvánvalóan rájöttek arra, hogy a dolgozóknak elege van abból hogy miután szétdolgozzák magukat, és befizetnek egy rakás adót, abból a politikusoknak, és bizonyos C-kategóriásoknak lesz szép nagy háza, meg autója, a csóré dolgozó meg tényleg gondolkozhat hogy akkor kenyérre vagy cipőre költsön inkább a hónap végén. Aztán még hallgassuk is hogy a „kivételeseknek” milyen rossz már (mert el kell számolniuk a költségtérítéssel és/vagy a segéllyel). Persze itt fennhangon lehet szidni azokat, akik a szociális rendszert megtervezték, mert egy szar az egész. Értelemszerű, hogy támogatni kell a fiatal párokat, meg azokat akik gyerekkel rendelkeznek, de az ép elme keretein belül ennek nem lenne szabad a cigánykártyával kombinálódva egy megélhetési szaporodós rendszerré válnia. És ugyebár ez sem elég, mert olyan drága a pia, meg a kábeltévé, hogy lopni kell az „életben maradáshoz” (micsoda szemét dolog már, hogy a segélyeket a kenyér, és a tej árához viszonyítják, és nem a whiskyéhez, meg a Spar-os grillcsirkéhez).

Elhiszem, hogy egy a csendőrséghez hasonlatos csoportosulás létrehozása segítene a vidék közbiztonsági gondjain, de sajnos senki nem lehet ott mindenütt, így a szórványos (nem is olyan kis) károk, egy koncentráltabb, erőteljesebb formában nyernének ismételten teret maguknak. Értsd: attól a ponttól kezdve nem öten fogják a Pista bácsi fóliasátrát megdézsmálni, hanem ötvenen az egyik áruház raktárát (mondjuk szombat este amikor a kékek leginkább a részeg randalírozókkal vannak megáldva, akik beleszarnak a városháza előtti virágládákba). Emlékezzünk csak a sarkadi Tesco ügyre (hogy egy példát hozzak). Persze az biztos, hogy ez sokkalta eredményesebb megoldás lenne, mint a jelenlegi polgárőrös megoldás, ami valljuk meg pont annyit ér, mint halottnak a napszemüveg. Amikor az ultiba beleunt nyuggerek Lada Nivákkal mászkálnak a városban. Pont elvárható tőlünk, hogy megfékezzenek 12-14 randalírozó fiatal cigányt a főutcán. Ha a polgárőrség nem ilyen figyel, és bejelent (amerikai-elv: „observe and report”) működne, talán eredményesebb lenne, bár egyes súlyosan fertőzött területeken a rendőrség sem ér semmit, nemhogy ezek.

A tökéletes hit évszaka…

El jó a tavasz, s ismét lehet szavazni. Az a baj, hogy ebben az országban sokadszorra áll fenn az a helyzet, hogy rossz, és rossz közül kell választani. IGEN, a Jobbik programja is rossz a maga módján, még akkor is ha sokkalta jobb mint a többieké. Először is (sajnálatos módon), éppúgy hatásvadász a dolog mint a többi párt programja azzal a kis különbséggel, hogy másokat, és máshogy céloz meg. Az ő módszerük máshogyan (értsd: más módon) taszítja kilátástalan helyzetbe azokat akiket az eddigi „jóléti” rendszer (és esetleges folytatásai) taszítottak ugyanide. Sajnos túl utópisztikus dolog azt hinni, hogy az ország helyzetén pár új szabályozási mechanizmus jelentősen javítana. Majd kimegy a segélykommandó, és lefoglalja a segélyezettek azon értéktárgyait, amikre nem lennének jogosultak? Jó ötlet, csak egy bizonyos csoport körében igazi lázadást szítana (aminek a következményeit el lehet képzelni afféle országos cigányfelkelésként, amelyben ilyen ereszd el a hajamat módon a közvetlen lakókörnyezetből szerzik meg mindazt amit segélyen nem lehet megvenni). Másrészt a dolog alkotmányellenes (igaz hogy a segélyek jogtalan célra való felhasználása törvényellenes, de az alkotmány üti a többi törvényt úgyhogy szopacs, és amúgy is ki lenne az, aki ilyen helyen vizsgálódni merne). A dolog kulcsa ez esetben nem az lenne, hogy az adott réteg életét lehetetlenítsék el (pontosabban egy adott út felé tereljék a rendszer tagjait), hanem az hogy a segélyből való jómód formáját lehetetlenítsék el. A különbség árnyaltnyi, de igen lényeges.

