Ez a videó már nagyon, nagyon, nagyon, de nagyon fájt. Simán túltesz még a keddi Magdi anyus a kisszobában levitál című videón is. De komolyan. Itt van nekünk ez a Barátok közt amelyet nagyon sok háztartásban mossa az agyakat estéről-estére. Erzsi néni hazamegy a nyugdíjas klubból, letelepedik a tévé elé egy kis rágcsálnivalóval és miután az olyan ismeretterjesztő műsorok mint az Aktív elmesélik neki, hogy Baricz Gergő és barátnője mindent megosztanak egymással az egyik nagy közösségi oldalon (itt tenném fel a kérdést: ki a kékeres fasz az a Baricz Gergő?), Erzsi néni úgy érzi, szüksége van egy kis teleregényre. Kapcsol az RTL-re, ahol már fel is csendül az 1998 óta változatlan dallam:

Új élet vár,
Felejts el mindent
Mindent ami fáj
Jövőd fényesebb
Jól tudod
Régóta rájöttél
Boldog élet rád
Csak Barátok közt vár...

Kérem valaki magyarázza már el ennek a lényegét nekem, mert nem egészen értem. Különben meg ez a ''Boldog élet rád'' olyan cigányos, nem? Mintha vigasságot kívánnának a fejedre, meg aranyesőt a családodra. Boldog élet rád. Dikk' a devla védelmezzen meg a sok rosszaságtól a életbe'. Persze tudom, hogy hozzá kell venni a következő sort is de akkor is! Igazán kitalálhattak volna valami frappánsabb szöveget a főcímzenéhez. Jó, inkább ne is elemezzük tovább mert akkor itt ülhetnénk reggelig. Inkább nézzük meg a legújabb BK gyöngyszemet amelynek végén én már konkrétan a fejemet fogtam. Van két droid (mindkettő nőstény). Az egyik unott arccal újságolja a másik droidnak, hogy a Klaudia nevű droiddal megvették az új laptopot. Fú, ez az új laptop bizony mindent tud ám! 64 magos processzor van benne, meg miegymás (repkednek ám a számítástechnikai kifejezések, érdemes figyelni). Erre a másik droid – akinek valószínűleg megártott a reggeli kávé – megkérdezi: ''És e-mailezni lehet vele?'' Hatásszünet. Még mindig hatásszünet. Még mindig hatásszünet. Öt percig csak meredtem a képernyőre és nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy inkább csak nevessek. Utána kimentem elszívni egy cigit és végiggondoltam ezt az egész BK témát. Eddig biztos voltam benne, hogy az epizódok forgatókönyvét egy 11 éves kislány írja, de eme videó után rá kellett jönnöm, hogy ez lehetetlen, hiszen még egy gyerek is tudja, hogy egy laptoppal igenis lehet e-mailezni. Úgyhogy most már azon az állásponton vagyok, hogy az epizódok forgatókönyvét egy 75 éves nyugdíjas mamóka írja, aki több szempontból is hős a családban: egyrészt azért, mert 1956-ban meggybefőttel dobálta meg a szovjet tankokat, másrészt pedig azért mert ilyen remek szkriptekkel dúsítja a Barátok közt amúgy is érdekfeszítő cselekménysorozatát (remélem érzitek az iróniát szavaimban). Most viccet félretéve. Vagy az van, hogy az az új laptop annyira ergya, hogy még az aknakereső is csak visszavett grafikai beállítások mellett fut rajta, vagy pedig a forgatókönyvíró tényleg segghülye – személy szerint inkább az utóbbira tippelnék. Kedves, RTL Klub! Várnánk még ehhez hasonló böszmeségeket a jövőben is, és akkor már gyorsan meg is erősítenénk a pletykákat: Igen, egy laptoppal lehet e-mailezni is. Ez aztán a technikai fejlődés, nemde? Egy nagyon kicsit talán le vannak maradva a szerkesztőségben, de ez nem baj. Megesik az ilyesmi a médiában. Ti pedig inkább nézzétek meg a videót (ha még nem láttátok volna), és örvendjetek vala: ez bizony a valóság.

Videót köszi Ricsikének!

Első Filmajánló: Kultfilm: Harcosok Klubja (1999)

Második Filmajánló: Kultfilm: Die Hard 1. – Drágán add az életed! (1988)

Harmadik Filmajánló: Kultfilm: Taxisofőr (1976)

Negyedik Filmajánló: Eredet (2010)

Mai téma: TERMINÁTOR 2. - AZ ÍTÉLET NAPJA (1990)

Bandi a hegyről rovata: 

Az igazi, nagybetűs MOZI, amit valószínűleg minden filmrajongó látott már legalább tízszer. (Én személy szerint kicsit többször…) Lehet-e egyáltalán újat mondani valamiről, ami ennyire közismert és népszerű? Én azért megpróbálom.

