'estét mindenkinek!

Éppen azon bosszankodtam, hogy milyen kár, hogy eladtam a birkáimat meg a kétcsillagos angol pulykámat mivel november 5-én mégsem szűnt meg a Facebook, mert a híres Anonymous hackercsoport nyilván sörözős Counter Strike LAN-partyt tartott, vagy jól betéptek és egymást dobálták leértékelt TDK cédékkel meg ingyenes Lay's termékmintákkal – de amíg ezen méláztam, gondoltam körülnézek már az internet legrejtettebb zugaiban, hogy mégis mi a fene maga az emo stílus egy emós szerint, hiszen nap mint nap jönnek ide ilyen újgenerációs, divatbuzi pózer köcsögök akik talán még Istent is lecsöveseznék ha elébük állna. Sokszor mosolygok azon, amikor ezek a 13-14-15-16 éves droidok megbombáznak minket olyan kommentekkel amikben kifejtik, hogy mi vagyunk a csicskák amiért nem tudjuk, hogy mijazazemó és különben is, bújjunk el de nagyon gyorsan mert szürke kisegerek nem érthetik meg azt a fajta világszemléletet és életfelfogást amelyet ők előszeretettel alkalmaznak. Namost ez egy kurva nagy faszság, de az elejétől a végéig úgy ahogy van. Köbö olyan ez a kortársbeszéd a stílus mellett mintha én a Tankcsapda együttes albumait kezdeném el kivesézni úgy, hogy az életben eddig jó ha összesen 3 Tankcsapda számot hallottam. De ugyanígy szórhatnám a szavakat akármelyik zenei stílusról is amikhez közöm sincs. Mert bármilyen meglepő is, az ide tévedő, magukat emósoknak nevező egyéneknek a 90%-a azt sem tudja, hogy ez a stílus már a 80-as években is létezett és koránt sem azt jelentette, hogy a közösségi oldalakon minél több ismeretlent jelizünk be, hülyén öltözködünk, felsőbbrendűnek érezzük magunkat másoknál és mindent w-vel írunk meg h-val toldjuk meg mert az úgy trendi. Szóval amint éppen nagyban keresgéltem, rábukkantam egy blogra amelyben valami veréb leírja a véleményét magáról a stílusról, néhány al-változatáról és megvan a sajátos véleménye a pózerekről is. Álljon előbb itt az ő személyes eszmefuttatása, aztán majd a poszt végén néhány sorral kiegészíteném én is az olyan divatmajmok számára mint Endi Sixx Alex, Fanná Brutality, Hannah Paranoid, Whatisthegirl, Kirjuh Zero, Hoolie Scene, Alex Scene, Fercsi Diamond, vagy Roolie Dawid Scene nameg a többiek (bocs de most csak pár oldallal lapoztam vissza). Mi az az emo? Erre a kérdésre már másfél éve keressük a választ. Hát, most megadja nekünk egy vasággyal együtt is csupán 40 kilós egyén, aki igazi szakértő a témában.

Aki bármiféle párhuzamot vél felfedezni a poszt címe és a majdnem azonos elnevezésű Dawid Bowie kult-lemez között, az jó úton jár. Itt van nekünk Fercsi Diamond aki egy ködös januári reggelen érkezett meg a Föld nevű bolygóra és jobb alternatíva nem lévén, Budapesten táborozott le. Érkezésének oka valószínűleg az, hogy ő a Próféta, a Messiás, az Úristen a hasonló new-generation emós gyógyegerek számára, ezért Fercsi mindent meg is tesz annak érdekében, hogy majd egyszer – ha elég erőt gyűjtött már – összefogja a ''népét'' és átvezeti őket a Balatonon, hosszában, feszülős répanaciban és 2 sárga Monsterrel a kezében. De amíg eme jeles nap el nem érkezik, addig tovább borzolja a kedélyeket Budapest koszos utcáin. Halandzsa nyelven kommunikál, embertársai csak bambán merednek rá, mikor Fercsi a ''Szija, hogy wagy, tshőő?'' mondatokkal bombázza szegény szerencsétleneket. És még a pofája is büdös, akár a gyárkémény.

Sziasztok!

Ugyebár hétfőn lesz Halloween és bár ez az amcsi ünnep egyáltalán nem kötődik hozzánk, azért legalább annyi haszna van, hogy ilyenkor át lehet adni magunkat a borzongásnak és a libabőrnek (és ehhez nem feltétlenül szükséges a Nóta TV-t bámulni két órán keresztül, kipeckelt szemekkel). Mivel T.E.-n az öreg házas sztori mellékszálaival tisztelegtem eme ünnep (najó, inkább eme ünnep sajátosságai) előtt, így Agyiszintre maradt egy teljesen új novella, méghozzá külsős cikkírónktól, Banditól (köszönjük szépen!). Két apróságot jegyeznék meg: az egyik az, hogy elég komolyan mozgolódunk a háttérben mind Bandival, mind Kulturral és már nem is tűnik már olyan távolinak, hogy nyomtatott formában is megjelenhessenek az irományaink. A másik pediglen az, hogy nekem Bandi barátunk soros novellájáról (amelyet még augusztusban küldött nekem, de amilyen rendetlen vagyok sikeresen elkavartam) a horror nagymesterének, Stephen King-nek a neve ugrott be. Ha végigolvassátok az irományt, akkor majd rájöttök miért írtam ezt. És amíg odakinn áttetsző lepelben kísértő szellemek, dühös vérfarkasok, bujkáló vámpírok, tántorgó élőhalottak és táncoló lidércek ünnepelnek, addig Ti is adjátok át magatokat egy kicsit a borzongásnak. Erre pedig remek alternatíva ezen nagyszerű iromány:

