Gondolatok... 1.rész
Mint a címből is ki lehet találni, új sorozatot indítok Agyiszinten. Már megszokhattátok, hogy sokszor rakok ki ide elgondolkodtató posztokat, vagy olyanokat melyeknek nem a humor az alapja. Ezek szerintem éppúgy leírnak/bemutatnak egy agyi szintet, és még érdekesek is. Előre láthatóan 4-5 részes lesz a sorozat. Olyan témákat fogok bemutatni, amik engem is mozgatnak mostanában, de azt szeretném, ha ti írnátok le mit gondoltok az esetekről, amiket felvázolok nektek. Remélem lesz pár olyan gondolat is, amely túlszárnyal a "Dögöljön meg" és a "Napalmot neki" megjegyzéseken.
Első rész kapásból kimeríti az egész blog fő témáját. A minap láttam az m1-en (igen, valaki még nézi ezeket az adókat is), méghozzá a Kékfény című műsorban, a következő érdekes dokumentumfilmet. A stáb 2 hetet töltött a tököli börtönben, és számos interjú árán összeraktak egy elég érdekes dokumentumfilmet. Kicsit várni kellett ugyan, hogy netre kerüljön az adás, de semmi gond. Pozitívumként annyit említenék meg, hogy szerintem nagyon jó lett, továbbá ha már nap mint nap itt röhögünk a cigókon, akkor illik valamit tudni is arróll a helyről, ahova sokuk kerül. Mármint a bűnöző fajtáról. Én azt vettem észre, hogy azok a kis szarosok, akik pózolnak egy karddal, a harczosok, mind-mind mintha ezeket a börtöntöltelékeket bálványoznák. A film negatívuma (ha ezt annak lehet nevezni, szerintem nem, de valamit írnom kell),hogy egész pontosan 50 perces. Ezért 5*10percben került fel Youtubera. Szerintem érdemes végignézni, remélem sokan megteszik és leírják a véleményüket arról, hogy vajon miért csak cigányokat látunk a videóban? Hogy fajulhat el egy ember idáig? Vajon megtör egy embert egy ilyen kemény börtön? Kíváncsian várom a véleményeteket.
Az én véleményem:
Aki az ördögnek szolgál, az bizony kínnal fizet!














Igazad van.
"És ehhez társadalmi összefogás kell, de kormányzati szinten is támogatva"
És szerinted eljön ez a nap valamikor? Nem hiszem.
"A cigányokról köztudott, hogy számukra szexuális partner választáskor nincsen tabu, családon belül is bárkit bármikor megbasznak. El lehet képzelni, hogy az ilyen vérfertőzésekből milyen debil emberek születnek, mennyire lesz képes az agyuk felülemelkedni az ösztönlény szintjén." - Kicsit megütköztem ezen a mondatodon. Te láttál már láthatóan fogyatékos cigányt? Down-kór, meg kutyafasza. Mert oké, hogy analfabéta, meg minden, de én még nem láttam szellemi fogyatékos, vagy valamilyen bénasággal rendelkező cigányfattyat. Akkor ezek szerint mégsem annyira belterjesek, mert azoknál van ennyire látható jele. És érdekes, a fehéreknél sokkal több szerencsétlen nyomorék van, akit ugyanúgy ki kéne végezni, mint a cigányokat, mert nem életrevaló, de ez most más lapra tartozik.
Az a lényeg, hogy a cigányság ugyanazt az utat járja végig, mint amit a fehérek. Most megeszik egymást, aztán majd elkezdenek egymás ellen háborúzni, majd nekik is ugyanolyan degenerált gyerekeik születnek, mint a mieinknek, csak ez még pár száz év, amíg ebből lesz valami. Addig viszont utolérnek minket a retkek. Hiába ördögi kör.
Fogalmazzunk úgy, hogy visszatérő...
Nem pár ezer, pár százezer. A becsült számuk Mo-on (pártállástól függően) 400-600 ezer között mozgott már 2001 körül (egy akkori tanulmányt olvastam), mára már biztos vagyok benne, hogy elérte a milliót. Közben meg jön az ajvékolás a demográfusoktól, hogy csökken a népesség és idén már 10mó alatt lesz...