MINDENNEK AZ ELEJÉN

Az idén ötvenhét éves filmrendező, James Cameron már tinédzserkorában filmrajongó volt, de akkor még nem dédelgetett mozis ábrándokat. Bár az egyetem alatt szívesen járt a helyi filmklubba, és boldogan nézett régi klasszikusokat, ez – akkor még – úgy tűnt, elegendő a számára. Azonban az ő életében is elérkezett egy pont, amikor a rajongásból életcél lett, ez pedig 1977-ben, huszonhárom éves korában következett be, amikor is bedübörgött a mozikba a Csillagok háborújának első (vagy negyedik?) epizódja. Cameron forgatókönyvírást és díszletépítést tanult, és közreműködött többek közt a Kurt Russel nevével jelzett Menekülés New Yorkból című sci-fiben. Roger Corman producer ajánlására kapta meg első rendezői megbízását 1981-ben, a Piranha 2 című B kategóriás horrorra. Kár lenne tagadni, hogy kis költségvetésű, ultragagyi filmecskéről van szó, de Cameron legalább elmondhatja: ő tényleg alulról kezdte.

Mivel ezzel a bloggal nem igazán törődik a kutya sem (ezt így nyugodtan kijelenthetjük), gondoltam elhozom a legújabb kedvenc videómat amely könnyen lehet, hogy néhány helyen vótmá', azonban – emlékezetem szerint – ide még nem tettem ki. Újabban nagyon rákattantam a Barátok közt elnevezésű magyar telesorozatra, de koránt sem azért mert annyira jó lenne, hanem mert annyira elviselhetetlenül szar, hogy az már jó. Enyhe képzavar, tudom – de elég ha megnéztek egyetlen egy részt belőle és rájöhettek, hogy az agymosó média hogyan tartja bűvkörében a nyugdíjasokat. Hát, ezzel a minősíthetetlen produktummal. 1998 óta fut rendületlenül a sorozat, azóta a konkurencia (a TelAviv2) is próbálkozott versenyre kelni vele (lásd: Jóban/Rosszban amely sorozat kitalálója szintén golyóért kíván) de a Berényi família és a Rózsa bisztró többi látogatója két lábbal állnak a képernyőn. Mondhatnánk úgy is, hogy betonbiztos helyük van (nem...nem a Duna fenekén) a hazai televíziózásban. Nem tudom emlékszik-e itt még valaki a Szomszédok című sorozatra. Ma már jókat röhögünk az akkori párbeszédeken amelyek elhangzottak abban a sorozatban (például, hogy Vágási Feri olyan jó arc, hogy sosem warezol holott ha az asszony megnézte volna a lakásban lévő ''EREDETI Windows, valódi előny'' matricával ellátott számítógépüket, talán könnyen rábukkant volna egy kis japán kaki-szexre, meg az Anális Majális 23. részére...). Ugyanakkor 10 év múlva majd jókat fogunk derülni a mostani telesorozatokban elhangzott párbeszédeken is. És itt jegyezném meg, hogy volt ám nekünk magyaroknak egy Família Kft. elnevezésű sorozat is amely szerintem mérföldekkel jobb volt mint a Szomszédok, mert fél órával előbb be tudtam aludni rajta. De térjünk inkább vissza Magdi anyushoz aki szerintem a hazai televíziózás egyik legegyedibb karaktere.

"Túl tisztára suvickolta a lépcsőt...és ez lett a vége!"

Úgy értem, bátorság kellett ahhoz a készítők részéről, hogy egy teljesen átlagos, bárki nagymamijára erősen hajazó nyugdíjast építsenek a sorozatba. Ennél már csak a meleg Hoffer Misi volt durvább. Szegény színész egy életre meg lett bélyegezve a karaktere által, simán el is tudom képzelni, hogy a fanatikus rajongó nyugerók vasvillával és fáklyákkal üldözték végig Pest utcáin amiért azt hitték róla, hogy a saját neméhez vonzódik. Azóta nem is tudom mi lett vele, amióta kiírták a sorozatból. Talán a nyugerók elérték amit akartak. Béke poraira. Magdi anyus is megmurdelt a sorozatban, azonban mégis visszahozták, méghozzá kísértet alakban. Na, ez az igazi csavar! Ilyet még a Fűrész első része sem tudott nyújtani, srácok! Nézzétek csak meg az alábbi kis videót: a rajsámánasszony (by: Kultur) aktívan tevékenykedik a lakásban, nézegeti, hogy mit mennyiért tudna eladni a rokonoknak. A gyerekek unott arccal eszegetnek az asztalnál, mire beállít a jó öreg Vili bácsi, a rettenthetetlen gondnok. Meghozta a finom ebédet a sarki Sushi Wok-ból. Öröm bódottá' van de Vili úgy dönt, betér a kisszobába még egy székért. Balga döntés! Egyedül sose menjünk még egy székért a kisszobába mert könnyen lehet, hogy az említett helyiség egy ősi indián temetőre épült és ha nem is elpusztult állatok, de rémalakok térhetnek vissza a sírból. Vili gyanútlanul bemegy de többé már nem a saját lábán jön ki. Ugyanis megjelenik előtte maga Magdi anyus, aki a túlvilágon is kredenceket takarít és paprikás krumplit főz. Viliben megáll az ütő, menten össze is esik mint Deviáns Krisz a harmadik üveg vodka után. A rajongók pedig ujjonganak, hogy Magdi anyus kísértet alakban materializálódott a kisszobában. Az egyszeri néző – mint amilyen én is vagyok – pedig nem érti a szituációt, különösen azt nem, hogy a rajsámánasszony miért nem tört be a szobába egy hatalmas arany feszülettel és küldte vissza a szellemet oda, ahonnét jött (vagyis a túlvilági munkaközvetítő központba). Ez az igazi para, nem a Paranormal Activity, gyerekek. Itt láthatod is a rémalakot, nem csak a körvonalait. Gyenge idegzetűek inkább meg se nézzék eme televíziós mérföldkövet:

Remélem megfelel amíg újabb posztok nem érkeznek. - Brit

Különleges interjú következik most, ugyanis a világon egyedül nekünk sikerült szóra bírnunk a híres alvilági gengsztert, Ármándó-t – aki a maffiákok egyik legnagyobb és legbefolyásosabb tagja. Az interjúra a saját otthonában került sor. Eleinte kicsit tartottunk is attól, hogy odamenjünk, de Ármándó biztosított minket afelől, hogy nem fogjuk betoncsizmával a lábunkon egy bányató mélyén, vagy a kerti birsalma fa alatt eltemetkezve végezni – úgyhogy belevágtunk!

A háza pont olyan volt mint amilyennek elképzeltük: kívülről hatalmas kerítés, kőoroszlánok, és néhány kamera figyelmezteti az arra járókat: itt nem akárki lakik ám! Belülről hatalmas, dús növényzettel borított kert fogadott minket, amely tényleg akkora volt, hogy talán el is tévedtünk volna benne ha nem kérünk útbaigazítást az éppen bőszen gyomláló rabszolgáktól. Ármándó a verandán fogadott minket, egyik kezében jóminőségű szivar, másikban egy pohárka brandy figyelt. Mélyet szippantott a tömény akácillattal átitatott levegőből, majd így szólt: - Sok munka van még a kerttel, pedig két nap múlva lagzi lesz – a kisebbik lányom végre férjhez ment! – jelentette ki büszkén, majd méltóságteljesen lehuppant az egyik kis kerti székre, és minket is hellyel kínált. Egy húzásra felhörpintette az italát, majd megszólat: - Jól van tesókáim, kezdjük, mert lemaradok a Cool Live-ról! Előhalásztam a magnót, és elkezdtük a várva várt interjút.

Első Filmajánló: Kultfilm: Harcosok Klubja (1999)

Második Filmajánló: Kultfilm: Die Hard 1. – Drágán add az életed! (1988)

Harmadik Filmajánló: Kultfilm: Taxisofőr (1976)

Mai téma: EREDET (2010)
 

Viszonylag új film, de már most elmondhatjuk, igazi kultuszmozinak született. Nyolc Oscar-díjra jelölték (ebből négyet el is hozott), valamint a bevételei megközelítették a Star Wars: Baljós árnyak epizódjának bevételeit, ami azért nem kis teljesítmény, főleg ha azt nézzük, hogy ezeknek az „árnyaknak” már megágyazott egy klasszikus sorozat, az Eredet meg „csak úgy” jött. Azt pedig nagyon jó látni, hogy Hollywood még ennyi év és ennyi szemét után is képes valami újjal előállni. Az elmúlt években már kezdtük azt hinni, hogy végleg temethetjük a tengerentúli filmipart, és be kell érnünk a Végső állomás újabb és újabb „fantasztikus” részeivel, meg a Danger Miami: Attack of Killer Ants-féle csodákkal, pedig, mint azt látjuk, a közönség már az EREDETiség leghalványabb jeléért is hálás szívvel perkál a kasszáknál. Egy szó, mint száz, jött ez a mozi, és jól belerondított a most felvázolt képbe – szerencsére.

INCEPCIÓ

A rendező, Christopher Nolan saját maga írta a film forgatókönyvét, kisebb-nagyobb megszakításokkal nyolc éven keresztül, de az ötlet magva már tizenhat éves gimnazistaként megfogant az agyában, egy kusza álomból ébredve. Történt ugyanis, hogy alaposan megfázott a téli szünet alatt, és egy éjszakát magas lázzal szenvedett végig, ami általában követhetetlen, izzasztó álomképekkel jár együtt. Ezután ötlött fel benne, hogy milyen volna, ha képesek lennénk belopózni mások álmaiba, és ott alakítani a világot, vagy – ha már bent vagyunk – akár meglesni az agya legféltettebb titkait is? Még egy rövid novellát is firkantott ebben a témában, de a kamaszos lelkesedés hamar alábbhagyott, és nem is foglalkozott tovább a dologgal közel másfél évtizeden keresztül. Ám a gondolat nem veszett el, hiszen a magva már el lett vetve, és csak arra várt, hogy végre szárba szökkenhessen.

Péntek és 13.

13-an ültek az utolsó vacsora asztalánál és pénteken feszítették keresztre Jézust. Így elegendő, hogy a péntek 13 a legbabonásabb fogalmak egyike legyen. A babonás félelem annyira velünk él még most is, hogy sok helyen például nincs is 13-as szám, így nincs 13-as autó a Forma-1-ben, Amerikában sok helyen nincs 13. emelet, és az Apolló 13 űrhajót is 13 óra 13 perckor indították majdnem végzetes útjára. Persze mindez csak annak mond valamit, aki hisz az ilyesmiben. Tavaly is kitárgyaltuk már itt a blogon, élénken emlékszem is, hogy a többség magasról tesz a babonákra, meg a Péntek 13-ra.