ÚTIKALAND

Olybá tűnt, hogy a hideg még a látóhatárt uraló hegyeket is képes volna szétrepeszteni, ha eléggé tartósnak bizonyul. Észak felől zúdultak lefelé a vad szélrohamok, mélyen a kanadai határ mögül, onnan, ahol a kínzó fagyok hétköznapinak számítottak a téli hónapokban. Errefelé azonban a kemény telek egyáltalán nem voltak megszokottak, a pár napos havazást gyakran követte szinte azonnali olvadás. Úgy tűnt, a természet most revansot vesz sokévnyi enyhe teleiért, és megmutatja az errefelé élőknek, hogy tud könyörtelen is lenni.
A behavazott úton, a jégbordákon araszoló gépkocsi vezetője utálkozva nézte a vad szélrohamok keblén kavargó hópelyheket. Az út fölé magasodó fenyőfákról, és az azok mögött tornyosuló sziklaszirtekről minden újabb széllökés jelentős mennyiségű havat sodort magával, mintha az, ami a felhőkből hull alá, nem lenne éppen elég.
A férfi pillantása az anyósülésen heverő, széthajtott térképre siklott. Még legalább tizenöt mérföld a következő város. Talán ez a tragacs kibírja addig. Habár ez idáig az autó nem mutatott semmiféle rendellenességet a működésében, láthatóan nem volt már mai darab, ezért aztán próbálta úgy vezetni a csúszós, jeges úton, hogy a motor és a futóművek ne erőlködjenek túlzottan, mert ha most lerobban, akkor nagy bajban lesz. Gyér volt a forgalom, utoljára talán negyedórája látott egy hótolót, nem sokkal azelőtt pedig egy megrakott teherautót, szóval aligha számíthat azonnali segítségre, ha bajba kerül.
- Látod Tony, csak a bolond indul útnak ilyen időben - morogta maga elé.
Persze, neki sem kellett volna feltétlenül elhagynia a motelt ma reggel, de sajnos muszáj volt elindulnia. Szinte üres volt a hely, ami január végén nem is csoda, tehát szívesen pihent volna még egy keveset, de az a dagadt moteltulajdonos, ha akaratán kívül is, de bekavart neki. Talán már előző este felismerte őt, amikor bejelentkezett? Nem, ez nem valószínű. De ma reggelre már minden jel szerint tisztában volt vele, ki vendégeskedik a tizenkilences szobában.

Sziasztok!

Volt kinn 23.-án nálunk megannyi megemlékezős poszt, azt pedig már csak a margóra jegyezve írnám meg, hogy a Retekklub volt olyan sunyi, hogy a ValóVilág5 első párbaját is ezen jeles napra tette, így a sok médiazombinak pusztán annyi jött le október 23-ból, hogy aznap este volt az a nagyon fontos párbaj amelyre mindenképpen sms-ek garmadáját kellett küldeni, nehogy kiessen az a faszarcú legény (pedig kiesett) és különben meg, hogy mi volt pont ezen a napon 1956-ban az az ő szemükben nem is volt fontos.

Itt tartunk sajnos. Csodálkozni pedig nem kell srácok, ahová tévé betette a lábát ott nagyon kell ügyelni mert ha gyerek is van, akkor könnyedén elbutulhat. Most nem fogok hosszú sorokban értekezni az erőszakos mesékről vagy a 16+ besorolású műsorok idő előtti adásba kerüléséről (amik miatt aztán az ORTT bünteti is a csatornákat kegyetlenül), legyen elég annyi, hogy igazán színvonalas, értékelhető műsort alig vagy egyáltalán nem is lelhetünk a trubadúrdobozban helyettük viszont ömlik ránk a mocsok minden mennyiségben. És aki van olyan lusta, hogy átengedi magát a szórakoztató műsorok névvel fémjelzett produktumoknak, az készüljön fel rá, hogy pár ezer agysejtje ott helyben elpusztul. Ismerek olyat, aki konkrétan telibeszarja az egész televíziózást. Nem nézi, mert nincs értelmes műsor. Ha mégis akad ilyen, akkor azt inkább letölti az internetről. És hát jelentős a kontraszt a hazai és a külföldi csatornák között is.

Amíg nálunk 2008-as filmeket premierként aposztrofálnak, addig mondjuk Angliában ezen alkotások már a tévés videótárakból is kifutottak. Avagy ott a Music Television, másnéven MTV. Amikor elindult a hazai változat még mindenki azt hitte, hogy egy remek kis csatornával lesz dolgunk amely majd felnő az eredeti változathoz. Egy nagy fenét! Zene már alig van rajta, helyette viszont akad Jersey Shore minden mennyiségben, nameg Terhes Tinik és egyéb faszságok. Nyugodtan hívhatnánk Viva2-nek is. De a tévé degeneráló hatása csupán az egyik fontos ok, amiért a posztban szereplő srác olyanná vált, amilyen.