Bár jelenleg tényleg a jobbik programja a legjobb (mint már említettem), de egyrészt túl radikális, másrészt európai viszonylatban, de még magyarban is túlontúl soviniszta, és emiatt azok is elfordulnak tőlük, akik alapvetően egyetértenének a program nagy részével (ezért van például kevés aktívan dolgozó, és nyugdíjas szavazójuk). Esetleges elszakadás az EU-tól? Lehet, hogy én gondolom rosszul, de muszáj így történelmet írni? Megvallom az EU-csatlakozás, és „utóhatásai” nem fenékig tejfel dolgok, de ez nem az EU hibája, hanem azoké, akik az EU támogatást (a szigorúbb szabályozás, és ellenőrzés dacára) ugyanúgy elcsalták, mint az államit. Amiatt hogy a helyzetben lévők gátlástalanul viselkednek, mindenkit felelőssé lehet tenni, csak az EU-t nem (itthon ez a divat felsőbb körökben).

Az Európától való távolodás, a szélsőséges, és gyakran kifejezetten nacionalista hozzáállás nem kedvez szép hazánk eleve sem kedvező nemzetközi megítélésének. Globalizálódó világban élünk, és emiatt ha tetszik, ha nem, de függünk más országoktól (kvázi szükségünk van rájuk). Hiszen egyedül kicsik vagyunk, és tettképtelenek (ezt jobb most beismerni). Így hát az egész dolog hiába indul(na) el egy jó irányba (hiszen jobb, és igazságosabb Magyarországot akarnak), egyrészt a radikális elveik miatt, másrészt az itthon elfogadott „megszokásból szavazok” elv révén (a szegfűsök, és a jobbikosok biztos elmennek hát én is – gondolja ezt egy narancsos szavazó*) nem fognak előbbre jutni. Ezek miatt nem irányoznék előre 20%-nál többet nekik (sajnos, vagy nem sajnos 12-15% közé saccolok), ugyanis sikerük záloga pont ugyanaz, mint a gyengeségük. Az hogy olyanokkal foglalkoznak, és úgy akikkel az eddigiek nem (ahogy ezt fentebb már említettem). Így egyesek között kegyeltek lesznek ugyan (hazafias fiatalok, sokat dolgozó de keveset kereső emberek, azok akik megunták a cigány ámokfutást), mások esetén kegyvesztettek (ingyenélők, adócsalók, helyi „királyok”, stb).

* Nem én…

Tény hogy az ország minden téren radikalizálódik, bár ez inkább jellemző a lakosságra, mint a politikai erőkre (ők inkább pofátlanodnak, és nem átallnak sokadszorra is ugyanazzal a szarral megetetni mindenkit). Persze ezek a „radikális” csoportok már régen túlmutatnak azokon, akik hisznek a határon kívül állomásozó zsidó hadseregben, meg abban, hogy Izraelben magyarul tanítják a gyerekeket, mert ezt az országot akarják új hazájuknak (miért akarnák pont ezt a jelentéktelen picsa országot maguknak?). Ez olyan mint ha 2006. szeptemberében a Murony TV-t ostromolták volna meg az MTV székház helyett – teljesen nonszensz dolog**). Őszintén mi hasznuk lenne egy kicsi és jelentéktelen országgal? Nyernének félmillió shukar krajolo harcost, meg három és fél millió nyugdíjast. Ezeknek biztos aranyára van mostanság. Jómagam szeretem az országot, de aki itthon üzletet lát bármiben is (a politikai szervezeteken, és az MLM dolgokon túl) az tök hülye. Olcsóbb munkaerőt tőlünk keletebbre, nagyobb vásárlóképes keresletet tőlünk nyugatabbra lelni. A zsidó összeesküvés EZEN FORMÁBAN (és itt nem akarok senkit se hitében, se meggyőződésében megsérteni), egy faszság.

** A kommentekbe anyázásokat elfogadok (de csak észérvekkel együtt)…

A problémák kicsiben, és nagyban…

A kanyar után térjünk vissza az eredeti gondolatmenethez. Ugyebár említettem a negatív ellenérzések kialakulását, és azt hogy ez a folyamat nemhogy konzerválódik, accelerálódik a jelenlegi „megítélési tendenciákkal”, és a rendkívül jó hozzáállással amit valahonnan (család, barétok, munkahely) hozunk. Mint mondottan volt, körbeérdeklődtem jó pár fiatal között, és bár kivételek szép számmal voltak, általánosságban három dolgot figyeltem meg. A céltudatosság, és a kialakult jövőkép oda (ez messze túlmutat a „mi leszel ha nagy leszel?” kérdéskörön). A nemi szerepek nemhogy eltolódnak, és átalakulnak, teljesen természetessé válnak olyan dolgok, minthogy egy fiú egy bulin lányokkal, ÉS fiúkkal is „kavar” (értsd: csókolózik is - a lányok terén furamód sokkal megengedőbb ez a rendszer, pedig akkor is ugyanarról van szó). És a harmadik az, hogy az egészséges nemzet, és magyarságtudat romokban van.