De ha bárki is észrevette, szándékosan nem a cigókat szidtam. Mert 1: fehérből is van... pl aki intézetis, azok általában nem jobbak a hiperpigmentáltaknál, 2: nekem is van nem egy nem két cigány származású (de nem cigány életvitelű) barátom/barátnőm, ezért én is azt mondom: AKI AKAR, ANNAK MEGY A BEILLESZKEDÉS, ne tessék már őket elsiratni, a magyar mindig is befogadó nép volt, nálunk mindig jó dolga volt a kisebbségeknek (ltsd Trianon előtt pl), és ez azóta is így van, nekem egyik cigány barátom sem panaszkodott, hogy bárhonnan kinézték volna. Miért? Talán mert tud rendesen öltözködni, beszélni, artikulálni és viselkedni, azért!
@madarbandi: Nyugi nekem "csak" beadandóm lesz, meg végig kell ma rugdostatnom a hátsómat az egész tanszékkel+TO-val... de a szeppuku jó ötlet xD hhogy még nem jutott eddig az eszembe!!!???
@Xezs: Nem értek egyet a "genetikai" modellel. Nekünk, magyaroknak akkor genetikailag kódolva lenne a tutyimutyiság meg a szélsőliberalizmus? Csak azért, mert a leghangosabbak (ott fenn a magasságos Budapesten) ilyenek? Hát nem. És erre éppen jó példák a cigány barátaim, akik teszem hozzá magyar lányokat vettek feleségül, magyar ffihoz mentek hozzá, van 1-2 gyermekük maximum, egyiküknek sincs ingerenciája a szüleivel/testvéreivel fajtalankodni, szóval akkor hol a genetika? Ráadásul hozzáteszem, Salgótarján és környéke, ahol az ember semmi jót nem várna.
2 dolog a nyitja (most vegyük az én barátaimat, szerintem hogyan kerültek ki a "mílyszegínységi" meg bűnözői körforgásból):
1: a munka, és a tevékeny élet szeretete,
2: vallásos nevelés (megy egyáltalán a következetes NEVELÉS)
És mindebből kifolyólag történt a rossz példa határozott, belső indíttatásból történő elutasítása!!!
A gyerekként kezelésről jut eszembe: egyik tanárommal vérre menő vitát folytattunk, én váltig állítottam, h a szociális rendszert meg kell változtatni, mert ez így nem mehet tovább, ő meg csak hajtogatta, hogy az államnak segélyt osztani "befektetés", meg hasonló baromságokat, míg odáig jutottunk, hogy fölvetettem, mi lenne, ha pénz helyett természetben juttatnának segélyt a rászorulóknak (Monok akkor még a kanyarban sem volt!), erre ő nagy felháborodottan: "hát nem lehet őket gyerekként kezelni!!!!" - bezzeg amikor a felelősséget kell hárítgatni, akkor nagyon is hogy gyerekek! Bah...... ennyit az ultraliberális langyi "értelmiség"-ről. Fúj.
A székely bácsitól kérdezik:
- Mózsi bácsi! Tudja-é kend, mi az, hogy kisebbség?
- ???
- Azt, hogy hat románra jut egy székely!
- ...Hát, annyi köll is, fiam!
Nagyon nem értek egyet azzal, hogy a magyarságba kódolva van a szélsőliberalizmus. Nagyon sok magyar nem ilyen. Hogy mégis miért érzékeled ezt? Azért, mert a szélsőlibsik megkaparintottak maguknak egy csomó hatékony szócsövet (televíziós adások, nagy látogatottságú weblapok) melyen át napi 24 órában tudják hangoztatni a hülyeségeiket. A liberálisoknak mindenhol bevett módszerük ez, és ha elég sokszor hallod a hülyeségeiket, hajlamos leszel azt gondolni, hogy már mindenki úgy gondolkodik. Ne tedd ezt, hidd el, nagyon sokan vagyunk akik nem kérünk a liberális demagógiából és devianciából. Még a budapestiek jó része sem.