Szombaton a Moszkván jártunk (tudom, most már megint Széll Kálmán tér de nekem akkor is Moszkva marad) egy kirándulás végett (a Normafa csodálatosan szép hely ilyenkor ősszel, érdemes elmennie oda annak aki teheti) és elsuhant mellettünk egy erősen Hoolie Scene-re emlékeztető alak, hosszú fekete kabátban, pipaszár lábakkal, szőke szembe lógó hajzattal és két számmal kisebb fekete kalapban. A rágó is megállt a számban.

Miután Perox kolléga magamhoz térített a hirtelen ért sokkhatásból, figyelmes lettem a közelben álldogáló, kissé spicces társaság tagjaira akik szintén az elhaladó rettenetet bámulták, majd az egyik odaszólt a másiknak: ''Te, láttad a srácot?''. Mire a másik: ''Ez srác?''. A kételkedés jogos volt, én láttam már több száz emót itt a blogon ezen 2 év alatt de akkor ott a Moszkván fél percig én is elbizonytalanodtam, hogy akkor az ott tovasuhanó alak vajon tényleg fiú-e és nem inkább lány. Groteszk látványt nyújtott annyi szent. De a jelen posztban megtekinthető gyerek sem sokkal marad el tőle. Azt hiszem tökéletes lenyomata a fiatalember a 21. század felgyorsult, trend-diktálta, csillogó villogó, egyben jelentősen hanyag felfogású életmódjának. Átfogó poszt következik.

Szegasztok (direkt írtam g-vel, retro konzolosok előnyben)!

Csütörtökön már írtam pár sort a NoALibi elnevezésű zenekarról (valahogy a nevükről nekem is rögtön a No Thanx ugrott be). Említettem akkor, hogy nem utoljára szerepelnek ők jelen blog hasábjain és most itt is a következő poszt ami róluk szól – részben. Csak azért részben, mert ahogyan GalaxyRose kollegina is említette a kommentjében, a NoALibi-s fiúk is echte ’’elkurvultak’’, átadták magukat a médiának és ahelyett, hogy szerényebb közönség előtt játszanának szívből, inkább szépen széttették a lábukat a gonosz PR-gépezet előtt.

Most már tinikedvencek lettek. Lehet, hogy nincs autotune a zenéikben, de akkor is pont ugyanolyan igénytelen tucatzene mint amilyeneket a VivaTV-n láthattok nap mint nap. De álljunk meg akkor itt egy kicsit. Mik az életképes lehetőségei egy friss, gyorsan fejlődő kis zenekarnak hazánkban? A kilátások alapvetően nagyon rosszak. Hogy pontosan mire is gondolok, arról majd az alanti videó után írok egy kicsit hosszabban is. Lessétek meg, vonjátok le a következtetéseket, és utána folytatjuk tovább:

Srácok, emlékszem még amikor megkaptam az első gitáromat. Arra gondoltam, hogy majd én is híres zenész leszek, hatalmas közönség előtt fogok játszani, és évről évre teszem le az albumokat az asztalra. Ez egy faszság. A gyerek eleinte űrhajós, meg régész szeretne lenni. Aztán ahogy növekszik, úgy nőnek az álmai is. Van egy bizonyos korszak amikor a keblünkre ölelünk olyan álmokat, miszerint mi világhírű rockzenészek leszünk és alapozzuk mindezt arra, hogy van fogalmunk arról, mi is az a G-dúr. Aztán az álmok szertefoszlanak. Rájövünk, hogy az élet nem egyszerű, amit mi gondoltunk annak, az csupán a cukormáz. Édes, illatos, de ha lekapargatjuk akkor felsejlik alatta a valóság. Persze ha az ember valamit igazán akar akkor azt idővel (és kemény munkával) el is tudja érni, de vajon kell ez neki igazán? Feltettem a kérdést, hogy mik is az életképes lehetőségei egy újonnan alakult zenekarnak. Nos, ha valóban nagy ismertségre és sikerre vágyik akkor mindenképpen külföld felé kell nyitnia. Mindezt azért mert idehaza a fogyasztói közönség nagyrész egyszerű zombinépség, tudatmanipulált sereg akiknek az a jó ami a tévé szerint jó, és azt vesznek meg amit a tévé elad nekik előbb fejben.

Ez pusztán marketing srácok, de mélyebben ne is menjünk bele mert majdnem minden nap ezt verem a fejembe a suliban (most is onnan írok). Szeretném az egyik kedvenc hazai zenekarom, a Heaven Street Seven példáját hozni: a srácok annak idején angolul kezdték a dalszövegírást, aztán miután látták, hogy akkor még egyeduralkodók itthon abban a stílusban amit képviselnek, váltottak magyarra (és milyen jól tették). Ők a pozitív példa. Ugyanakkor történetükben ott leledzik a tény, hogy a kezdetek kezdetén bizony angolul nyitottak. Miért? Mert felmérték a lehetőségeket. Ennyi. Tucatnyi olyan zenekart tudnék mondani akik külföldön híresebbek mint itt, pedig a gyökereik ehhez az országhoz kötik őket. A Zagar például sokkal jobban fut Bécsben, vagy Berlinben mint idehaza egy-egy fesztiválos koncerten. Ezek a NoALibi-s srácok is inkább befarsultak, eladták magukat. De ha fenn akarnak maradni a felszínen ebben az országban, akkor bizony ez volt a lehető legkönnyebben járható út számukra.