Mi köze ennek ahhoz amiről beszélni kezdtem? Nagyon is sok. Vegyük sorba a dolgokat…

A jövőképről:

Anno engem sem nagyon érdekelt a felsőoktatás, mint ahogy eleve az oktatás sem, ugyanis szerintem az egész oktatási rendszer egy nagy rakás szar. A követelmények időnként végtelenül elavultak (volt olyan, hogy közgazdaságtant olyan könyvből tanultunk, amit 1974 óta VÁLTOZATLAN (sic!) formában adnak ki), máskor abszolúte haszontalanok (elavult nézetek, és módszerek, főleg a reklámmal, és a kommunikációval kapcsolatban), esetenként meg végtelenül irrelevánsak (hogy a Huszik násztáncának, és párválasztási szokásainak mi köze a kommunikációhoz, és egyáltalán miért kell ezt egy kötelező tárgy keretein belül oktatni, az számomra még így, évek múltán is rejtély). De elfogadom, ha nem lenne kötelező, senki nem tanulná meg, és fingunk se lenne hogy kik azok a Huszik.

Na de hogy maradjunk témánál. Jelen prblémáink kapcsolata az egésszel az önmegvalósítás elvén keresztül valósul meg. Bárki lehet bármi, nem kell aggódni, ismeretséggel mindent megkaphat az ember, nem kell értenie semmihez (mint abban a béna Pannonos reklámban, ahol az a vesztes bejut a koncertre, mert a szekus kutyáját is Ricsinek hívják, mit őt – nem tudtam hogy a steril fehér lakásnál irrelevánsabb dolgot reklámban lehet ábrázolni). Nézzük csak meg kis országunk nagy sztárjait. Egyik másiknak nemhogy diplomája nincs, még érettségivel sem rendelkezik, de azért napi téma a médiában. Lám egy nagy balhéval, vagy azzal hogy valaki leszopik öt másikat hova el nem lehet jutni (és mennyit lehet még vele keresni).

Az amerikanizálódás folyamata egyre inkább gyorsul, manapság már nehéz olyan mikroközösséget találni ahol ne lenne legalább egy garázszenekar (mert az most kifejezetten menő dolog). Ami ámerikába’ a nyolcvanas években volt divat, az most itt válik elsődlegesen etrjedő tendenciává. Lázadás, zene, pia, jogsi (az utolsó jogi okosságok miatt 18 fölött, de a többi minél hamarabb). A kreativitás szintjén én mint kreatív ember ezt megértem, mert a művészet, legyen annak formája bármi, saját kiteljesedésünk egyik módja. Viszont mint kritikus ember tudom, hogy egyeseknek nem kéne azt csinálniuk amit (az emók vagy zenélnek, vagy verset írnak, szerény véleményem szerint egyiket sem kéne nekik de ez van). A probléma ott van amikor egy két ilyen „kiszabadul”, és olyanok lesznek belőlük, mint a No Thanx, vagy az Anti Fitness Club. Miért? Mert ezek negatív példák, mert ennyi idősen igenis tanulni kéne, és nem egy gagyizenekarral „turnézni” szerte az országban, elcsöppenő tinilányok koszorújában. Persze a folyamat eredője a megasztár, meg a csillag születik, ahol bár sok tehetség is megfordul(t), gyönyörűen példázták azt, hogy hogyan lehet egy szép csomagolásban eladott szarral sok-sok szavazatot nyerni (gondoljatok arra a Dávid gyerekre például). Abban biztos vagyok, hogy a Dávidnál jómagam is tehetségesebb vagyok, csak kissé szögletesebb, ecetesebb a stílusom, és kevésbé vagyok baszott trendi a tinilányok körében, ahogy abban is, hogy ha nem lett volna SMS szavazás, akkor a TV2, meg az RTL nem tolná lassan az ötödik (vagy hanyadik) évadot ebből a szarból.

Az ilyen műsorok amiatt „veszélyesek”, mert egyszerűen túl nagy szabadságot adnak a fiataloknak, akik (önkritika hiányában), éveket basznak el különböző szárnypróbálgatásokkal (legyen az bármilyen zenei, vagy stílusirányzat). Persze itt sem a szárnypróbálgatással van a probléma, mert az az emberi lét velejárója, de mostanában divat csak egy dologgal próbálkozni, megfeledkezve arról, hogy az embereknek kötelező dolgaik is vannak. Visszatérve ehhez az egészhez arról volt szó, hogy a legtöbb fiatal (15-17 közöttiek) bár felvételizni akar a felsőoktatásba, mégis inkább jobban örülne annak, ha nem vennék fel, mert „akkor egy év alatt a zenekarjával messzire juthatna”***.

*** Ezeknél már csak azok a rosszabbak, akik ennyi idősen összeszednek valami 25-27 éves faszit, és inkább a BMW-ben szopnak, mint az ELTE padsoraiban. Szopás-szopás, de akkor is…

A nemi preferenciákról:

Az már majdhogynem megszokott, hogy a lányos fiúk kelendőbbek, mint a mérsékelten férfias férfiak. Beszélgetéseim során ennek igaz konkrét okát nem sikerült kiderítenem (a legtöbb ilyen „mert ez az én esetem” típusú választ szolgáltatott), ezért az hogy a fekete félhosszú haj, és köröm miért olyan cuki egy 42 kilós srácon továbbra is rejtély marad.

