Ezúttal (is) egy shukár pakkot hozok nektek, de most a nőstényekre helyezve a hangsúlyt. Óvatosan nézegessétek, nehogy az "igényesség", ami a képekről sugárzik megvakítson...

Gondolom ti is észrevettétek már, hogy mennyi olasz van kicsiny országunkban manapság. Na belőlük állítottam össze most egy posztot!

Szép napot! Kutakodtam egy kicsit a szarban, (értsd; myvip) és találtam nektek egy pár shukár herczeget meg pujaricát. Hogy mi a baj? Hát az, hogy léteznek még. Jó szánakozást/gyűlölködést!

Shalom! Talán vagytok még páran, akiknek manapság eseménytelen, szürke napjaik vannak, vagy egyenesen olyan eseményekkel vagy párbeszédekkel vannak tűzdelve, hogy azt kívánnátok, hogy bár az előbbi típusú lenne. Első sorban ezeknek az embereknek ajánlanám ezt a posztot, meg azoknak, akik kedvelik az ilyesmit. Nézelődjetek hát!

Shalom! Kutakodtam rajvipen meg faszbúkon egy kicsit, és rájöttem sokadszorra, hogy vannak nálam sokkal nagyobb gyökerek is. Ennek a kifejtését kép formában hoztam el nektek, bár viszonyítási alap nincsen (talán a napiszaron, ha valamit nagyon elbaszok), mert nem igazán szeretek magamról képeket kirakni sehova. Na mindegy, száz szónak is egy a vége, hoztam egy pár barmot. Jó szórakozást!

Ezúttal egy zeneajánló lesz a posztom témája, de mivel nem én írtam át is adom a szót PeerGynt kollégának.

A svédek legfontosabb exportcikke (az IKEA után) a metálzene. Bizonyára sokan közületek ismernek különböző bandákat Svédországból, de én most egy Magyarországon viszonylag ismeretlen együttest szeretnék bemutatni.

A Narnia stílusát tekintve keresztény progresszív neoklasszikus power metál (???). A banda 1996-ban alakult Svédországban. Az együttes a C. S. Lewis regényeiben szereplő országról kapta a nevét, a szó jelentése Béke. A zenekar albumnevei és lemezborítói is gyakran merítenek ihletet a regényből. A regényből készült filmhez viszont már semmi közük nincs. Ezen kívül hatással volt rájuk számos klasszikus metálelőadó, de elsősorban Yngwie Malmsteen. Zenéjük jellemzői az erőteljes gitárszólók, a kórusok és a power metál műfajában megszokott gyors tempó. Szövegeik kivétel nélkül keresztény témájúak, főként a XXI. század emberének magányával, istenkeresésével foglalkoznak (Curse of a Generation, One Way to Freedom).

A Narnia nagy kedvenceim egyike; szerintem akik szeretik a progresszív metált, a remek gitárszólókat vagy az elgondolkodtató dalszövegeket, azoknak megéri belehallgatni. A linkek nem az együttes egy konkrét albumáról való számok, hanem egyfajta válogatás. Jó zenehallgatást mindenkinek!
EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!

A sok raj és emó nézése közben gondolom legnagyobb részetekre a hányinger jön rá. Ezért gondoltam, hogy kéne egy kis változatosság. E célból hoztam nektek egy pár változatos tájképet, egy kicsit innen, egy kicsit onnan. nem húzom az időt, utazásra fel!

Shalom mindenki! A rajvip mindig tartozgat elég mocskot ahhoz, hogy az oldal szíve a végtelenségig dobogjon, és erre most ékes példát hozok. Lesz itt szerelem, romashop, harczolás, minden ami szem-szájnak ingere (főleg hányingere). Nem is húzom az időt, jöjjenek az igénytelen a csillogó shukár képek!