Na, ezek a srácok aztán nagyon kemények. Adva van 3 tag akik azt hiszik tökös rockzenét nyomathatnak a honi tiniknek/gyermek lelkű felnőtteknek de én már most megmondom, hogy ezek az arcok a saját kardjukba fognak dőlni, ugyanis amit csinálnak az csak távolról rock és semmiképp sem zene. A NoALibi zenekar 2 éve még sehol sem volt (maximum a kedves szüleik csodálhatták őket egy-egy kertvégi koncert alkalmával) azonban előtörtek az ismeretlenség homályából és mint tudjuk a mocsok média bekebelez minden lehetséges sztárjelöltet, így a NoALibi-s srácok sem kerülhették el végzetüket: a VivaTV-n agyon hypeolt, tini-kedvenceknek beállított zenekarrá avanzsálódtak. Érdemleges információt a neten – közelebbről a Facebookon – csupán ennyit találni róluk:

"Simon Kolosnak az volt az álma, hogy egyszer híres zenész lesz… ugyanígy Hámos Bencének, aki már gyerekkorában eltervezte, hogy híres dobos válik belőle, még nem sejtették, hogy ez egyszer megvalósulhat… A hosszú történet, 2007- ben vette kezdetét, egy nyári táborban, amikor Kolos és Bence megismerték egymást. Elég hamar jó viszony alakult ki köztük és kiderült, hogy a zenei ízlésük is hasonló. Bence már régóta dobolt és Kolossal eltervezték, hogy egyszer egy bandában fognak játszani. Kolos csak ezek után kezdte el tépni a gitár húrjait. Kapcsolatuk a tábor végeztével csaknem megszakadt.

Eltelt egy év és a következő tábor alkalmával találkoztak ismét. Az érdeklődésük újra lángolni kezdett a közös zenélés iránt, mivel Kolos már egész jól gitározott. A táborban megalkották első közös számukat, amit elő is adtak sikeresen. Ám a nyaralás végeztével ismét elszakadtak egymástól, de immár jó barátokként. Majd csaknem egy fél év elteltével Kolosnak az az ötlete támadt, hogy össze kéne jönni zenélni. Bencével néha-néha találkoztak zenéltek, és erős barátságukat ápolták, már csaknem legjobb barátok voltak. 2009 közepe fele, Kolos azzal az ötlettel állt elő, hogy vegyék fel egyik saját számukat. Itt volt a bökkenő: Ki a Basszusgitáros?

Szerencsére Bencének az egyik osztálytársa Vádi már régóta basszusgitározott, így Kolos és Bence megkérte, hogy segítsen. Vádi szívesen beleegyezett. A próbák során egyre jobb viszonyba került Vádi a másik két fiúval, és hamar megalkották a Csak Egy Perc… című számot. Kolos énekelt, és dalszöveget írt, a zenét meg közös erővel csiszolták. (Szobonya Levente, vendégzenészként közreműködött gitárosként) Elballagtak a stúdióba és izgulva, félve, reménykedve várták, hogy mi következik..."

Kérem szépen, van nekünk jelenleg 2 (azaz kettő) darab nagyszabású reality műsorunk (ha a Viasat3-mon lévő Aranypartot nem számítjuk mert az most fejeződött be) név szerint a ValóVilág5 és az ÖsszeEsküvők. Előbbi az RTL Klub-on szárnyal míg utóbbi értelemszerűen a TV2 saját torszüleménye.

Mivel arra gondoltam, hogy a VV5-ről majd egy közös posztban értekeznék Kultur kollégával, most az ÖsszeEsküvőkből ragadnék ki néhány arra érdemes részletet. Hosszabb elemzés is várható majd, azonban jobb ha már most felkészültök, hogy mivel is állunk szemben annak rendje s módja szerint. Tilla – aki az egyik műsorvezető, hát naná – úgy fogalmazott, hogy ez egy szofisztikált szappanopera azonban azóta már kiderült, hogy csak egy levitézlett kurvákkal forgatott trashreality amelynek minden egyes percében süt a tudatlanság a képernyőről. A produktum agya és kitalálója az a Hajdú Peti akinek ha én meglátom a jóllakott óvodás arcát, nagyjából 4 másodpercen belül elkap a hányinger. Nos, Peti nyilván unatkozott a kacsalábon forgó otthoni rezidenciájában és épp nem volt betervezve neki és kedves feleségének egy milliós tájföldi út, ezért úgy érezte neki valóságshow-t kell csinálnia. És lám, már el is készült az ÖsszeEsküvők. Amelyben 12 lányt eresztettek össze 6 pasival és mérföldkőnek szánt újításként azok drágalátos anyukáikat sem hagyták otthon, hogy a tévé előtt egye meg őket a fene, inkább beköltöztették őket is a villába (vagy mi a fene ez az építmény). Így aztán a fiúk nem csajozhatnak kedvükre, nem akaszthatják be ám akárkinek.