Az egy dolog, hogy egy kislányos lány jobban vonzza a fiúkat, mint egy határozottabb típus, hiszen a kisebb ellenállás útja az ő esetükben nagyobb eséllyel adott, mint azoknál, akiknek legalább bizonyos szinten szervezett elveik vannak a mikéntekre, és a hogyanokra vonatkozóan. Persze ez is lefele kígyózik, így már a pedofilok viszonylag nagy számán sem lehet csodálkozni, hiszen ember legyen a talpán, aki különbséget tud tenni egy 13, és egy 16 éves lány között anélkül hogy levetkőztetné (és valljuk meg akkor már kurvára késő). Itt nem prűd akarok lenni. Nem azzal van a baj, hogy a lányok nőiesen öltözködnek, de vannak szerintem egészséges arányok a dologban. Az emóknál igazából nehezemre esik megállapítani a pontos kort, lévén azok 19-20 évesen is képesek úgy öltözködni mint aki épp most múlt 14, a 14 évesek meg képesek úgy mint aki épp most múlt 17 (a középtartomány meg bűnös élvezet). Szóval a csábítás egyeseknek adott, a hajlandóság meg a másik oldalon meg szokott lenni, imígyen létrejön a kúrás (a homokos pedofilok témája azonos síkon boncolgatható, csak puncik helyett seggekkel).

Ugyanígy nem kaptam választ arra, hogy miért annyira elfogadottak ma a melegek, és azok a fiatalok, akik nem tudják hol a helyük, és hova kell dugni a micsodájukat. Őszinte sokként ért, hogy két csókolózó tizenéves fiú egyes stílusok hordozóinál (itt kiváltképp az emókra, és a scenekre gondolok) kifejezetten aranyos, és trendi dolog (értsd: cuksikah… ^^), mint ahogy az is végtelenül elfogadott hogy két fiú a folyosón kéz a kézben sétál. Ez számomra már igazi „Ejh, miafaszom?!” helyzet, hiszen én férfival csak akkor fogok kezet, ha mint köszönést kivitelezzünk azt, és az sem tart tovább két másodpercnél. Részint emiatt borzongató belegondolni abba, hogy milyen az amikor két fiúka kéz a kézben sétál a folyosón, majd a terem előtt csókkal búcsúznak. Undorító basszameg! Az egy dolog ha valaki meleg, és a saját nemét szereti, de a divathomárkodás már túlmutat mindenen. Szép dolog a barátság. Szép dolog a szerelem. A szex is az. De ez a „smárolok egy kicsit Timivel, utána meg smárolok egy kicsit Robival is”-dolog (mert én úgy szeretem őket mint senki mást), gyomorforgató. Pedig az extrém posztok mellé vígan elfogyasztom a toroskáposztát is (értsd: az kevésbé gyomorforgató).

Az okok (és indokok) hiányát annak tudom be, hogy a tévéből, és a netről áramló liberális agymosó faszság megtette a hatását, így már nem is kell tudnunk arról, hogy mi mi miatt elfogadott, a lényeg hogy az, és ez a fasza (közben meg el lehet lopni az országot még egyszer, mert anyuék úgyis azzal vannak elfoglalva, hogy kisfiuk tényleg buzi, vagy csak úgy csinál). De ez végül is mindegy. Egyik hibám az, hogy megpróbálom megérteni az ilyeneket, pedig tudom hogy felesleges az egészbe belegondolni, hiszen mi úgysem láthatjuk a lelki dolgokat olyan mélységben, mint ezek az „igazán érző” lények.

Érzelmek…

Elve nem osztom azt a nézetet, hogy van aki jobban „érez”. Inkább úgy gondolom hogy egyes emberek sokkal inkább leszarják az út mentén heverő elütött sündisznót, mint mások. Én is ilyen vagyok. Az elütött állatot látni sajnálatos, de ma a gépkocsik világában megszokottnak mondható, és sokat tenni már amúgy sem lehet. A lényeg csak az ingerküszöb. Szerintem nem egészséges dolog egy „mesterségesen” alacsonyan tartott ingerküszöbbel szemlélődni, mert akkor a világ tényleg rondább lesz mint amilyen valójában. Ebből kiindulva következmények szintjén meg is érte(né)m az emók „érzéseit”, és végtelen világfájdalmát, mert ha így nézzük a világot, tényleg végtelenül nyomasztó képet ad. De lévén nem erről szemlélődök, egyszerűen nem tudom felfogni miért keresik magunknak a bajt (és a bánatot) azzal, hogy szándékoltan együtt éreznek az elütött sünökkel, és verebekkel, valamit hogy egy szomorú szám alatt olyasmikre gondolnak, hogy mi lenne ha elpatkolna a legjobb barátjuk...