Márai Sándor így ír a babonákról, a péntekről, a tizenháromról:

"Nem szabad babonákkal élni. A pénteket, a tizenhármat, a szemmelverést, a számok és jelek vajákos magyarázatát a gnosztikusok hozták világunkba, a korai kereszténység Rómába tóduló, gyülevész és zagyva szekták, szíriaiak és alexandriai csepűrágók, kancsi szövegmagyarázók, habzó szájú és sunyi rajongók. A fiatal kereszténységnek nem volt még ereje, hogy megverje azokat, akik szemmel vernek, a péntekre ezt mondja: "Egy nap", a tizenháromra:"Egy szám, mint a többi." A sztoikusok már nem parancsoltak Rómában, a keresztények még nem uralkodtak. Az ember elhagyatva állt szemközt természetével és a természettel. Félt, szűkölt, babonáskodott és varázsolt. Ember vagy, hited van, tudod, hogy rend van a tünemények mögött, felsőbb értelem. Vesd meg a babonákat. De tudjad azt is, hogy értelmed és hited büszke öntudata nem fegyelmezi és félelmíti a világ titkosabb erőit, melyek születésedtől halálodig lopakodnak és settenkednek körülötted. A baleset, a számok összejátéka, a nagy számok törvénye, a föld, a lég, a sugarak érthetetlen szándékai és tervei, mindez beláthatatlan. Valamilyen kevés alázatot és remegést azért megőrizhetsz szívedben. A világ nemcsak fényes és sötét, nem; a világ zavaros is. Nemcsak sugár, fény és hő van; démonok is vannak. (Goethe hitt a démonokban.) A világ nemcsak értelmes és következetes; valahol bujkál a tüneményekben a varázs is. Nem szabad babonásnak lenned, mert ez nem illik emberhez. De nem szabad teljesen megvetni a babonákat, mert ez emberfölötti, illetlen gőg. Inkább csak szelíd gúnnyal kell bánni babonáinkkal, mint aki mosolyog - de kissé fél is."

(Márai Sándor: Füves könyv. Helikon, 2000. 13. oldal.)

Van aki hisz benne, van aki nem. Olyan ez mint hogy van aki borsozza a káposztás tésztát, van aki pedig cukrozza inkább. Van aki az almás fahéjas teát preferálja jobban, van aki pedig a fahéjas almásat. Nem vagyunk egyformák és ez megmutatkozik a babonákhoz való hozzáállásunkban is. Talán a legtöbbeteknek fel sem tűnt, hogy ma van Péntek 13. És ez így rendben is van. Amikor ma rápillantottam a naptárra, nem az az érzés fogott el, hogy vigyázzak hová lépek mert a balszerencse ezen napon minden egyes utcasarkon lesben áll, hanem inkább az, hogy ideje lenne már megnéznem a Péntek 13. című kult-horror remakejét.

Történt valakivel bármilyen volumenű balszerencsés dolog a mai napon?

Tegnap este már kikerült a blogra a 2011-es év egyik legmegbotránkoztatóbb zenei klipje (>ITT<), ma este pedig jöjjön a szerény véleményem szerint kategóriagyőztes londoni Is Tropical együttes The Greeks című alkotása. Az élő szereplőkkel felvett, jelentős részben azonban animációs klipben gyerekek gyilkolásszák egymást egy csendes kis kertvárosban. Ömlik a vér, robbannak a kukák, centikről lövik fejbe egymást és torkokat vágnak el egyetlen mozdulattal, és bár láthatóan mindez csak játék, ami azonnal félbeszakad, ha Anyu az asztalra teszi az ebédet, azért összességében igencsak durva, ugyanakkor roppant szórakoztató is egyben. Ritkán látni ennyire meglepő, ötletes, hatásos és ugyanakkor szórakoztató alkotást. Lessétek meg magatok is:

Tavaly is szépen el voltunk látva sokkolóbbnál sokkolóbb zenei klippekkel, amelyek közül nem egy verte ki a biztosítékot a jónép körében. Számomra 2 igazán emlékezetes alkotás maradt hátra ezen kategórián belül a tavalyi évből, melyek közül az elsőt ma szemlélhetitek meg, a másodikat pedig majd holnap este. A duó dance/electro közegben mozog és saját bevallásuk szerint a dance videókban szinte mindig bikinis csajok ugrálnak szexin, úgyhogy ők ehelyett inkább arra koncentráltak, ami a férfiakat valójában érdekli, ez pedig a saját farkuk. Keith Schofield rendező ebből kiindulva készítette el a Big Bad Wolf videóját, amire sok minden mondható, csak az nem, hogy szokványos és felejthető lenne. Ellenkezőleg, ezt a három percet még évek múlva sem fogjuk elfelejteni, akár röhögve, akár undorodva nézzük végig, amint a főszereplők bevetésre indulnak a nadrágjukban lakó legjobb barátjukkal. Kínos pillanatok a munkahelyen, gondos készülődés, csajozás és szex, mindezt úgy, ahogyan eddig még biztosan nem láttuk. Elég sok online szaklap a tavalyi év legjobbjának választotta eme klipet, azonban én ezt a rangos díjat nem pont nekik adnám (tulajdonképpen nem is adnám senkinek, mert klippeket nem rangsoroltam az év végén) de annyi biztos, hogy ezt a videót nem fogjátok egyhamar elfelejteni:

Első Filmajánló: Kultfilm: Harcosok Klubja (1999)

Második Filmajánló: Kultfilm: Die Hard 1. – Drágán add az életed! (1988)

Mai téma: TAXISOFŐR (1976)

Te hogyan hívnád fel magadra a figyelmet, ha teljesen oda meg vissza lennél egy bájos színésznőtől? Egy John Hinckley nevű fickó ugyanis 1981-ben rálőtt Ronald Reagan amerikai elnökre, mégpedig azért, hogy így imponáljon Jodie Fosternek. Hogy hogyan jön ez ide? Nos úgy, hogy Jodie Foster szerepelt e cikkben tárgyalt filmben, és Hinckleyt ekkor ragadta meg az akkor még gyerek Jodie személyisége. A többit meg már tudjuk.

A TÖRTÉNET

A Vietnámot megjárt katona, Travis Bickle (Robert De Niro) kóros álmatlanságban szenved, ezért éjszakai sofőrként vállal munkát a new yorki taxi társaságnál. Vállalja a legmocskosabb környékeket is, Brooklynt és Harlemet, szabadidejében pedig pornómozikban lazít. Munkája közben ismerkedik meg Betsyvel (Cybill Shepherd), aki a következő elnökjelölt kampányában dolgozik, egy randi erejéig össze is jönnek, végül azonban a kapcsolatuk hamar tönkremegy, elsősorban Travis jelleme miatt, valamint amiatt a baklövés miatt is, mert a férfi a második randevújukon elviszi a nőt egy pornómoziba. Később a sofőr összeismerkedik Irissel, az alig több mint tizenkét éves prostituálttal (Jodie Foster). A férfi megpróbálja rábeszélni, hogy hagyja ott a stricijét, mivel – emlékei szerint – már találkoztak egyszer pár pillanatra, és akkor nagyon úgy tűnt, hogy Iris meg akar szökni munkaadója elől. Szerinte a lánynak a szülei mellett a helye, nem az utcán. Travis munka közben arról fantáziál – ezekről jórészt az általa elmondott monológokból értesülünk - hogy egy nap jön majd egy óriási, minden elsöprő eső, ami kimossa a város szennyét, az alkoholistákat, a drogosokat, a melegeket, a prostikat, és minden mocskot is, ami csak felgyűlt az évek alatt. Idővel azonban már úgy gondolja, ha másképp nem megy, akkor majd maga veszi kézbe a dolgokat. Merényletet próbál elkövetni az elnökjelölt ellen, akinek Betsy dolgozik, de ez nem jár sikerrel, megöli viszont Irisnek, a gyerek prostituáltnak a stricijét, majd pedig minden útjába kerülő alakot, aki megpróbálja megállítani abban a tettében, hogy a lányt végre kimentse a fertőből, és hazavihesse a szüleihez.

A dán születésű John Kenn foglalkozása szerint gyermekműsorokat ír és rendez. Saját blogján meg is említi, hogy roppant elfoglalt és sajnos nem igen jut szabadideje kedvenc hobbijára, ami a rajzolás. Ám ha valami véletlen folytán mégis akad pár szabad órája, akkor előszeretettel rajzolgat ilyen kissé beteg, szörnyeket és gyerekeket ábrázoló képeket. Külön érdekesség, hogy hobbijához nem hagyományos papírt, hanem közönséges post-it note-okat használ. Igencsak terjedelmes galériával rendelkezik a pasas már most, ezért kénytelen voltam ketté szedni a posztot. A képeinek hangulata olykor nyomasztó, olykor félelmetes de mindenképpen baljós. Egy kicsit olyan érzése támadhat az embernek, mintha a Silent Hill világát mesekönyvbe ontanák. Bízom benne, hogy sokaknak elnyeri majd a tetszését ez a két részre bontott poszt, és okoz az olvasóban néhány forgolódós, hideglelős órát az éjjel. Jöjjön tehát a második rész, 24 darab – durván elvont – képpel:

Előző rész: Lidérces órák – John Kenn rajzai (2/1)

A dán születésű John Kenn foglalkozása szerint gyermekműsorokat ír és rendez. Saját blogján meg is említi, hogy roppant elfoglalt és sajnos nem igen jut szabadideje kedvenc hobbijára, ami a rajzolás. Ám ha valami véletlen folytán mégis akad pár szabad órája, akkor előszeretettel rajzolgat ilyen kissé beteg, szörnyeket és gyerekeket ábrázoló képeket. Külön érdekesség, hogy hobbijához nem hagyományos papírt, hanem közönséges post-it note-okat használ. Igencsak terjedelmes galériával rendelkezik a pasas már most, ezért kénytelen voltam ketté szedni a posztot. A képeinek hangulata olykor nyomasztó, olykor félelmetes de mindenképpen baljós. Egy kicsit olyan érzése támadhat az embernek, mintha a Silent Hill világát mesekönyvbe ontanák. Bízom benne, hogy sokaknak elnyeri majd a tetszését ez a két részre bontott poszt, és okoz az olvasóban néhány forgolódós, hideglelős órát az éjjel. Jöjjön tehát az első rész, 24 darab – durván elvont – képpel:

Kissé megrekedt a Filmajánlók sora itt a blogon, ami elsősorban annak köszönhető, hogy nem igazán volt időm a virtuális térben tevékenykedni és őszintén szólva, akad jobb dolgom is mint napról napra előállni újabb posztokkal. Szegény Bandi a hegyről olvasónk már kábé másfél hónapja várja, hogy mikor szórom már ki a következő Filmajánlót az oldalra – jelentem, ezt most tettem meg. Ezentúl szerdánként lesz Filmajánló a blogon és ez mindaddig folytatódni is fog, ameddig Bandi küldi nekem az anyagot hozzá mailben. Következzék most egy újabb Kultfilm, amelyet szerintem senki olyannak nem kell bemutatnom aki kicsit is kedveli az akciófilmeket. Át is adnám a szót tehát:

Első Filmajánló: Kultfilm: Harcosok Klubja (1999)

Mai téma: DIE HARD 1. – DRÁGÁN ADD AZ ÉLETED! (1988)

A film – és tulajdonképpen az egész sorozat - az akció mozik klasszikus etalonja, az első rész pedig korának egyik legjobb filmje volt. A nyolcvanas évekre az akciófilm, mint műfaj, már eléggé ellaposodott (ahogy a kétezres évekre is újfent), és sok olyan B kategóriás alkotás látott napvilágot, ahol semmit nem számított a történetvezetés és a szereplők jelleme, kizárólag a csihi-puhin volt a hangsúly, a Die Hard azonban tagadhatatlanul életet lehelt a műfajba. Nézzünk meg tehát most egy mozit abból az időből, amikor a rosszfiúk karakterét még nem igazán árnyalták (egyszerűen szemetek voltak és kész), valamint amikor Bruce Willisnek még volt haja.

ELŐZMÉNYEK

Bruce Willis, aki immár elválaszthatatlanul összenőtt John McLane hadnagy karakterével, 1955-ben született Németországban, egy ott állomásozó amerikai katonatiszt első gyermekeként. (Később még három testvére követette). Willis – már odahaza az USA-ban – a középiskola drámatagozatába járt, később dolgozott kamionsofőrként, kidobófiúként, majd bárpincérként is. Később aztán, mint annyian mások, ő is szerencsét próbált Hollywoodban. Először filmsorozatok kisebb mellékszerepeiben tűnt fel, valamint egy Levi’s reklámban; az áttörést a Simlis és a Szende című sorozat főszerepe hozta meg számára. Amíg Willis a szárnyait próbálgatta, addig a 20th Century Fox 1985-ben leforgatta a „kislányszabadítós” Kommandó című akciófilmet Arnold Schwarzeneggerel a főszerepben. Mivel a film anyagilag sikeres lett, így természetesen felmerült a folytatás lehetősége. A film forgatókönyve pedig egy 1979-ben megjelent regény, a Nothing last forever alapján íródott meg. Sokan nem tudják, de a Die Hard filmterve eredetileg Kommandó 2 címen futott, ám a sztori lényegében ugyanaz. John Matrix (Arnold karakterének neve a Kommandóban) a lányával együtt meglátogatja a tőle már évek óta külön élő feleségét Los Angelesben, a Nakatomi toronyházban rendezett év végi partin, de jönnek a rosszfiúk, és csúnyán beleköpnek a karácsonyi puncsos tálba. Hatszázmillió dollár értékű pénzt és értékpapírt kívánnak ellopni az épületből, túszokkal véve körbe magukat (akik között ott van a főhős családja is), az odakint tébláboló rendőrség pedig tehetetlen. Csak egy legény van talpon a vidéken, a mindenkitől elszeparált veterán ex-kommandós, aki mezítláb veszi fel a harcot a rosszfiúkkal. Nos, a történet így kerek, de nem valós, Schwarzenegger ugyanis nem vállalta a szerepet, innentől pedig változtatni kellett az alapokon. A veterán kommandós eltűnt, és jött helyette egy rendőrtiszt, a szerepre pedig Richard Gere-t, (Micsoda nő!, A sakál, Vörös sarok, A hűtlen) kérték fel, ám őt sem érdekelte a dolog. Ekkor döntött úgy a stúdió vezetősége, hogy legyen a főszereplő egy jobbára még ismeretlen arc, mondjuk egy televíziós sorozat szereplője. Több tucat színész közül pedig éppen Bruce kellett nekik. Mivel azonban ő még korántsem volt sztár, ezért a film először csak videón jelent meg (persze a sikert látva később bevitték a mozikba is), még ha Schwarzenegger, vagy Richard Gere játssza a főszerepet, akkor elkészülte után már egyenesen a vetítőtermekbe megy.