Igenis rengeteg a beltenyészett cigány és az emiatt fogyatékosan született gyerek.Anyám dolgozott itt,Hajdú-Bihar megyében egy speciálisan fogyatékosok számára fenntartott szociális otthonban és hát a bentlakók 95%-a cigány volt. Egyébként is kevésbé feltűnő,ha egy cigány valamiféle defektussal küzd,hiszen az alapvetően egészségesek intelligencia-szintje sem éri el átlagosan a 80-at.
a diákok pedig a kollégiumokban mocsokban, szarban laknak, ezek meg szinte már luxus körülmények között..úgy el van baszva ez a rendszer ahogy kell
Ezt csak megerősíteni tudom,5 éve lakom kollégiumban.Semmi támogatást nem kapnak az államtól.Ezekkel meg mit csinálunk?Két mrokkal adják nekik a "segíjt"...Érdekes módon a többi országban nem jelent problémát a cigány,csak itt.Miért?
A másik, itt keménykednek,mert tudják,h nem az ő országuk ahol élnek,de saját államot nem akarnak,hiszen ott tényleg dolgozni kellene.
Némelyiken lehet,h tényleg segítene egy-egy kemény Auschwizhoz hasonló munkatábor...de a javát csírájában kellene elölni.Ne szaporodjanak!Ha meg már van puja,akkor az is inkább árvaházban nőljön fel,ott némelyik nevelőtől kap egy kis szeretetet és némi nevelést.
Egyébként egy felettébb nácis haverom mondta: a cigány probléma olyan,mint egy nagyon rohadt alma.70%ka penész,20% rohadt,5 % csak kicsit ütődött és a maradék a normális.De mit csinálunk egy ilyen almával?Kidobjuk az egészed a jó részekkel együtt.
Amúgy a melegek jelentik a legkevesebb gondot...azok többnyire csak egymást kúrják.
Sajnos nem sok pozitív véleményem van a társadalmunkat megmentő ötletekkel kapcsolatban.Valószínűleg csak az én negatív életszemléletem miatt.De talán lesz olyan politikusunk,aki képes lesz ezt megoldani,akár egy 2. holokauszttal.Mert nem sok esélyt látok arra,hogy hirtelen mindegyik egyetemre akarna járni,vagy csak normálisan akarna dolgozni.
Persze csak ha elhisszük,hogy volt 1.holokauszt... Én például nem hiszem el a ma elfogadott álláspontot a dologról,mert számtalan bizonyíték támasztja alá az ellenkezőjét.
mondjuk lehet, hogy bennem van a hiba, bár én azon elkezdtem röhögni, mikor mondták, hogy színészek közül több, mint a fele már ölt...
2 napja irgalmatlan sok f@szságot összehordtok itt! Halvány lila fingotok sincs az egész börtönösdiről... ...és ezzel nem sértegetni akarok senkit (főleg: Xezs, Szazados, Nimrod, chéque déjeuner, DonKáróLeóne, hakalamago - hozzászólásaitok a posztok gyöngyszemei) - de: utánna kellene néznetek annak, hogy miféle szabályzók (törvény, kormányrendelet, IMR rendelet, OP intézkedés) szerint működik a börtönvilág.
Ha valaki a magyar társadalom értelmesebbjei közül venné a fáradtságot, hogy utánnaolvas, egyhamar rájöhetne, hogy kib@szott EU-s normákat határoznak meg olyan embereknek/embercsoportoknak akiket még a Balkánon is nehezen tűrnének meg. ...és ezekkel kell nagyon sok embernek etióp bérekért nap mint nap foglalkozni.
Geci nehéz meló, mindenféle sikerélmény nélkül. Valamelyik 'Anonymus'-nak üzenem: ez már közelről sem hasonlít a katonasághoz. A legtöbb börtönre ki lehetne írni: wellness & spa.
És ami a legérdekesebb: hiába sok a zsivány - a törvény egyre lazább...