Nyilvánvalóan van egy sikkje annak, ha valaki különleges, és kilóg a tömegből (úgy látszik ez csak nálam nem működik). Nyilvánvalóan a mai világ érzéketlenebb, ridegebb a réginél, sokkal inkább érdektelenek vagyunk azok problémái iránt is, akikkel napi szinten találkozunk. A kettőt összekötve legbelül nyilván mindenki vágyik egy kis megértésre, de ebből a kérdéskörből a kiutat nem ezek a művi csoportosulások jelentik. Nem hinném, hogy ezen csoportok tagjai jobban, vagy többet éreznének mint bár ki más, csak egyszerűen fogékonyabbak mások problémáira (főleg a saját fajtájukéra). De ez a „többet érez” baromság éppen olyan mint hogy egyesek azt mondják, hogy a melegek között több a kreatív ember, mint az átlagférfik között (kvázi ők kreatívabbak). Ugyan miért lennének a melegek kreatívabbak? Mert jobban értnek az öltözködéshez? Vagy mert egy segg eltalálása a farkunkkal kreatívabb hozzáállást igényel? Nincsenek kreatívabb stílusok. Persze valószínű hogy egy művészeti kör tagjai valamiben tényleg kreatívabbak mint mondjuk egy bandányi adóellenőr, de azt nem lehet állítani, hogy a melegek kreatívabbak, és hogy az emók jobban éreznek. Ez egy faszság…

De csak van valami oka annak, hogy ezek a formátumok olyan elterjedtek manapság. A társadalomhoz értéket nyilvánvalóan nem adnak, az azonos minták miatt a személyiség, és az egyéni stílus mint olyan eltűnik, ráadásul bomlasztó hatású az egész mind egy mikroközösség (például egy gimnáziumi osztály), mind globális (itt az adott korcsoport) szintjén. Az egy dolog, hogy egy fiúnak is kell bizonyos mértékű szociális, és emocionális érzékenységgel bírnia, de egy fiúnak (legalábbis az én világomban) bizonyos alapvető képességekkel, és készségekkel, ezen felül egy adott „keménységgel” is bírniuk kell. Ez az egész ilyen férfiállat dumának tűnhet bunkóval, meg mamuttal, mintha nehezemre esne túllépni a neolit beállítódáson, de akkor is, a férfinak „vadásznia” kell, és megvédenie a hordát. Az oldalon nincs túl jelen olyan sok hölgyemény, de szerintem nagy részük inkább egyet ért velem most ebben a dologban. Miért? Mert a fiúknak elsődlegesen fiúknak kell lenniük, és nem a legjobb barátnőnknek. Persze ez nem zárja ki azt, hogy esetlegesen meg lehessen egy hímneművel beszélni mást is mint a BL jelenlegi állása, illetve a különböző sörök (vagy pornófilmek) élvezeti értéke.

De hol van ez manapság? Egyik másik ilyen „szépfiú” már eleve lányosabban viselkedik a lányoknál, azt már elképzelni sem feltétlenül merem, hogy egy esetlegesen szükséghelyzetben mit tudnának tenni. Fényesre lakkozott körmükkel elvakítanák az ellent, majd a húsukba marnának, vagy a hölggyel együtt futnának ahogy bírnak. Szerintem inkább a második, de valljuk meg az első sem éppen előnyös (lányként harcolni). A hiba nyilván bennem van, hogy elsődlegesnek tartom a férfihez illő viselkedésnormákat, és azt, hogy legyenek normális értékeink (nyilvánvalóan emiatt volt bonyolult számomra megfelelő párt találni).

A magyarságtudatról:

Tény hogy az országban sokféle nemzettudat dívik. Az egyik és legáltalánosabb a negatív viszony, aminek bizonyos mértékig oka van, hiszen szegény magyart még az ág is húzza, nem beszélve a politikusokról, egy igen gyakori (C-betűs) vándornépről, és a kedves szomszédokról. De az ország ily módon való leírása abszolúte káros dolog, főleg ha az átitatja a fiatalság hozzáállását is.

A másik az előzővel bizonyos vonatkozásokban összefüggő nézőpont egyfajta semmilyen nemzettudat (A különbség az, hogy az előzőek itt maradnak még ha úgy gondolják szar is). A fiatalok körein belül sajnos ez a nézet a leggyakoribb, ők a boldogulást már régen nem magyar, hanem nyugati, főleg az amerikai példán keresztül látják (kaifornyön szansájn, meg dollár, és a rocksztárélet ugyebár). Elvágynak innen, mert ami magyar az csak szar lehet. Ezt csak azon a ponton értem meg, ha kritikus szemmel széjjelnézek az országban, akkor elég ronda dolgokat látok. Persze gyermeki naivitás azt hinni, hogy az Atlanti-óceán túloldala a kólával folyó Kánaán, de ezt egy olyan embernek, aki az amerikai „életet” csak a filmekből, és a videoklipekből ismeri hiába is magyaráznánk. Persze a motiváció érthető, ha azt nézzük, hogy milyenek a hazai ár/bér viszonyok (nyilván emiatt olyan népszerű munkalehetőség szempontjából például Írország, Nagy-Britannia, illetve Hollandia). És megy a nagy csodálkozás hogy itthon senki sem akar dolgozni és élni.