Ott figyel rájuk majdnem minden egyes pillanatban anyuci és ha bármi kivetnivalót talál akkor azonnal leteremti fiát, majd elmegy a konyhába paprikáskrumplit főzni. Gratulálunk Hajdú Péternek és a TV2 csapatának amiért egy ilyen műsort sikerült a világra szabadítaniuk. Persze nyilván zavarja most őket, hogy a nézettség olyan durván visszaesett (az első összefoglalót még az azzal párhuzamosan futó Fókusz is agyonverte), de ez nem is olyan meglepő azok számára akik a műsorból köbö 10-15 percet már láttak. A legutóbbi ''botrány'' ami ezen médiaszar körül kerekedett onnan származott, hogy a rezidencia egyik szépfiúja (khmm...) a zuhany alatt kiverte magának, majd a produktumot (ondó) rákente a kilincsre, hogy kis barátai véletlenül belenyúlhassanak. Micsoda elmés megoldás! És az egészet a TV2 este leadta (azóta már törölték szégyenükben), sőt fel is konferálták (Majka tette mindezt, én meg már meg sem lepődök azon, hogy az ózdi rapper most épp a TV2-nél tengődik hiszen annyi csatornát járt már be, hogy szerintem már ő sem tartja számon). Az említett recskázós mókát a Marci gyerek hozta tető alá akiről fogalmam sincs, hogy kicsoda de így első ránézésre is látszik már, hogy egy emeletes nagy faszkalap:

Ügyes gyerek. A folytatásban megszemlélhettek 2 videót (lesz ám szex is, naná) és leírom pár sorban, hogy mi a véleményem erről a műsorról. Annyit megelőlegeznék, hogy szerintem ennél szarabb produkciója a TV2-nek már régen volt (talán még a Big Brother vetekedett vele), de a bevételből a Hajdú család minden valószínűség szerint jót nyaralhat majd Korzikán, vagy Egyiptomban. Ha ott járnak, igazán megtehetnék már nekünk azt a szívességet, hogy felakasztják magukat egy-egy pálmafára. Nagyon megköszönnénk.

EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!

2011. október 13-án, csütörtök reggel történt meg az eset amelyről most beszámolunk. Ifjabb Fartúró Ábel (a továbbiakban csak F. Ábel) éppen nedves álmából ébredt meg amelyet Álomvilág legcukormázosabb területén töltött VV Alekosszal és egy éltanuló, az angol nyelvvel viszont hadilábon álló japán cserediákkal aki álmában még a szájába is szart. F. Ábel ébredése gyors volt és mint előbb említettük már: nedves. Még idejében észrevette, hogy beleélvezett az alsónadrágjába ezért azonnali hatállyal felhívta legjobb barátját, Meleg Márkot (a továbbiakban M. Márk) és kérte tőle, hogy sebtiben találkozzanak mert a kielégülés fokozott vágya már újfent háborgatta F. Ábel erogén-zónáit. Nosza, több sem kellett M. Márknak aki a kerület nagy homijának hírében állott, hirtelen gyorsasággal megreggelizett és már indult is a közös találkozóhelyre amely a Kossuth térre esett. Innentől arra kérjük a Kedves Olvasókat, hogy csak az igazán erős gyomrúak olvassanak tovább.

Kalányos Belmondó is nemrég tért haza az iskolából és mivel a közelgő matematika dolgozat nehéz súlya körülbelül annyira érdekli mint a Kiss és Társa Kft. havi bevétele, ezért inkább összehívta a spanokat a sztrítről és lementek egy kicsit bandázni a telepre. Kalányos úr nem egy hétköznapi figura, mondhatnánk úgy is, hogy ő a legnagyobb maffia és a gengsztercsoportosulások fejeinek egyike de inkognitóját remekül őrzi, hatalmát csak a nála gyengébb elemeken gyakorolja az iskolában (avagy a GTA-ban) és bár tanárai gyakran megfeddik, Kalányos úr egy odavetett ''Oszt' akkor mivan, dikk?!'' kérdéssel sebtiben ejti is a témát. Világi cimboráit megismerhetitek a folytatásban.

Bizonyára sokan ismeritek már az Angry Birds című, okostelefonokon hódító (de már PC-re is kiadott) alkotást amely a Rovio cég termése és amelyben a dühös madarak szanaszét baszkurálják a köcsög zöld malacokat akik nem voltak restek ellopni a madarak tojásait (mondjuk, hogy mire kellenek nekik ezek a tojások azt ne kérdezzétek). Nekem az egyik kedvenc androidos alkalmazásom az Angry Birds Seasons amelybe egy csomó, éppen az adott évszakra/szezonra vonatkozó pályagyűjteményt sűrítettek, így találunk benne karácsonyi, húsvéti, halloween-es, avagy éppenséggel kínai hold-fesztiválos pályákat is. A játékmenet roppant egyszerű: vannak különféle madárkák akik különféle tulajdonságokkal vannak felruházva (az egyik pölö robban, a másik tojásbombát dob le, a harmadik háromfelé képes szétválni, stb.) és emígy kell lezúzni a kő/fa/üveg építmények mögé rejtőzködő, ádáz zöld malacokat. Egy fanvideó következik most amelyben pár lelkes amatőr összehozta az oldschool Mario világát az Angry Birds világával:

Október 5-én volt pontosan 2 éve, hogy megkezdtem a pályafutásomat itt, az Agyiszint berkein belül. Eleinte szimpla rajos/emós posztokkal aztán kicsivel később váltottam a hosszabb, olvasmányosabb vonal irányába. Ennek apropóján most egy újabb fiktív sztorit olvashattok tőlem, amely stílus már nagyon-nagyon régen volt itt és egy kicsit talán visszaidézi a régi időket, amikor még népszerűek voltak a kitalált, fiktív olvasmányok. Azért nem Ellenállásra tettem ki mert oda mostanában a régebbi posztjaimat mentegetem át. Remélem, hogy itt is lesz majd aki végigolvassa, netán véleményezi. Megkérek mindenkit, hogy csak azok álljanak neki akik valóban nem ódzkodnak a hosszabb irományoktól és kedvelik az ilyen témájú posztokat. Köszönöm. – Brit