Ne haragudj,de én nem tudom,hogy mi olyat írtam,ami arra enged következtetni,hogy tájékozatlan vagyok a témában.Az én véleményem az,hogy nem kell nekünk minden szarságban az EU után menni.Nekik egyébként sincs fogalmuk az itteni helyzetről,épp ezért engem nem érdekel,amit ők mondanak.A saját véleményemet meg szerintem kifejthetem,nem gondolnám,hogy ártok vele bárkinek is.A BV-s dolgozókat pedig sajnálom,hogy ilyen szar helyzetben vannak.
Vélemény.:
baszott jó poszt! még ilyet hallod nem csalódtam a puruttyában-->nem csak a vicces, poénos dolgok vannak benne hanem nevelő, elgondolkodtató!
Zitra! csak így tovább!
A helyzet az hogy 3-5 éve még azt mondtam volna, adjunk nekik még egy esélyt -most azt mondom állítsuk őket falhoz mind!Hogy miért?Nem csak azért mert megcsinálta a saját balhéját- hanem azért is mert a kint maradt shukar, raj haverja-nem csinálja meg a sajátját , hogyha azt látja -bakker ,ebbe kurva könnyű beledögleni!Azt nem nyírnám ki aki önvédelemből öl, de azt aki egy mobiltelefonért, pár ezer forintért, drogért, vagy valami más szarért- azt szemrebbenés nélkül -és akkor nem érdekel, sem a bőrszíne ,sem az hogy kinek a "spanja",sem pedig hogy hány kölyke van a világon!Napi 7-8000 forintba kerül egy ilyen hulladék tárolása, sok sok évig - na és találjátok ki, ezt ki fogja kifizetni?
Nálamnál kegyesebb módon látod a dolgokat...én nem szaroznék velük ennyit. A drogdealereket benzinnel leönteni, és az árujukkal együtt elégetni nyilvánosan ítélet nélkül, meg azt is amelyik egyenruhásról kiderül hogy másokat ilyen módon eláztatott, vert át!
Üdv a csapatban, tetszett a kommented -még akkor is ha nem mindenben értünk egyet -de láthatólag gondolkodsz viszont én nem szeretném 20-30 évig eltartani az ork fattyakat!Abban igazad van hogy az
Ez nem a szexről szól hanem az erőszakról, és a hatalomról...,megteszi mert képes rá!ennyi!
Ok,így már érthető.Végiolvastam az összes hsz-em és nem találtam semmit,ami ellentmondott volna neked,ezért furcsálltam a dolgot.
Én részemről addig örülök,amíg nem kell börötönt látnom,Damoklész kardja így is mindenki feje fölött ott lebeg,aki szót mer emelni a ma fennálló világrend ellen. egyébként biztos tanulságos volna sokaknak,de személy szerint nekem nem erre van szükségem,hogy elrettentsen a bűnöző életmódtól.
Üdv a csapatban!Az már látszik remekül hogy gondolkozol,az is hogy idealista vagy, de sajnos az is hogy még naiv - hidd el nagyon fogod sajnálni amikor elmúlik! Tudod itt, túl sok "gyűlöletbeszéddel" találkozhatsz!Azért én még mindig remélem, hogy a milliós fizetésű politikusaink közül, legalább nagy néha be-be néz az ilyen oldalakra, csak hogy tájékozódjon az általános hangulatról -és ne a csodálkozástól haljon meg amikor a tömeg Lynch bírót hívja ítélkezni!