A harmadik ismét divatos nézőpont eléggé soviniszta, a minden lófaszt magyar seggbe analógián elindulva ötvözi a több mint egészséges nemzettudatot az irredentizmussal, amit bár országunk erőteljesen hányattatott történelmi hátterének fényében megértek, de belátom, hogy reális esélye nincs az elcsatolt területek visszaszerzésének (arról nem is beszélve, hogy az végképp betenne beteges gazdaságunknak). Sokkal inkább arra kéne figyelnünk, hogy a szomszédos országok ne basszannak ki velünk, és a határ túloldalán lakó magyarokkal minduntalan (a bőrgyár ügye, és a szlovák nyelvtörvény például). Persze az hogy büszkék vagyunk a magyarságunkra, az országunkra, a kultúránkra egy igen szép dolog (TÁMOGATNI IS KELL), ezen a téren kitartok az összes igaz hazafi mellett, de sajnos be kell látni, hogy az állandó szeparatista hozzáállás az összes idegen kultúrához nem vezet előre (amúgy is ezért szidjuk a cigányságot is nap mint nap). Ápolnunk kell a hagyományainkat, nem szabad hagyni, hogy az országot aprópénzért eladják (így is kevés maradt belőle), őriznünk kell mindent ami az országhoz tartozik, de valahogy összhangban is kell maradnunk a minket körülvevő világgal.

Ez esetben fennhangon hibáztatom vezetőinket, akik országon kívül, s belül is töketlenek, a nyelvtörvényes pénzalap létrehozása igazi magyar félmegoldás volt, ehhez csak gratulálni tudok, persze miért is várjunk el bármi tökösséget egy herélt bandától. A problémát legalább olyan effektíven kezelik, mint a cigányság, a szociális ellátás, az egészségügy, és a rendvédelmi szervek kérdését, és akkor az oktatást, és a gazdaságot nem említettük (persze korrupcióellenes csomag az szükséges, de kizárólag azok esetén, akik 70.000 forintos fizetésük mellett elfogadnak 100.000 forint csúszópénzt, de azokra nem vonatkozóan, akik milliós havi fizetések mellett százmilliókat emelnek ki évek óta deficites cégekből).

Számomra sajnálatos módon az egészséges magyarságtudatot képviselők vannak a legkevesebben. Azok, aki látják hogy az országgal bajok vannak, de nem írják le az egészet, ellenben hogy így fogalmazzunk „kinőttek” az irredentizmusból, és bár sajnálják az odalett területeket, józanul belátják, hogy magyarságtudat ide, vagy oda, az elcsatolt részek kérdése már veszett fejsze nyele. Értsd: azzal akarnak kezdeni valamit, ami még a határainkon belül megmaradt, és tesznek is érte. Itt is tehetünk (hirdessük az igét), élőben is (tanítsunk másokat), vagy ahogy tudunk, a lényeg az hogy tegyünk valamit. Gondolom ezzel egyes nemzeti érzelműeknek kissé a lelkébe tapostam, de kérek mindenkit, hogy vessen számot magával, és az érzéseivel. Nem a hazafiassággal van a baj, ezt egyáltalán nem mondom. Csak úgy látom mára divat lett egyre több mindent a HAZA égisze alatt eladni.

Kényelmi társadalom

Itt már erősen azon gondolkodtam, hogy talán nem túl egyszerű nekünk néha. Nem kapunk túl sok dolgot készen, könnyen, egyszerűen? Nem lehet, hogy minden itt tárgyalt problémánk erre vezethető vissza? Nem kényelmesedünk el túlzottan ettől a sok készen kapott szartól. Itt persze közel sem a mikrózható pizza problematikájáról van szó, hanem az elkényelmesedésről. Arról hogy lusták vagyunk tenni. Bármit. Bármiért. Bármikor…

Én nem csodálom, hogy ez az ország ott tart ahol. Persze megértem, hogy a könnyű pénz, és a könnyű nők (vagy férfiak – mert a hölgyekre is gondolok) igen csábítónak hatnak, de tudnunk kell, hogy szarból nemigen lehet erős várat építeni. Persze a lustaság, és a komfortigény kielégítése igen lényeges motivációs tényező az emberek életében. Nem szeretünk szenvedni. Nem szeretünk szenvedni sem a pénzért, sem a nőkért, se semmiért. Lassan már élni is lusták vagyunk. Az egész blog eleve azért jött létre, hogy bizonyos létformákat bemutatva egyrészt szórakoztassa, másrészt (a negatív példa másokra gyakorolt hatása miatt) pozitív mintázatok követésére (és terjesztésére) ösztönözze a látogatókat. Hogy ez hogyan jön ide? Hát úgy, hogy ezek a „kész stílusok” is készterméknek, egyszerűen könnyen befogadható, és emészthető dolgok, mint a Mónika show, amit figyelni sem kell, hogy ez ember megértse (már amennyiben meg akarja érteni az efféléket – mert én speciel nem).

