Történt egyszer, hogy élt egy bölcs karate mester a távol keleten. Egy nap úgy döntött, elhagyja a faluját és útnak indul egy messzi-messzi galaxisba hegységbe, ahol nyugodtan és békésen tud edzeni. A hegységről legendákat meséltek a helybéli emberek. Úgy vélték, hogy aki betéved az erdeibe azt mágikus erők veszik körbe és könnyebben tudja tökéletesíteni a technikáját. Sokan voltak viszont a faluban akik csak FAKE-t kiáltottak erre. Ők voltak azok, akik nem hittek az öregek meséinek. Ezért hősünk úgy határozott magával viszi kedvenc JVC kameráját, mely 40*-es optikai zoommal és 60 Gb tárhellyel van ellátva, továbbá digitális képstabilizátort is tartalmazott az automatikus kutyapöcse mellett. Azt mondta a hitetlen kutyáknak, hogy majd Ő biza felveszi kamerára a dolgot, és megmutatja nekik, hogy a technikája igenis tökéletessé kovácsolódott az erdőben. Így is tett. Óvatosan körültekintően edzett egész héten, majd mikor hazatért, betért kicsiny falujának egyetlen kolostorába és bemutatta a FullHD projektoron a többieknek a bizonyítékot: tudása elsöprő sikert aratott.

 

(eredeti történet szerint valami r'tard csávónak elcsórták a kameráját és ezt találták rajta. Ofkorsz, hogy feltették netre :D. Gyerekek, ne hagyjátok el a kamerátokat, ha baromság van rajta :D !)