Itt egyben is van nem csak jutubí-n darabokban
Egy demokratikus és tényleg demokratikus országban úgy néz ki. Ha elvágtad a torkát? Akkor örökre bentrohadsz színtől függetlenül . És nem az van hogy te cigány vagy akkor kapsz 8 évet abból 4 után szabadulhacc. NEM. Ez az egész rendszer pofánköpése a önmagunknak és a világnak. Ha kicsit is logikusan végig gondoljátok mit láttok és mi lenne a helyes mindenki tudja. Nekem van barátom aki azért jár haza hogy aludjon gyűlöli a családját legszívesebben ég kitekerte volna az állandóan iszákos apja nyakát... De nem tette... És tudjátok miért? Mert rájött ha 5 ös tanuló akkor hamarabb megszabadulhat tőlük és elfelejtheti őket... Hajt és gyűjt. Egyedül kevesen segítenek neki mondjuk például én. Annyiszor alszik nálam amyennyiszer tudd. De ez már nem lényeg. Ha megnézitek az americai vagy a svájci avgy bármely normális ország börtönét.. NEM hogy állatkertbe nem viszik... DE a ketrecét sem hagyhatja el.. És ha már a statisztikát szeretnétek 93,5% cigány a börtönöknek... Bentdolgozó adta a papírokat... És igen félek ha utcán jön egy és a sokkoló a markomba van mindig. ?Mert nem tudhatom hogy mikor akarnak már mgint kirabolni mert kényelmes elvenni mint adni. NEM A SZÍNÜK MIATT GYÚLÖLIK ŐKET HANEM A TETTEIK MIATT!!!!! Ezt fogja már fel ez az ostoba ország....
2010. január 14. 00:18
Így igaz.
Igazad van,de nem az ország az ostoba.Ha megkérdezed az embereket,minimum 90%-uk hasonlóan vélekedik a törvények szigorítását illetően.A jelenlegi helyzetért csak és kizárólag a vezetőség a felelős,akik pénzért eladták a saját népüket.
Azt hiszem együtt kötjük meg csomókat a "nyakkendőiken"...
Ha eljön az a szép nap,én biztos ott leszek
Kultúrált, büszke válasz. Grat!
1. az osszes ornek van a csaladjaban vagy a szuk barati koreben nyomozo. Ha a gyanusitott nem ismeri be azt a balhet amit a nyomozo szeretne, vagy nem rangatja bele azt az embert az ugybe akit a nyominger szeretne racs mogott tudni, akkor azt a bortonor ismerosevel intezteti el, az bent par szal cigiert napont tobbszor szarravereti, megeroszakoltatja a ciganyokkal.
2. a rabok 80-90 szazaleka a csaladja teljes bevetelet vedelni pezkent odafizeti egy par fos klikknek bennt az eletben maradasaert.Ez a bortonorok intezik hogy a bortonben barki bezsarolhato legyen, termeszetesen a kizsarolt penz legalabb fele hozzajuk kerul.
Sajnos voltam kozel 1 evet elozetesben, ugyhogy tudom mi megy bent.
Ez egy borzasztoan erosen kozmetikazott video.
Az hogy hanyan vannak bent artatlanul az egy kulon tema,tobben mint gondolnatok abban biztosak lehettek.
Már várom
Én eddig úgy tudtam hogy a sitten csak ártatlanok ülnek.
Lehet hogy a cigányok vannak többségben börtönben, de mégis a magyar srác volt aki agyonverte az öreganyját...
11 évig laktam tökölön, és elmondhatom, h amilyen lepukkant a börtön, a (most már)város is kb annyira elvan maradva.
az utcák felén meg aszfalt sincs és sok a paraszt.
Na te börtöntöltelék cigány...
Mert az jobb mikor a terhes anyuka ütögeti a hasát hogy a sérült gyerekért többet kapjon???? Idióta
érdekes itt nincs zsir verda hólánc a nyakba pujarós csillogos képek....akkor viszont jo a madzsar gyerek mikó kávi cigi köll..mert putris mind odakint nincs senkije aki csomagot küldene!ha meg nemadod elveszik vagy kineveznek wamzernak mert ugye nemadtál azt köcsög vagy..soroljam??a kaja amit bent kaptunk egyszer különösen rossz és büdös volt..egy egész szint vissza adta smasszeréknak és ehetöt követelt..már szinte elértük amit akartunk (uj kaja) de a cigok nem birtak magukkal és befalták hogy "jo ez he" cimszoval!!igy nemkaptunk ehetöt!jah az arab török szerb bentlévök sem ették meg a moslék kaját és összetartottak magyarékkal ilyen téren....áh nem is idegesitem magam ezeken tovább..elég volt velük a 18 honap...