Mint fentebb is említettem, ismét megesett az eset hogy nézeteltérésünk támadt pár „igazi” egyéniséggel (mint ahogy általánosságban az elő szokott fordulni egy-két poszt alanyával). Gondolom aki ott volt annak nem kell részleteznem rendkívül tartalmas eszmecserénket .hannah.paranoid. kisasszonnyal, és közvetlennek nem mondható baráti körével, akik heteken át színesítették mindennapjainkat. .hannah. csak 16 éves, de már kiforrott stílusú harcosként száll síkra szellemi párbajban nálánál éltesebb (itt nem magamra, hanem a nálam is idősebb látogatókra gondolok), és intelligensebb emberekkel, untig hajtogatva a már milliószor hallott, olvasott, de soha meg nem magyarázott „ezt ti nem érthetitek…” kitételt.

Fogalmazhatunk úgy is hogy .hannah. még csak 16 éves, de az esze egy sokkal fiatalabb nőé. Gyarló vala ő, hisz a restség bűnébe esett (s ezen felül lelkében túl sok büszkeség lőn – de mire fel?)…

Szóval a hölgyemény szép példája annak, hogy a lustaság, és a nyomás (csoport általi nyomás, az adott viselkedési, és ruházati kód követésére) mit tesz egy eleve nem idióta lánnyal, aki annyi mindent kezdhetne magával. Bizonyos dolgok persze lehetnek az ember életében, amik kihatnak a további „fejlődésére”. Erre tűzoltópalack szerkesztőtársunk rá is mutatott. A dolog persze sajnálatos, én sem kívánnám senkinek, de megesik. Persze nekem is van olyan barátom, aki ilyen módon vesztett el valakit, de az más történet. A dolog nem elbagatellizálandó, nyilván ez olyasmi, ami az egész életére ki fog hatni, de valahogy egy kicsit idegennek éreztem a párhuzamot az adott eset, és az ő jelenlegi „életstílusa” között. Nem vonom kétségbe, hogy egyes események törést okoznak az emberek lelki világában, de ez (legalábbis az szerintem) nem egyenes út afelé, hogy idiótákká váljunk.
De ezért nem feltétlen őt, hanem a manapság gyakori szubkulturális vonulatokat, és azok hierarchikus, és kirekesztő intézményrendszerét okolom. Ez teszi lustává a mai fiatalokat azon a téren, hogy egyéniségekké váljanak, mert napjaink értékrendszerébe már az van kódolva, hogy aki a másik fölé licitál, az a nyerő, és az lesz az istenkirály. Pedig ez nem így működik. Legalábbis egy kultúrvilágban (szerintem legalábbis) nem az a lényeg, hogy minél inkább a túlzásba vigyünk valamit, bár ezt közvetíti minden élő, és bármilyen formában terjesztett példakép. Győzike nevét nem azért ismeri az ország, mert olyan fantasztikus képességei és tehetsége van, hanem mert élő egyenes adásban csinált idiótát magából és a családjából az egyik országos tévécsatornán (megjegyzem nem kevés pénzért). De elvonatkoztathatunk a televíziótól, és irány internetország, ahol a Győzinél állítom százszor veszélyesebb elemek válnak védjeggyé, és követendő iránnyá. Igen, itt (ismételten) a Hoolie Scene-féle különösen veszélyes elemekre gondolok, akikről (a .hannah. témájához visszatérve) mint ahogy tapasztaltunk kiderült hogy és most figyeljen mindenki „semmi baj nincs velük, teljesen normálisak”.

Amennyiben kezdeti meleg kalandjaink elregélése, és az anális szüzességünk elvesztésének hiteles, és vazelinnel gazdagon megsegített majd szaténba finoman bebújtatott története „teljesen normális”, és semmi baj nincs vele, akkor én ünnepélyes keretek között tökön szúrom magam (újfent – mert egyszer már ígértem ilyesmit).

