Az emberi száj -és itt most az ajakra gondolok- talán az egyik legfontosabb testrészünk. Persze jók a 85/d-s mellek is, vagy a lányoknak egy 30 centis néger kuki, de amikor összejövünk valakivel először mindig megcsókoljuk. Innen már eldönthetjük, hogy béna-e vagy sem. Ritkán van az, hogy csók előtt jól ánuszon viccelhetünk valakit. Ha valaki ismer ilyen bevállalós csajt, kérem adja meg a címét. Visszatérve a romantikus síkra: fontos, hogy szájunk mindig ápolt és kellően szép legyen. Ez persze inkább lányoknál fontos, fura lenne, ha egy fiú egész nap szájfényezne. Abban mind a két nem képviselője egyet vall, miszerint a repedezett ,kiszáradt, pörkölt-szaftos ajkat megcsókolni nem a legjobb dolog.
Persze ilyen téren is van sok hülye ember, akik túl nagy hangsúlyt fektet a száj kihangsúlyozására.

 

Először is van az, akinek folyton folyik a nyála a szájának mind a két oldalán. Ez általában beszédesebb embereknél szokott lenni. Be nem tudják fogni a szájukat, ami persze nem minden esetben rossz dolog (pl: szopásnál), de legalább levegőt vennének. Na nekik szokott az lenni, hogy már olyan gyorsan jár a szájuk, hogy a nyál ajkaik szélén átesik egy habverő folyamaton. Olyan lesz ,mint amikor a vajat megköpülik falun. Elég visszataszító látvány, erre figyeljünk oda. Sokszor előfordulhat, hogy ki is csípi a bőrt szánk azon területén.

 




Aztán van az, amikor az ember tényleg túl nagy hangsúlyt fektet az ajkainak kipreparálására (de nehéz volt ezt a szót leírni). Szerintem ocsmány, ha egy szép arcú csaj teleaggatja magát piercingekkel. Igen valóban sokszor jól áll, de ne essünk túlzásba. Hasonlóan vonatkozik ez fiúkra is.
 




Aztán ott vannak azok a csajok, akik mindenáron reklámozni akarják, hogy mekkora szopógépek. Ahelyett, hogy csak szimplán magukra aggatnának valami "ingyen szopok, anyámtól tanultam" táblát, feltöltetik az ajkukat 30 kiló botox-xal. Vannak olyanok, akik még nem mertek részt venni egy ilyen operáción, esetleg nem gyűlt még össze szopásból a keret rá. Ők csak csücsörítenek.


 

És vannak olyanok, akik tényleg feltöltik, és arra nem gondolnak, hogy így beszélni sem tudnak majd. Bár lehet ezért csak köszönettel tartozunk nekik.
 



Igen, az utolsó valószínűleg fake, nem kell beírni minden kommentbe. Köszönöm!
Na, a másik oldal az aki ezeket az embereket kifigurázza. Persze ők sem mindig tökéletesek, de nincs akkora feltűnési viszketegségük, mint ezeknek a szerencsétlen gyámoltalanoknak.
Konklúzió: figyeljetek a szátok/ajkaitok ápoltságára, hisz ez fontos dolog, mint láthatjuk. De könyörgöm, ne essetek már akkora túlzásokba, hogy az már az esztétikátlanság (van ilyen szó?) felső határait súrolja.