HUNMercenaries által írt posztok listája:

Sziasztok! Szeretnék nektek leírni egy gondolatmenetet ami szerintem sokatok számára kicsit keszekusza lesz, de a lényege annyi lenne, hogy a mai gazdaság mi alapján mükődik.

EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!

Sziasztok! Szeretnék megosztani veletek egy manapság történő érdekes (idegesítő az én véleményem szerint…) jelenséget ami a mai magyar fiatalok zömét elriasztja az ilyen dolgoktól. Vagyis magától a nemzeti identitástudattól.

Mostanában (Igazából már 16 évesen…) jutottam el arra az intelligenciaszintre, ahol már képes vagyok megfigyeléseim, megérzéseim és a gondolatmeneteim alapján megkülönbőztetni a dolgokat. Vagyis ahogy 16 éves lettem. Elkezdtem foglalkozni a körülöttem lévő világgal. Eleinte csak a tv alapú dolgokra alapoztam gondolataimat amit így visszanézve mostani fejjel kicsit szégyenlek is. Na de, hogy mi az amit szégyenlek ebben. Azaz, hogy majdnem beálltam a sorba és lettem egy irányítható birka. Egy birka akit csak terelnek és jól lenyírnak. Majdnem meglettem fosztva tudatosan/tudatalanul attól a tulajdonságtól ami emberré tesz. Vagyis magától a gondolkodástól. A gondolkodástól mellyel az ember eltudja dönteni egy helyzetben, hogy neki mi a jó, mi a rossz és tudja formálni a saját véleményét a környezetével kapcsolatban.

EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!