Shalom mindenki! Keresgéltem a rajvipen, hátha találok pár afromagyart, akik annyira gyökerek, hogy kirakhassam őket a blogra. Találtam is, mert aki keres, az ugyebár talál is. A következő képek olyan szintű tömör, shukár gyémántos rajságot árasztanak magukból, hogy gyengébb idegzetűeknek nem ajánlatos (és azoknak sem, akik éppen esznek). Nem is ugatok tovább, lássátok a rajságot!

Shalom mindenki! Egy emópakkot hoznék nektek, mert még mindig nem jöttek rá a kis görények, hogy mekkora tévedésben is élnek. Amit ezek a magyar "emók" csinálnak, az egyenesen szánalmas, és kurvára nincs semmi köze az eredeti stílushoz. Igen, van egy pár, aki tényleg emó, de az általában nem hangoztatja, hogy ő az. Én már tudom, hogy "mijazazemó", de az biztosd, hogy nem az, amit a következő képeken láttok majd.

Aktuális zeneajánlónkat SivatagiRóka hozta össze, át is adom a kannás bort   szót neki.

Sziasztok!

Az eddigi zeneajánló posztok mind érdekesek voltak, legtöbbje még az én botfülemmel is élvezetes volt. Hogy mást ne mondjak, a Ladytron valamelyik albuma annak ellenére, hogy engem leginkább „rokkos”-nak szoktak mondani, azóta is majdnem folyamatosan szól itthon. Annak, hogy csak majdnem, két oka van. Az egyik, hogy a bömbölő Nóta TV-vel elég nehéz versenyre kelni. A másik egy olyan banda, akiknek egyik albumát szeretném most figyelmetekbe ajánlani. A következőkben tehát a Texas-rock mestereinek 1983-as művéről lenne szó.

A ZZ Top-ról már biztosan mindenki hallott – vagy olvasott, látott róluk képet. Amennyiben mégsem ugrana be kik ők, egy 1969-ben a Billy Gibbons, Dusty Hill, Frank Beard-trióval megalakult zenekarról van szó, akik azóta is ebben a felállásban játszanak. Eleinte klasszikus blues-rock és country zenét játszottak, így 1971-es első nagylemezükön, a ZZ Top’s First Album-on is. Később – bár mindig is megmaradt a blues-rock, mint fő csapásirány – a hard-rock, az ún. déli-rock és az általuk létrehozott Texas-rock legnagyobbjai közé emelkedtek. Koncertjeikre a 70-es évek végén már tömegek látogattak el, Gibbons és Hill pedig ez idő tájt növesztette a védjegyükké váló szakállt. Híressé az 1973-as Tres Hombres albummal váltak, ám a legnagyobb sikert az 1983-ban kiadott Eliminator című korongjuk jelenti mind a mai napig. 10 millió példányban kelt el, az Egyesült Királyságban két év alatt háromszázezer darabot adtak el belőle, jelenleg négyszeres platinalemez a szigetországban. Nos, ezen meglehetősen hosszúra nyúlt bevezető után lássuk az Eliminator névre hallgató medvét.

A medve: A Gimme All Your Lovin’ – a néhai Sláger Rádiónak hála – mindenki fülébe becsempészte a Texas-rockot, a szóban forgó albumra keresve sem találhatnánk jobb kezdő dalt. A „sláger” után a mainstream felé hajló Got Me Under Pressure visz minket tovább a sivatagban száguldó vörös hot-rodon, hogy aztán a Sharp Dressed Man alatt egy sebességgel lejjebb váltva érjünk el a kellemes, pihentetően lassú I Need You Tonight-ig. A sorban ötödik I Got the Six új lendülettel, igazi kőkemény hard-rock nótaként röpít minket tovább a poros aszfalton, majd újra lejjebb kapcsolunk és következik a Legs. Ezután egy újabb, viszonylag lassú dal következik Thug címmel, mely számomra ezen album legékesebb példája annak, hogyan lehet mindig újat alkotni az eredeti hangzásvilág megtartása mellett. A TV Dinners már kevésbé enged a 48-ból, viszont itt érződik leginkább a csapat 80-as évekbeli szinti-korszakának hatása. Rákapcsolunk: Dirty Dog, a kilencedik, én nem tudom miért, de minden alkalommal, mikor hallgatom magam előtt látok egy koszos kóbor kutyát vágtázni. (Természetesen a sivatag közepén, veszkócsizmában. XD) A következő két dal is nagyjából ebben a mederben folyik tovább, az If I Could Only Flag Her Down-nak szerintem igazi jó déli hangzása van, majd megérkezünk a lepukkant benzinkút melletti útszéli csehóba, ahol éppen a Bad Girl szól, ami ugyan kissé reszelős, de méltó lezárása az albumnak.