Julie McCarthy bosszúja

Hűvös, hideg reggel köszöntött a tájra október 2-án. Alice Letch a szokásosnál is korábban ébredt, dacára annak, hogy vasárnap volt amikor pedig teljesen evidens lett volna, hogy akár 10:00-ig, 11:00-ig is húzhassa a lóbőrt. Nagyon régen aludta már ki magát, úgy istenigazából. Többször is megpróbálta de valamiért sosem sikerült neki. Ezen emlékezetes napon tán éppen a hideg ébresztette, amely tolvaj módjára osont be szobájába a résnyire nyitott ablakon keresztül. Alice magára húzta a takarót, egészen az orráig. Sajnálta, hogy vasárnap van már és nem szombat. Ha szombat lenne akkor ráérne egész nap, semmit nem kellene tennie és senkivel sem kellene foglalkoznia. De ez a vasárnap, ez már-már olyan mintha rendes tanítási nap lenne csak éppen kicsivel több szabad órával. Alice szülei ugyanis roppant mód szigorúak voltak és előírás volt, hogy a lánynak a vasárnapi ebéd után azonnal a szobájába kellett mennie tanulni. Semmilyen kivétel nem lehetett. Tilos volt akkor a Skype vagy a Facebook – szeme előtt nem a barátok adatlapjai, vagy különféle blogok szerepelhettek hanem csak és kizárólag a tankönyvek. Irodalom, matematika, történelem, latin és még megannyi másik kötelezően bemagolandó tanulnivaló. Alice-t kirázta a hideg amikor erre gondolt. Nem volt egyáltalán rossz diák, szeretett iskolába járni, fontosnak érezte tudása bővítését, alapvető célja a főiskola volt. De – mint minden más diák – ő is roppant mód lusta volt bizonyos időközönként és olyankor felőle aztán háború is folyhatott volna odakinn az utcán, ő akkor sem kelt volna ki a jó meleg ágyból. Unalmas, szürke vasárnap. Igazi őszi nap, tele komor hangulattal és nyomasztó színvilággal. Alice megdörzsölte a szemét. A földszintről már hallatszódott édesanyja munkálkodása: jött-ment, tett-vett a konyhában – készítette a finom reggelit. Alice hatalmasat ásított, miközben kikászálódott az ágyból. Ablaka előtt három fekete varjú suhant el. Gyorsak voltak, mintha csak sötét árnyékok lettek volna egy tűzfalon. Terebélyes szárnyaikkal kecsesen szelték a levegőt. A közeli patak irányába tartottak. A közeli patak irányába, melynek egy kissé beljebb eső részén, a bicikliút mellett pár méterre a vízgyűjtőtől feküdt John Meighan holtteste. A fiatal srác (aki nem mellesleg a suli focicsapatának oszlopos tagja volt) természetellenes pozícióban terült el a párás füvön: hason feküdt, nyaka elcsavarodva szinte már teljes egészében az ég felé meredt. Eltörött. Mire megvirradt, már 3 órája halott volt. Testét nem sokkal 08:00 óra után egy közelben élő fiatalember, bizonyos Tom Smith találta meg aki a patakpartra járt le futni. De ne ugorjunk ennyire előre.

Nem is olyan régen már láthattatok egy sajátos hangvételű (igazán shukár) Klikkesedjél verziót és bár félő, hogy sokaknak már az is eléggé megfeküdte a gyomrát, most jön még csak a desszert.

Néha kurvára nem értem a fiatalokat. Persze én sem vagyok aggastyán (22 évvel a hátam mögött ez még elég korai kijelentés lenne) de akkor is felhúzom a szemöldökömet néha amikor látom, hogy mennyire más mentalitással állnak a fiatalok (vagy sokszor a velem egykorúak, sőt, az idősebbek is) bizonyos témákhoz. Régen még teljesen más volt a helyzet. Amikor én voltam általános iskolás, akkor még koránt sem volt ekkora hatalma a tévének. Persze ki ne akart volna anno mondjuk Hegylakó vagy Batman lenni, de ami most folyik az teljesen más. A most következő videóban nem világi rajos legények és leányok szerepelnek majd (ők elrepültek a boszorkányseprűvel a sarki bisztróba) hanem diákok akik a suliban (hol máshol?) adták elő a Klikkesedjél című dalt méghozzá beöltözve a VV4 egyes szereplőinek. Nem cosplay ez hanem egyszerű majmolás.

De tényleg ennyire mély benyomást tud kelteni egy hajlott hátú, örök vesztes (Alekosz), egy hisztis picsa (Éva) és két retek cigány, meg persze a többiek: a picsaszájú Szandika, a gyökér Olivér meg az homárpornós Jerzy? Ekkora befolyással lehetnek ezek a média mocskából előmászott senkiháziak a fiatal generációra? Nos, a válasz: igen. Hiszen emlékezzünk csak vissza, hogy hány olyan poszt volt kinn itt is amelyekben megszemlélhettétek, ahogyan a Facebookon egyre másra születnek az újabb és újabb bejegyzések VV Alekoszról, avagy VV Béciről. Ugyan fogalmam sincs, hogy mostanában mi a helyzet de nem lennék meglepve ha az üzenőfalak el lennének árasztva a VV Veronikáról, avagy a VV Seherezádéról (szép magyar név, nemde?) szóló bejegyzésekkel. És még mondják, hogy a tévének nincs hatalma. Tanulságos videó alant:

Sziasztok!