Bár jómagam a munkám, és egyéb dolgok miatt relative sokat ülök gép előtt, de bizonyos dolgokkal nem egyezek ki egykönnyen. Ez az egész blogolósdi (mármint a személyes értelemben vett blogkészítés), egy kicsit túl exhibicionista számomra. Nem vagyok se maradi, se prűd ilyen téren, mellettem/velem lehet beszélni szarásról, szexről, szaros szexről, nekem édesmindegy, de ez. Szóval ez sok. Az egyik ilyen dolog, amit egyáltalán nem értek az a Twitter. „Tamás üzenete: Most szartam”, „Kati üzenete: Jó neked”, „Tamás üzenete: Tudom, nagyon kellett már”, „anyu üzenete: Tomi, fiam, azért jó lett volna, ha legalább az ebédlőasztaltól felállsz…”. A bologlás nekem ilyesmi. Tudom a kettő nem egyenlő, de akkor is. A naplóírást egy bölcs (vagy kevésbé bölcs) elme azért találta ki, hogy titkolt, vagy tiltott vágyainkat, gondolatainkat, illetve bármit amit nem kívánunk a széles hallgatóság tudtára adni valahova lejegyezhessük, megőrizhessük. A blog majdnem ilyen, leszámítva azt az apró, és nem elhanyagolható dolgot, hogy amit beleírunk a világ összes internetre kötött háztartásából elérhetik, és megtekinthetik. Tehát ezzel odalett a napló napló-mivolta, és inkább valami exhibicionista hajlamú agyfasszá válik, ahol a világ tudtára adhatjuk hogy kedvenc hörcsögünk a Révai lexikonok áldozatává vált.

Ahhoz már hozzászoktam, hogy a netes társadalom a valósnál (értsd ezalatt az „ÉLŐ” társadalom tagjait) szélsőségesebb, de ezen felül még sokkal engedékenyebb is. Épp emiatt lehetnek ezek az „emberek” példákká, miközben máshol egyszerűen csak körberöhögnék őket. Nyilván egy-egy ilyen oldalt csak az látogat, akit (a,) érdekel az adott csoport, mert annak tagja, vagy az akar lenni (jó példa erre az emosok.hu, vagy a rockerek.hu közösségi oldal), vagy (b,) csak az állatállományra kíváncsi. Megjegyzem én ez utóbbi vagyok…

De térjünk vissza a késztermékhez. Nem lehet, hogy minden jelenlegi problémánknak az az alapja, hogy lustákká váltunk arra hogy saját magunkat adjuk, inkább az egyszerűbb utat választva „felvállalunk” egy bizonyos értelemben már elfogadott, és legyártott stílust, és ezzel letudjuk a „legyen egyéniséged” kérdéskört, annak minden nyűgével, s bajával? Nem érzékeljük az ellentmondást az igazi egyéniség, és a készen kapott között? Persze az így „kialakult” jelleget tekinthetem saját terméknek, mert a változó végül is én vagyok (mármint mindig az adott személy), és magam mindig különállónak fogom tekinteni a többiektől, még akkor is ha az utolsó kabátgombig azonos a kivitelünk. Gondolkozni, gondolkozni, gondolkozni (kéne).

Férfiak régen (kifutás)?

Párhuzamosan fut egy posztsorozat férfiak régen, és ma címmel, ami egy kicsit sarkítva ugyan, de erre a dologra térne ki. A kezdeményezés nagyon jó, bár James Deant (aki tényleg igazi ikon, mindamellett igazi férfi) egy K155 P4Tr!cK (gyengébbek kedvéért Kiss Patrik) nevű, kezdő, legalább két hónapja true emóhoz hasonlítani olyan, mint egy Ferrari szolgáltatáskínálatából kiindulva vizsgálni egy ekhós szekeret (aki nem tudja mi az az ekhós szekér, nézzen utána). Végül is a négy kerék adott, meg a ló is, ahogy Patriknak, és James Dean-nek is hasonló az alapformátuma (lévén mindketten emberek), de itt körülbelül annyi is a hasonlóságoknak.

Valójában nem tudom eldönteni, hogy az ilyen lányos fiúkat utálom-e jobban, vagy a kúrógép beállítottságú faszkalapokat (akik miatt a nők nem hajlamosak bízni a magamfajtákban), de valószínűleg az előbbiek nyernek (nem sokkal, de mégis). De ezt az érintettek nyilván máshogy gondolják. Az egyik csoport szerint nyilván csak túl érzéketlen vagyok, és emitt nem érthetem meg a dolgokat, míg a másik csoport tagjai örömködve ítélnek el amiatt mert nem dugok meg minden elém kerülő nőneműt. Az viszont bizonyos hogy az összes ilyennél jobban utálom azokat akik amellett hogy végtelenül ostobák, még foggal körömmel küzdenek is az egy tiszta igazért (mármint amit ők annak vélnek), nem törődve az értelmes emberek hozzászólásaival (ők azok akik jobb híján azt hiszik irigylem szánalmas személyüket, és a népszerűséget ami a formátumukkal jár). Persze ez meg az én (illetve a mi hibánk), mert véletlenül van bennem (bennünk) belátás, másrészt az egyéniségünket nem a netről töltöttük le****, hanem magunk alakítottuk…

**** Mit fogok ezért megjegyzésemért kapni…

További szép estét,
Főúr1127