Ennyi lett volna, szerintem ez a ZZ Top legjobb albuma, a blues-rockon belül is kimagasló. Remélem a muzsika kárpótol a sok szövegelésért.

Üdv
              SivatagiRóka

Shalom! Legutóbbi posztom (jó régen volt már, igen, bevallom) megint fantasy témájú volt, de most egy zeneajánló érkezik tőlem ismét. Jóllehet a Slipknot nevezetű bandát nagyon sokan ismerik és szeretik, mégis úgy éreztem tökéletes téma lehetne... A posztot először is az egykori basszeros Paul Gray emlékére szerkesztem, aki sajnos már nincs köztünk. A banda egyébként első lemezét 1996-ban adta ki Mate, Kill, Feed, Repeat néven. Már ekkor is sok rajongót szereztem maguknak, pedig ez az album minőségre még sehol nem volt a Vol 3 (The Subliminal Verses) vagy akár az Iowa nevű albumhoz képest. Második albumuk '99-ben jelent meg, és találóan a Slipknot nevet kapta. Ekkor a banda arculata kezdett hasonlítani arra, ami manapság minden Slipknot rajongónak beugrik a nevük hallatán. Következő lemezük a már említett Iowa, amit a banda székhelyéről neveztek el, és 2001-ben jelent meg. Ezután három évvel jelent meg a Subliminal Verses, vagy más néven Vol. 3, ami szerintem az egyik legnagyobb durranás volt. A következő lemez a 9.0 Live, ami koncertfelvételekkel vágott magának utat a metalrajongók szívéhez. El is érkeztünk lassan posztom alanyához, a 2008-as évben kiadott All Hope Is Gone nevezetű förmedvényhez, ami nagyon közel áll a szívemhez (már ha van).

Slipknot: All Hope Is Gone

          Megjelenés éve: 2008

          Műfaj: metal

          Kiadó: Roadrunner Records

Az album kiadása után gyorsan az eladási listák élére került, ebben szerepet játszhatott a Slipknot jó hírneve. Most sem okozott tehát csalódást, egy újabb remek lemezt sikerült a srácoknak összedobni. Minden szempontból 10 pont a tízből, minőségére nem lehet panasz, és amire külön felhívnám a figyelmet, az a változatosság. A Slipknot nem éppen altatódalairól híres, bár előfordulnak nyugodtabb számok is az ő gondozásukban. Ennél az albumnál kiválóan sikerült innen is, onnan is válogatni. Sőt, ha fokozni akarom a banda istenítését, akkor azt is megemlítem, hogy a Dead Memories c. számban ötvözik a két stílust, mondhatnánk, arany középútra leltek. Aki eddig nem volt kibékülve a Slipknottal, az ezután sem fogja őket megszeretni, de akik szeretik, illetve szerették, azoknak jót tehet a vérfrissítés. Én mindenkinek csak ajánlani tudom, egyik kedvenc zenekaromról lévén szó... Végül egy kis ízelítő:

Még végszóként megjegyezném, hogy ezt a posztot Sid hatására írtam, mert szépen felhívta a figyelmemet arra, hogy nem kis mértékben ellustultam, és elég kevés posztomat látni mostanában. Ezért visszamenőleg is elnézést kérek!