A mai napon 2 igazán agyzsibbasztó, kritikán aluli videóval készültem amiket még reggel találtam a YouTube-on. Volt nem is olyan régen a ValóVilág 4. szériája amelyről már jelen blogon is olvashattatok pár cikket (sőt, külön Puruttya-alblogot is kapott a műsor). Semmi különös nem volt benne, csupán össze volt zárva néhány állat pár hónapra aztán minden egyes percet kamerák rögzítettek, meg lehetett szavazni arra, hogy ki maradjon benn a párbajokon (vagyis ezt közvetítették kifelé, valójában mindannyian tudjuk, hogy jó előre meg volt már beszélve a végeredmény).

Namost nekem ebből az egész műsorból csupán annyi maradt meg, hogy volt benne egy hajlott hátú, örök vesztes gyógyegér (Alekosz), egy hisztis picsa (Éva) és a Rácz testvérpár akik közül Béci jelenleg is a hallójáratokat ostromolja az igénytelen szarfosszar zenéjével. Ennyi. Most viszont ezerrel pörög a ValóVilág 5. szériája amelyben helyet kapott egy igazi kacsacsőrű emlős is. VV Veronika (Alekosz volt nője) az a fajta nő akire első ránézésre megmondod, hogy egy ingyenélő kurva (már bocs a rajongóktól, ha vannak itt egyáltalán olyanok). De róla – és úgy echte a VV5-ről – majd írok még ha eljött az ideje. Volt az előző szériának egy ilyen közös éneklős, parádézós része amelyben megszületett a Klikkesedjél című dal. Igazi agyfasz már az eredeti is de mint az várható volt, a jónép elkezdte szépen lekopírozni és saját képére formálni azt. Így születhetett meg az alant található torszülött is.

Mivel Agreator kolléga felettem következő posztja is a cigány zenei ''kultúrát'' elemzi majd ki egy videó segítségével, ezért én csupán felkészítelek titeket arra, hogy mi lesz még a jövőben ha a táncos lábú kisebbség a médiából merít. Ez egy raj-version amelyben láthatunk 2 pujárót meg 2 pujaricát, a háttérben meg mindjárt összedől a putri. Melynek jobb oldalán az éles szeműek még egy igazi boszorkányseprűt is felfedezhetnek (készülünk ám a Halloween-re) mellyel minden bizonnyal az egyik szépséges, rafináltos, maffiákos hölgyemény érkezett. A felvétel szar, a minőség a béka segge alatt leledzik de érdemes végignézni (még ha csak bele-bele tekergetve is) mert az a tánc amit ezek négyen lenyomnak, az kérem szépen EPIC:

Egy kicsit megszaporodtak a zeneajánlók mostanában a blogon, és ezek örömére most egy olyan klip fog következni ami nem feltétlenül szar, pedig ugyanúgy mint az eddigieket ezen posztsorozatban, úgy ezt is a VivaTV heti toplistájáról szedtem. Tehát most egy kifejezetten jó zene fog következni.

Mindannyian tudjuk, hogy az elektronikus zenének mekkora kultusza van idehaza (és most nem a Josh & Jutta -féle audiovizuális agymenésekre gondolok mert azokkal embert lehetne kínozni) de legnagyobb sajnálatunkra a porondot az igénytelen, egy kaptafára készült, autotune hullámokkal megspékelt előadók uralják. A mainstream jól fizet ugyan de eredetiséget még hosszas keresés után sem lelhetnénk az ilyenfajta produkciókban.

Talán mindenki emlékszik még, hogy az elektronikus zene mikorra vezethető vissza. Történelem óra következik: Már a 70-es években is hatalmas kultusza volt, hiszen akkoriban kezdték meg hódító útjukat a böhöm nagy szintetizátorok, a géphanggal előállított hangsávok, avagy a minimal-design szabályait követő, letisztult, fapados prüttyögések és színpadképek. Bőven elég ha mondjuk a német Kraftwerket hozzuk fel példaként amely trióra az idősebb olvasóink még igen, a fiatalabb olvasóink már kevésbé emlékezhetnek. Aztán eljött a 80-as évek és mindenhová bekúszott az elektronika (főként a táncparkettekre). Tipikus 80-as évekbeli kép: neonfények, ízléstelen ruhák, még ízléstelenebb frizurák és közben vadul veri az ütemeket a dobgép, minimalista szinti-szólókra alapozva. Legnagyobb kedvencem, a Depeche Mode is ebben a korszakban indult (és sikerük máig töretlen). Magukévá tették ők is az elektronikát. A stadionslágerektől kezdve az instrumentális (vokál nélküli) dalokig mindenhol jól érvényesültek. Aztán a 90-es években egy csöppet alább hagyott ez a nagy elektronikus láz (nem igazán fért meg az olyan új műfajok mellett mint a gangster-rap, a grunge, a britpop, vagy az akkor még csak szárnyait bontogató indie).