Éppen azon tűnődtem, hogy milyen poszttal is kezdjek bele a 2012-es évbe. Már háromnegyed részt megírtam egy újabb fiktív olvasmányból, amikor észrevettem, hogy még itt kallódnak a gépemen Pálma Scene hetekkel ezelőtt lementett képei. Mivel most még a legtöbb szerkesztőnk a szilveszter éjszaka hatásait piheni éppen kifele, úgy gondoltam összedobok hirtelenjében egy kisebb posztot az imént említett, feltűnően színes egyéniségről. Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, hogy 2012-ben is lesz részünk megannyi identitászavaros, feltűnési viszketegségben szenvedő média zombiban és pa-pa-pa-party arcban. Hogy mindenáron megéljük a maják által jósolt december 21-én bekövetkezendő világvégét, érdemes a tévét a csukott ablakon át kibaszni az utcára, hátha Isten valamiféle jelnek veszi és küld végre egy kis tartós hótakarót. De nem kell Nostredamusnak lennie senkinek ahhoz, hogy tudjuk: idén is el leszünk látva valóságshowkkal, futószalagon érkező Barátok közt epizódokkal, hülye és még hülyébb politikusokkal, nameg borzasztóan silány, műanyag, rágógumi popzenével. Amíg ezek megérkeznek, addig mi sem tétlenkedünk. Továbbra is pellengérre állítjuk a hazai társadalom legszínesebb, legbuzibb és legshukárabb tagjait. Ez most nem egy újévi köszöntő volt (mert azzal már elkéstem), csak úgy megemlítettem, hogy mire lehet számítani idén, 2012-ben. Most speciel Pálma Scene-re:

Frizura belőve. Megörökíteni szükségszerű.

A poszt címe abból adódott, hogy ha egy akkora egyéniség mint Pálma (akinek még az ellenőrök is Csókolom!-mal köszönnek) észreveszi magát egy ilyen blogon, akkor számára könnyen leszakadhat az ég. Felveri az egész famíliát, és riasztja az összes Facebook ismerősét, hogy minél előbb tegyenek valamit annak érdekében, hogy lekerüljön a poszt, lekerüljenek a képek. Namármost! Aki a privátnak szánt képeit nem akarja minden jöttmenttel megosztani, az fél perc alatt (najó, igazi egyéniségeknek akiknek az IQ szintjük megegyezik a lábméretükkel ez simán felkúszhat 5-10 percre is) beállíthatja, hogy csupán az ismerősei, avagy az ismerősei + azok ismerősei láthassák a fotóit. Nem ám ország-világ. Ejnye, már. De hát magyarázhatom én ezt Pálmának, ha még a Pitagorasz tétel is nehezére esik. Olyan színes képek következnek a Folytatás után, hogy csak hajszálon múlott, hogy nem kerültek fel a karácsonyfára dísznek (ja, amúgy én 330 Forintért vettem műfenyőt, faszom sem akart megint élőfenyőt felcipelni a negyedikre, meg még nyáron is a tűleveleket szedegetni a padlóról...). De kiöregedett, örök vesztes fasznyűvők is kattintsanak mert a végén olyan bónuszképet kapnak, hogy arra garantáltan megmozdul majd valami a kisgatyájukban! ;)

Üdv, mindenkinek!

Tegnap kikerült a blogra a Top10 Film 2011-es lista (aki még nem olvasta, az >ITT< megteheti), ma pedig a zenei vonal erősödik fel. Tulajdonképpen ezen kategória az, amelyhez én is jobban konyítok és amely közelebb is áll a szívemhez ergo nem két mondatos poszt lesz eme mai sem. Hideg élelmet vagy egy zacskó csipszet készítsetek be tehát. Azt hiszem elmondhatom, hogy jó évet zárhatunk. Biztosan mindenkinek megvannak a legszebb emlékei, élményei 2011-ről amelyeket sosem felejt majd el. Én tavaly említettem, hogy akkor a legnagyobb változást azzal eszközöltem, hogy a hifimet áthelyeztem az egyik szobából a másikba. Nos, idén ez a hifi ment fel a padlásra, ment serényen, mert zárlatos lett a kicsike. Ennyit róla. Mint filmekből, úgy zenei albumokból is kaptunk szerencsére pár emlékezeteset idén. Kezdeném azzal, hogy a listámat igyekeztem a lehető legrövidebbre fogni, így néhány album ki is maradt a szórásból (ezek közül pár bőven középszerűre sikeredett tehát nem is olyan nagy kár értük). Igyekeztem továbbá a számomra legtöbbet jelentő, legtöbbet adó, leghallgatottabb lemezeket beválogatni a posztba és így visszanézve már teljes joggal kijelenthetem: ez sikerült is. Letöltési linkeket idén azonban nem tettem közzé mert nem állok valami jól szabadidőt tekintve és különben is, akinek megtetszik egy album az itt leírtak, avagy a videoklip alapján (mert lesz ám az is), az a mai torrent orientált világban már seperc alatt letöltheti és a magáévá teheti a lemez hanganyagát. Akkor hát kezdjünk is hozzá:

10. Emika – Emika:

Na, ez egy tipikusan olyan elektronikus, dubstep/triphop/techno album amit nem fogsz betenni amikor vendégek érkeznek hozzád, azonban ha kettesben vagy a pároddal akkor keresve sem találhatnál jobb aláfestőzenét egy kis összebújáshoz. Rossz az aki rosszra gondol, ez nem háttérzene szexhez (bár...). Összebújás alatt én most amolyan ''egymást bámuljuk közvetlen közelről, kinn meg csepereg az eső és mindjárt haza kell mennie valamelyikünknek de inkább maradnánk ha megtehetnénk és most megsimogatom az arcát...'' dologra gondoltam. Megmondom őszintén, hogy én Emikáról még csak nem is hallottam pár hónappal ezelőtt. Ez mondjuk nem is csoda, hiszen ez az énekesnő első albuma és bemutatkozó lemeze egyben. Ha jól tudom a cseh felmenőkkel is rendelkező Emika (valódi neve Ema Olly) Angliában született, de jelenleg Berlinben él. Zenéjére erősen hatott a kelet-európai underground zenei szubkultúra és ha emlékeinkben felelevenítjük mondjuk David Bowie Berlin trilógiáját (erre inkább csak az idősebbek képesek, fiatalabbak figyeljenek tovább) akkor emlékezhetünk, hogy a súlyos ütemek és a komor hangulat sokkal inkább előtérbe kerül német barátainknál mint mondjuk a hazai, avagy a brit színtéren. Ez az album éjsötét. A 3 Hours az első dal a lemezen. Lassan indul és később sem eszeveszett tempóra, azonban ez a dal a lemez egészét tekintve még pörgősnek is mondható. Emika széttorzítva énekel, és a téma sem vidám (erőszak és fájdalom). Hangja akadozik, olykor olyan érzése van az embernek mintha Emika egy gödör mélyéről, vagy egy alagút túloldaláról szólna hozzá. Minderre olyan súlyos basszust sikerült pakolni, hogy ha ember feljebb tekeri a hangerőt, hogy hallhassa a szöveget, akkor a legközelebbi beat letépi a fejét. A Professional Loving egy csodálatosan szép szám amit biztosan mindenki értékel aki volt valaha is szerelmes (netán jelenleg is az), nem hiányoznak az instrumentális (tehát vokál nélküli) darabok sem (Be My Guest) és természetesen mindegyik dal éppen annyira fülbemászó, hogy még másnap a buszon ülve is folyamatosan a fülünkben duruzsoljon Emika csilingelő hangja. A Double Edge-hez még a Radiohead frontembere, Thom Yorke is hozzászagolt (nem is csoda, szerintem is a legjobb szám az albumról). A záródarab (Credit Theme) pedig maga a tömör gyönyör, persze csak ha az ember kedveli a zongora hangját mert az egész dal erre a hangszerre épült és mást nem is igazán hallunk alatta. Biztos vagyok benne, hogy Emikáról hallunk még a közeljövőben mert ezzel a bemutatkozással nagyon odatette magát és ezután már nincs is más feladata, csupán nem alább adni ennél a most felállított minőségnél és lehetőleg még egy ilyen, avagy ami még jobb lenne: erre az albumra köröket verő lemezt összehoznia. Őszintén szólva én belőle simán kinézek egy-két mesterművet is.

Sziasztok!

Ígértem, hogy lesz egy különálló kategória is az év végi Top10-es listák között és ehhez JimmyHoppkins olvasónk és T.E. szerkesztőnk segítségét kértem aki nem volt rest összedobni egy Top8-as listát az idén megjelent játéktermésből. Én rohadtul el vagyok maradva ilyen téren, még csak idén szereztem be egy PS3-mat de erre is csak egy-két kölcsönbe kapott játékom van, úgyhogy kb. fogalmam sincs, hogy mi volt idén a nagy durranás, meg a legnagyobb sikereket elért cím. De hallottam pletykákat, miszerint a Skyrim minden jelentősebb szaklap hasábjain elérte az Év játéka címet. Nyilatkozni erről nem tudok, mert nem próbálta. Azonban itt van nekünk Jimmy, aki nyomon követte a játékvilág történéseit 2011-ben is és előállt ezzel a Top8-as listával, véleményekkel és videókkal kiegészítve amikből az NFS-es részt ő maga vette fel a 24 Órás Kockulás videomaraton alkalmából. Álljon itt akkor most az ő posztja, innentől át is adnám a szót:

1. A legnagyobb számban eladott játék 2011-ben: Call Of Duty Modern Warfare 3

16 nap alatt 1 milliárd dollár . Igen jól olvassátok, tényleg ennyi bevételt hozott eme produktum. Én is néztem egy nagyot, amikor a játékeladási statisztikáknál ezt megláttam. Biztos ugyanígy figyelhetett a drága Bobby Kotick bácsi is, aki mint az Activision nevű kiadó főnöke, ebből a pénzből sokat bezsebelhet. A játék grafikájára, játékmenetére, valamint hangulatáról nem szeretnék nyilatkozni, viszont úgy gondolom, hogy kiharcolta a helyét ahhoz, hogy benne legyen a TOP 5 listámban, ha mással nem, hát az eladásával, hiszen az első legnagyobb játékeladási rekordot a GTA IV érte el 500 millió dollárral az első héten 2008-ban, amit kicsit centizve, de aztán erősen belehúzva győzött le a Modern Warfare 2 a maga ( a Modern Warfare 3-hoz képest) csekély 750 milliójával 2 hét alatt (az első héten 505 millió dollárt hozott).

Szóval Kotick bácsi, nem tetszene nekünk is adni abból a kis pénzből? Ígérjük, hogy csak a weboldal felújítására szánnánk és szexi titkárnők felvételére :)

EZ MÁR VALAMI, TOVÁBB OLVASOM!