Aztán a 90-es évek végére mégis visszatért az elektronikus zene, mint műfaj – méghozzá a lehető legnagyobb elánnal. Massive Attack, Fatboy Slim, DJ Shadow, Tiesto, UNKLE, Röyksopp, Underworld, Prodigy, Daft Punk, Björk és nagy favoritom Moby, hogy csak párat említsek (biztosan mindenki tudna még több tucatnyit). Mára az elektronika ott van mindenhol, majdnem minden dalban, legyen az mainstream (pölö Lady Gaga), avagy műfajilag besorolhatatlan zenei katyvasz (pölö The XX). És mivel amúgy is hódít a retro-láz, ezért a zenekarok/előadók is előszeretettel nyúlnak vissza évekkel, sőt, évtizedekkel korábbra zenei alapokért, inspirációkért. A jelen posztban bemutatásra kerülő Compact Disco is szemrebbenés nélkül használ olyan hangmintákat amelyeket ezelőtt köbö 25 évvel futtattak utoljára de mindezt nagyon korrekt módon, nagyon ízlésesen teszik:

Az utóbbi időben eléggé rákaptam az ilyen-olyan videoklipek kritizálására és aki öreg róka már (és nem csak Sivatagi ;P) az tudhatja, hogy előszeretettel savazzuk mi itt a különféle gány előadók még gányabb produktumait, sőt, annak idején (úgy másfél évvel ezelőtt) külön posztsorozatot is folytattam ebben a témában. Itt az október, most már tényleg nem kell hozzá sok idő, hogy végleg alábbhagyjon ez a tikkasztó meleg és beköszöntsön a megszokott, hűvös időjárás. Általában ősszel-télen a legnagyobb a különböző blogok látogatottsága és ha majd visszatér minden egyes próbaidősünk és cikkírónk is, akkor nagy elánnal vetjük bele magunkat mi is ebbe a szezonba. Eleddig csupa olyan videót mutattam be amelyen egy-egy pasi szerepelt (VV Béci/Düki/Fluor/Fekete Dávid) azonban most egy női előadóval ismerkedhettek meg. Sajnos lövésem sincs, hogy ki az a Patty mert semmi info nem terjeng róla a neten, mindössze a Facbook-os oldalát leltem meg (>ITT<) ahol meg lehet találni az elérhetőségeit (ha netalántán valaki vidéki lagziba hívná a kötelezőnek tekinthető szintetizátoros fiú mellé, avagy pusztán csak telefonon akarja zaklatni) és kiderül, hogy a stílusa valahol a pop és az r&b mezsgyéjén mozog. A klipet a VIVA toplistájáról csentem, úgy látszik sokaknak bejön ez a fajta maszlag. Egy igazán rajos akciót szemlélhettek meg eme csodálatos alkotásban. Külön felhívnám a figyelmet a remek alakításokra, a rajharczos sofőr karját díszítő igényes tetoválásokra és a drámainak szánt de minden tekintetben elbagatellizált, csapnivaló sztorivonalra. Ennél még Young G is képes lenne jobb klipet összedobni, erre mérget mernék venni. Lessétek meg, aztán még egy kicsit kukacoskodom:

Nem igazán értem magát a cselekményt. Egy üres raktárban (vagy gyárépület, fene tudja) egy csapat maffiabetegségben szenvedő emberke kidolgozza a tökéletes rablás tervét. Láthatunk egy csomó tervrajzot, menekülési útvonalakat, fényképeket, matematikailag precízen kivitelezett forgatókönyveket. És hát vannak ám ott fegyverek is dögivel. Géppuska meg automata pisztoly, ez igen! RAMBÓGECI irigykedne is ha látná (és nem a Mekong-delta vidékén vadászná lesből a megmaradt vietkong harczosokat). Van ám a csapatban egy kis nyikhaj gyerek is, valószínűleg ő az agy hiszen minden akciófilmben a kis csipszar gyerek az agy, a csapat esze, az akció során maga alá csináló géniusz. Amíg gengsztereink jól megtervezik az akciót addig Patty halkan suttog nekünk: ''Szeress! Szeress!'' – ennél elcsépeltebb módon már nem is kezdődhetett volna a klip. De most komolyan. Persze itt még nem tudtam, hogy mi fog kisülni a dalszövegből ezért lehúztam a maradék whisky-kólát és feszülten figyeltem a videó cselekményének további, drámai(-nak szánt) eseményeit és Patty édes hangját. Egy valami van amibe viszont nem tudok belekötni és az a dalszöveg: gyengén indul de később csak kibontakozik valami és bár közel sem emelkedik profi szintekre, annyit elér, hogy az ember nem tekerné tovább rögtön a rádiót ha meghallaná benne – hozzáteszem nem ilyen formában hanem mondjuk akusztikus gitárral kísérve. Úgy még jó is lenne. Nem tudom, hogy saját szülemény-e de nem lóg ki a sorból pölö a Csillag születik/X-faktor/Megasztár szereplőinek saját dalszövegtermésével összehasonlítva. A klip viszont elég gyenge lett, én nem tudom az alkotó hányszor látta az Argo-t, avagy hány ZS-kategóriás akciófilmet kellett megnéznie kötelező szinten gyerekkorában de ez a produkció a béka segge alatt van. Pedig a technikai színvonal megvolt. Más rendezővel, kicsit nagyobb büdzsével és nem nyálas happy enddel a klip még elment volna (mekkora szar már, hogy a tökéletesen precíz akció, tonnányi fegyverrel úgy végződik, hogy a rendőrök mindenkit elkapnak, pff!), Patty meg felvehetett volna egy kicsit kevesebb ruhát, hadd örüljenek férfi rajongói. Sajnos így csak egy legnagyobb jóindulattal is csupán közepesnek (vagy még annak sem) tekinthető videoklip született. Pedig a lehetőség – mint minden egyes előadó esetében – végig ott lebegett a levegőben. Csak meg kellett volna ragadni.